5 mítosz a reggelizésről, amit azonnal felejts el

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha a reggelizésről van szó, általában két nagyobb csoportra oszlunk: vagyunk, akik elképzelni sem tudnák, hogy egy finom reggeli nélkül induljon a nap, míg mások nem tartják olyan fontosnak, vagy úgy érzik, nincs rá elég idejük. Bármelyik is az igaz rád, van néhány mítosz, amiket jobb, ha elfelejtesz ezzel kapcsolatban.

Több tévhit is kering a reggelizésről, de most eláruljuk, mi az igazság!
Több tévhit is kering a reggelizésről, de most eláruljuk, mi az igazság!
Fotó: EMS-FORSTER-PRODUCTIONS/Getty Images

A reggelizésről - sok más alapvető szokásunkhoz hasonlóan - jó néhány mítosz kering. Míg egyesek nem túl hasznosak, addig mások veszélyesek is lehetnek. Éppen ezért, ha ezentúl felébredsz, amikor csak lehet, próbálj meg időt szakítani egy egészséges és kiegyensúlyozott reggelire, az alábbi fals információktól pedig ideje megszabadulni!

Ha fogyni szeretnél, nem szabad reggelizned

A szervezetünk éjszakánként úgymond katabolikus állapotba kerül, vagyis lebontó anyagcsere folyamat zajlik le benne. Amikor pedig felébredünk, abszolút nem arra van szükségünk, hogy semmit ne együnk, még akkor sem, ha fogyni szeretnénk. Így ugyanis többek közt lelassíthatjuk a szervezetünk anyagcseréjét, de a vércukorszintünknek sem kedvezünk. Vagyis a reggeli fogyasztása legyen a napi rutinunk része, hiszen vitathatatlanul a nap első fontos étkezéséről van szó.

Sok pozitívuma mellett arra is mindenképp gondolj, hogy jóllakottságot is biztosít, továbbá beindítja a testi funkciókat, vagyis alapvetően (ha nem egy betegség miatt nincs étvágyad) egyáltalán nem jó ötlet kihagynod. Ám még ha le is gyengült éppen a szervezeted, a legtöbbször segít, ha legalább néhány falatot eszel.

Érdemes kávéval vagy teával indítanod a reggelit

Sokan úgy gondolják, hogy a reggelizést teljesen jó ötlet kávéval vagy teával indítani. Ha eddig te is így tettél, felejtsd el! Az ezekben az italokban lévő sav és koffein ugyanis éhgyomorra felboríthatja az emésztőrendszer működését, és emésztési zavarokat, sőt akár savas refluxot is okozhat. Ezért sokkal jobb, ha előbb minden reggel megiszol egy pohár vizet, utána eszel, majd ezt követően jöhet a kávé vagy a tea. Reggelizés közben pedig frissen facsart gyümölcsleveket, fehérjeturmixot vagy zöldségturmixot érdemes innod, de azt is csak akkor, ha már legalább néhány falatot ettél.

Szakember figyelmeztet, miért nem kellene kihagynod a reggelit

Szakember figyelmeztet, miért nem kellene kihagynod a reggelit

Nem ehetsz egyszerre fehérjét és szénhidrátot

Gyakori tévhit, hogy nem jó ötlet, ha reggelire fehérjét és szénhidrátot eszünk. Éppen ellenkezőleg, egy kiegyensúlyozott és tápláló reggelinek szénhidrátok, fehérjék, rostok és egészséges zsírok kombinációjából kell állnia. Ezt teljesítheted például egy tojással, teljes kiőrlésű pirítóssal és zöldségekkel, vagy mondjuk tejjel/ joghurttal, gabonapehellyel, olajos magvakkal és gyümölcsökkel. Ha pedig így teszel, akkor kedvezhetsz az anyagcserédnek, és a zsírégetés is könnyebb lesz.

A reggelinek a legnagyobb étkezésnek kell lennie

Általános elképzelés, hogy „úgy kell reggeliznünk, mint egy királynak”. Ugyan van igazság benne, mert valóban szükségünk van rá, hogy reggelire kellő mennyiségű tápláló élelmiszert fogyasszunk, de ez nem jeleni azt, hogy hatalmas adagokkal kellene indítanod a napodat (főleg nem olyanokkal, amelyek szinte biztos, hogy megterhelik a gyomrodat), este pedig feltétlenül jobb lenne, ha csak egy kis adagot ennél. Az, hogy mekkora adag elfogyasztása a legoptimálisabb számodra reggelire, ebédre és vacsorára, a magasságodtól, a testsúlyodtól és az edzettségi szintedtől is függhet, így elsődlegesen ezeket a szempontokat, és az étel minőségét vedd figyelembe.

Jó, ha későn reggelizel

A reggelizést ideális esetben nem érdemes felkelés után több órával megejteni. Ellenkező esetben ugyanis szinte biztos, hogy kevesebb testzsírt fogsz elégetni. A reggeli alatt elfogyasztott ételek ráadásul azt is befolyásolják, hogy mit eszel a nap hátralévő részében, hiszen segíthetnek szabályozni a vércukorszintet és később a sóvárgást is megelőzhetik. Vagyis a legjobb, ha nem sokkal ébredés után, nagyjából maximum másfél órán belül időt szakítasz a nap első étkezésére. Olyan esetek természetesen kivételt képeznek, ha mondjuk éhgyomorra vérvételen veszel részt, de utána akkor is feltétlenül egyél legalább néhány falatot.

Forrás: healthshots.com, baptisthealth.net, nutrisense.io

Egy finom reggelivel csak nyerhetsz:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Meghan Markle kezében van a királyi család sorsa - egyetlen döntésén múlik minden

Meghan Markle kezében van a királyi család sorsa - egyetlen döntésén múlik minden

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője