5 jel, hogy a partnered manipulációja miatt megváltozott az önképed

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A bántalmazó kapcsolatnak sokféle jele lehet, ám vannak olyanok, amelyeket a legtöbben hajlamosak elengedni, és egyáltalán nem veszik őket komolyan. Pedig a kisebb szurkálódások, állandó megjegyzések hosszútávon sokat ronthatnak az ember önbecsülésén és énképén, mégis, a mai napig túl elnézőek vagyunk ezekkel.

manipuláció
Lehet, hogy te is bántalmazó kapcsolatban élsz, és még csak nem is tudtál róla
Fotó: Profimedia

Hiába telik el egy szakítás után akár egy évtized is, vannak olyan lelki sebek, amelyeket sokszor még az idő sem képes begyógyítani. Ilyen például, ha a partner kritikája miatt sérül az adott személy önbecsülése. Ilyenkor a bántalmazó partner szinte napi szinten kritizálja a párja kinézetét, viselkedését, ami miatt szépen lassan kialakul egy a valóságtól eltérő, teljesen torz önkép.

Vannak, akik csak a fizikai bántalmazásnál jönnek rá, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élnek, pedig a lelki bántalmazásnak is vannak szinte tankönyvbe illő példái. A bántalmazó partnerek először a környezetedet formálják a kedvük szerint, majd szépen lassan elkezdik átalakítani az önképedet, a világfelfogásodat is. Lássuk a lépéseket!

1. Egyedül a világban

Régen rendszeresen eljártál szórakozni, vagy közös programokat szerveztél a lányokkal? Minden titkodat megosztottad velük, és remekül érezted magadat, ha velük tölthettél időt? Mostanra ez valószínűleg a múlté, ugyanis a partnered meggyőzött arról, hogy ezek az emberek nincsenek rád jó hatással - talán pont azért, mert tisztán látják, mi folyik a párkapcsolatodban. Ezért mára szinte nem is maradtak barátaid, ha bármilyen programot szervezel, azt csak a pároddal teheted meg, aki mára elérte, hogy csak ő létezzen a te világodban.

2. A családból ellenség lett

A bántalmazó párkapcsolat miatt a családodból ellenség lett. Miután a barátoknál sikerrel járt, hogy megszakíttassa veled a kapcsolatot, eléggé nyeregben érzi magát ahhoz, hogy a családdal is ugyanezt megtegye. Arra buzdít, hogy ne engedd, hogy a szüleid túlságosan beleszóljanak az életedbe, majd a viszonyotokról azt állítja, egyáltalán nem egészséges, csökkenteni kell a találkozások számát, és át kell gondolnod, hogy mennyire engeded be őket.

„Sosem tudhattam, hogy mikor vár az órák után az egyetem előtt” - Három bántalmazott nő, akik megjárták a poklok poklát

„Sosem tudhattam, hogy mikor vár az órák után az egyetem előtt” - Három bántalmazott nő, akik megjárták a poklok poklát

Végül észre sem veszed, és máris ott találod magad tényleg a lehető legmagányosabban: egyre kevesebbszer látogatsz haza, a párod pedig állandóan hangot ad annak, mennyire rossz emberek alkotják a családodat.

3. Mindennapos manipuláció

Bárhogyan is döntesz, ha az a te ötleted, akkor nem lehet jó. Pedig te pontosan tudod, neked mi jó. Tisztában vagy azzal, mire van szükséged ahhoz, hogy a neked legjobb döntést hozd meg, és mi kell ahhoz, hogy jól érezd magadat. Ám a párod szerint rosszul látod a dolgokat, többször kétségbe vonja azt is, mennyire vagy intelligens és érett, hogy a saját sorsodról dönts: szerinte általában semennyire.

