A 3 szerelem elmélete: erre a három partnerre van szükséged, hogy megtaláld a Nagy Ő-t

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 3 szerelem elmélete jól ismert: rengeteg tanulmány úgy tartja, életünk során háromszor leszünk igazán szerelmesek, és ez a 3 kapcsolattípus kell ahhoz, hogy úgy érezzük, mindent átéltünk, amit ezen a téren át kellett, nincs semmilyen hiányérzetünk.

A te életedben eddig hány nagy szerelem volt?
A te életedben eddig hány nagy szerelem volt?
Fotó: Profimedia

Ezen kapcsolatok mindegyike mást tanít nekünk, fokozatosan mutatnak rá arra, mire is vágyunk pontosan, milyen partnerre van szükségünk. A 3 szerelem elmélete azon alapul, hogy az embereknek a statisztikák szerint 3 komoly szerelme van az életük során, és általában a harmadik az, aki mellett úgy érzik, hazatértek.

Roxie Nafousi neve sokaknak ismerős lehet, ő írta ugyanis a nagysikerű Manifesztáció című könyvet, amelynek már több kötete, és a gyerek változata is megjelent. Ő volt az, aki a közelmúltban definiálta, hogy pontosan melyik is ez a három szükséges szerelem.

Az első szerelem

Az első szerelem olyan, akár egy tündérmese. Ne hibáztasd magad, szinte mindenki meg van róla győződve, hogy ez az igazi, amely örökké tart majd. Aztán a statisztikák kicsit mást mutatnak, de ennek a varázslatos emléke szinte mindenki életében örökké élesen megmarad. Pedig ezek a kapcsolatok általában nem is olyan mélyek, inkább felszínesek, sok esetben nem is tartanak sokáig.

Itt a legtöbbször a feleket körülvevő emberek nem lesznek részei a történetnek, nincs olyan intenzív baráti-családi találkozás, mint például egy komoly kapcsolat esetén. Itt inkább a rózsaszín köd, az első pillangók a gyomorban azok, amely felforgatják az ember életét, és amely miatt annyira fontos marad.

Apró, de egyértelmű jelek, hogy találkoztál előző életed nagy szerelmével

Apró, de egyértelmű jelek, hogy találkoztál előző életed nagy szerelmével

„Bár abban a helyzetben mindenki azt hiszi, hogy ez a szerelem igazi, közel sem az a nyers, mély érzelmi kötődés, amelyet később, egy komoly kapcsolat során megtapasztal egy ember. A végén fellépő szívfájdalom, amellyel a szakítás jár elsőre hatalmasnak tűnhet, úgy érezhetjük, hogy sosem múlik el, örökké összetörve marad az ember. Mégis a statisztikák azt mutatják, általában a kezdeti összeomlás után elég gyorsan túltesszük rajta magunkat”

Ekkor jön ugyanis a felismerés, hogy rengeteg potenciális partner van még a világban, és ez a kellemes kötődés mással is meglehet, akár olyan emberekkel is, akik még jobban passzolnak, mint az első szerelem.

Intenzív szerelem

A második kapcsolat általában az intenzív szerelem, amely fenekestül felforgatja a világunkat, és amely elhiteti velünk, hogy már mindent tudunk. A kapcsolat a lelkünk tükre, tudatára ébredünk minden bizonytalanságunknak, szükségletünknek, féltékenységünknek, vágyunknak. Ebben a szerelemben döbbenünk rá, mennyire kétségbeesetté, félénkké, önbizalomhiányossá tehet minket a párkapcsolat, főleg, ha egy nehezebb időszakon mennek keresztül a felek.

„Ez a kapcsolat általában drámai hullámvölgyekkel jár. A felek gyakran igyekeznek belelátni a másikba a vágyaikat, az ideális partnert, és őrületes kihívásokat hoz, amikor rájön, hogy ez erőszakkal nem megy. De ilyenkor hajlik az ember arra is, hogy teljesen megváltoztassa magát, hogy olyan legyen, amilyen személyre a másik fél vágyik.”

Ez tehát a hullámvasút szerelem, amely először mutatja meg a szerelem zordabb, nehezebb szakaszait, és először rengeti meg a talajt, először kérdőjelezi meg az ember teljes lényét. A kapcsolat lezárása még fájdalmasabb, még drámaibb lehet, mint az első szerelemé, ám az embert ezután nem az új lehetőségek nyugtatják. A legtöbben úgy érzik, tanultak ebből a szerelemből, fejlődtek, változtak, és rátaláltak a belső erőre, olyan erősségekre, amelyekről azt sem tudták, hogy léteznek.

Feltétel nélküli szerelem

A harmadik kapcsolat, a feltétel nélküli szerelem az, amely általában egy életre szóló köteléket jelent, a végső elköteleződést. Ezt azzal a személlyel éljük meg, aki az intenzív szerelem után az életünkbe kerül, ám már a gyógyult szakaszban. Amíg érzelmileg benne vagyunk az intenzív szerelemben, és nincs teljes felépülés a szakításból, jöhet akármennyi partner, nem lesz megfelelő a számunkta, ennek feltétele tehát a teljesen tiszta lap.

5 mondat, ami szépen, lassan megmérgezi a kapcsolatot

5 mondat, ami szépen, lassan megmérgezi a kapcsolatot

„Amikor elkezdünk gyógyulni, ápoljuk a lelkünket is a testünk mellett, akkor jön a váratlan szerelem. Az, amelyik a semmiből jön, akárcsak egy gyors vonat, és teljesen helyesnek tűnik minden döntés, amit vele kapcsolatban hozunk. Nincsenek játszmák, sem kérdőjelek, úgy érezzük, hogy hazaértünk.”

Ebben a kapcsolatban a felek már nem akarják megváltoztatni egymást, sokkal inkább az otthon érzését teremti meg a másik a számukra. Az ember ilyenkor már tudja, hogy a másik félnek is vannak rossz tulajdonságai, de elfogadja őket. Vannak persze kisebb viták, és változásra is szükség lehet, de nincs az a nyomasztó érzés, hogy a másik az idealizált Nagy Ő képére akar formálni, sokkal inkább, hogy minden hibáddal együtt is te vagy az.

Amikor akadályok jönnek, együtt küzditek le, nem kérdés ugyanis, hogy együtt terveztek, hogy közösen mentek előre. Inspiráljátok egymást, hogy önmagatok legjobb változatává váljatok, a feltétel nélküli szeretet miatt sosem merül fel, hogy egy nehézség hatására elengedjétek egymás kezét.

Ha 10-ből 8 igaz rád, nem állsz készen egy kapcsolatra

Ha 10-ből 8 igaz rád, nem állsz készen egy kapcsolatra

Mit tanulunk ebből a kapcsolatból? Hogy az igazi szerelem létezik, és lehetséges, hogy egy másik ember mellett teljesen védve és szeretve érezd magad.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Édes részlet látott napvilágot Harry herceg és Meghan Markle gyerekeiről, kiderült, kire hasonlítanak jobban

Édes részlet látott napvilágot Harry herceg és Meghan Markle gyerekeiről, kiderült, kire hasonlítanak jobban

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Gyakran fáj a lábad? Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve (x)

Gyakran fáj a lábad? Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve (x)