Tényleg hétféle szerelem létezik?

2014.október.11.

Azt hiszem, mindenki számára a szerelem érzése a legmisztikusabbnak tűnő mind közül. Talán azért, mert a szerelem okát általában nem tudjuk megmagyarázni, mégis nagyon jó érzés, ami átjárja az egész testünket. Pont emiatt rengetegen vizsgálták, próbálták kideríteni, hogyan is működünk ilyenkor, mi változik meg vagy egyáltalán minden szerelem egyforma-e.

Tényleg hétféle szerelem létezik?
Fotó: Pinterest

Az egyik elmélet szerint a szerelemnek három fő összetevője van: az intimitás, a szenvedély és az elkötelezettség. A szerelmek pedig abban különböznek, hogy a fentiek közül mi van benne és milyen mértékben.

Eszerint a legtökéletesebb állapotban, amit beteljesült szerelemnek is hívhatunk, mindhárom dolog benne van, a felek tehát közel érzik magukat egymáshoz, szenvedélyes a kapcsolatuk, és kizárólagos, azaz csak ketten vannak benne.

Ha hiányzik az intimitás, de a másik kettő megvan, akkor beszélünk vak szerelemről, ahol a felek talán nem is igazán ismerik egymást, de akkora a szenvedély és a kizárólagosság, hogy ettől még működik.

Ha pont a szenvedély múlik ki, akkor baráti szerelemről beszélhetünk. Ezt sokan megfogalmazzák az idősek közül, amikor arról beszélnek, hogy bennük hogy alakult át az idők során a férjük vagy feleségük iránt érzett kezdeti lángolás.

Persze az is lehet, hogy az elköteleződés nincs meg, ekkor az elmélet romantikus szerelemről beszél. A felek közel állnak egymáshoz, a szenvedély is nagy, de lehet, hogy máshol is keresik közben a boldogságot.

Mi van akkor azonban, ha a három közül csak egy van meg a kapcsolatban? Ekkor is beszélhetünk szerelemről, de kétségtelenül szélsőséges formát ölt, hisz egyetlen összetevő dominál. Igen sokat látunk például kihűlt szerelemből, ahol nem marad más csak az elköteleződés. Tipikus példa erre, amikor kizárólag a gyerekek miatt nem válnak el a szülők.
Ha az intimitás a domináns, akkor szeretetről beszélünk, igazából ez egy mély barátságnak, hisz sem a szex, sem az elköteleződés nem jelenik meg a kapcsolatban.

Ha pedig csak a szenvedély van jelen, akkor elsöprő szerelemről beszélünk, mely megnevezés szerintem jól tükrözi, mennyire erősek az ösztöneink.

Úgy gondolom, hogy amikor szerelmesek vagyunk, nem gondolkodunk azon, hogy melyik kategóriába is tartozik, amit érzünk. Ez így rendben is van, azonban olykor jó lehet látni, hogy egy elmélet szerint hol tart a kapcsolatunk, hisz a fent írtak alakulhatnak egymásból, illetve egyszerre több is közülük ott lehet az életünkben.

Ez is érdekelhet

Hasznos tanácsok, ha rád jön a falásroham

Hasznos tanácsok, ha rád jön a falásroham

Szépséghírek

Nagy pattanáskalauz: így szabadulhatsz meg a bőrproblémáktól

Nagy pattanáskalauz: így szabadulhatsz meg a bőrproblémáktól

Divathírek

Ismét itt az aranyláz - ezek a legdivatosabb ékszerek most

Ismét itt az aranyláz - ezek a legdivatosabb ékszerek most