Teljesen leépíti az önbizalmadat, és állandóan azt hangsúlyozza, hogy rosszul látod a dolgokat, és minden bizonnyal a lehető legrosszabb döntést hozod majd. Így szépen lassan nemcsak a kapcsolataid, de a döntéseid felett is nullára redukálják a befolyásod, és egyszer csak azon kapod magad, hogy minden helyzetben azt kell tenned, amit a partner elvár.

4. Rossz ember vagy

A folyamat egyik legnagyobb red flag-je, amikor elérsz arra a szintre, hogy már saját magadat is megkérdőjelezed. Bármit teszel, azt kapod, hogy a rosszindulat vezérel, az már szóba sem jöhet, hogy a saját érdekeidet nézed. Mindig úgy döntesz, hogy a másik félnek kedvezz, de ez sem elég. Mindig rossz szándékot feltételeznek rólad, és ez minden döntésedre, minden lépésedre rányomja a bélyegét: szépen lassan bármit teszel, azon kattogsz majd, ezzel kinek hogyan ártasz.

5. Távolról látod a történteket

Ha lehetőséged adódik, hogy végre kiszabadulj ebből a környezetből, meglepően tapasztalhatod, hogy egyáltalán nincs veled baj, és amit más kártékony viselkedésnek és rosszindulatnak titulál, az valójában nem az. Hidd el, néha érdemes kiszabadulni a helyzetből akár pár órára is, hogy kicsit távolabbról, más emberek szemüvegén keresztül is láthasd, hogy egyáltalán nincs rendben, ami veled történik. Ez az első lépés a gyógyulás és a szabadságod felé.

A gyógyulás hosszú folyamat lehet

Ezeknek a traumáknak a feldolgozásához sokszor szüksége lehet az embernek szakértői segítségre, ám az egyik legfontosabb tényező az idő, valamint a türelem is fontos. Akinek csorbult a magába vetett hite, torzult az önképe egy bántalmazó kapcsolat miatt, annak évekbe telhet elhinnie, hogy nem mindenki látja olyan rossz embernek, mint az ítélkező partner.

Ha ezt a 6 dolgot csinálja a párod, valószínűleg toxikus kapcsolatban vagy

Ha ezt a 6 dolgot csinálja a párod, valószínűleg toxikus kapcsolatban vagy

Sajnos, a manipulációval elvesztegetett éveket lehetetlen visszakapni, ám az egészséges önkép kialakítása soha sincs veszve, erre mindig van újabb és újabb lehetőség. Ám ami mégis tanulság lehet ebben a helyzetben: a bántalmazott fél ezután pontosan tudja majd, mikor próbálják manipulálni, és mik azok a határok, amelyeket a jövőben meg kell húznia, hogy ne kerülhessen még egyszer ilyen helyzetbe.

Hosszú időbe teljhet, amíg a bántalmazott felek visszanyerhetik az autonómiájukat, ám szerencsére, ahogyan egyre távolabb kerül a trauma, úgy nyílik egyre nagyobb esély önmaguk újradefiniálására. Az pedig egyértelműen nagyon fontos tanulság, hogy nem mindegy, valaki milyen emberekkel veszi körül magát. Válassz olyan barátokat, akik harcolnak majd érted, és kiállnak az igazadért, akár ők maguk avatkoznak be egy-egy helyzetbe, ha úgy látják, hogy te sérülsz.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Dylan Sprouse olyan gyönyörűen beszélt Palvin Barbaráról, ahogy arról minden nő álmodik, egyszerűen elolvadunk a vallomásátó

Dylan Sprouse olyan gyönyörűen beszélt Palvin Barbaráról, ahogy arról minden nő álmodik, egyszerűen elolvadunk a vallomásátó

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ha te is segítenél a hátrányos helyzetű gyerekeken, itt a remek alkalom - Mutatjuk, hogyan (x)

Ha te is segítenél a hátrányos helyzetű gyerekeken, itt a remek alkalom - Mutatjuk, hogyan (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

4 óriási előnyöd van, ha ott lenn erősek az izmaid (x)

4 óriási előnyöd van, ha ott lenn erősek az izmaid (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)