Végre kiderült, hogy a túl sok vagy a túl kevés alvás növeli-e jobban a korai halálozás esélyét, és a válasz elgondolkodtató

2025. június 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Azt már régóta tudjuk, hogy a túl kevés alvás hosszú távon komoly egészségügyi gondokat okozhat, azzal azonban sokan nincsenek tisztában, hogy a túlzásba vitt szunyókálás is árthat szervezetünknek.

A túl sok alvás is súlyos károkat tehet az egészségünkben
A túl sok alvás is súlyos károkat tehet az egészségünkben
Fotó: Shutterstock

Ha rendszeresen túl keveset vagy túl sokat alszunk, az komoly károkat tehet egészségünkben. Egy friss kutatás szerint egyik véglet sem jó, az alvási szokások a stroke és a stroke-hoz köthető halálesetek kockázatát is jelentősen befolyásolják.

A nőket sokkal súlyosabban érinti a probléma

A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát – derül ki a Semmelweis Egyetem frissen megjelent tanulmányából. A szakemberek egy kutatás során kiderítették, hogy azoknál, akik éjszakánként kevesebb mint 7 órát alszanak, 14%-kal nő a halálozás kockázata. A hosszú alvásidő pedig még veszélyesebb, azoknál, akiknél ez rendszeresen legalább 9 óra, a halálozási kockázat már 34%-kal magasabb a napi 7-8 órát alvókhoz képest.

A kutatók több mint 2,1 millió felnőtt adatait dolgozták fel és 79 nemzetközi publikációt elemeztek ki. Érdekesség, hogy jelentős különbségek vannak a nemek között: a férfiaknál a 7 óránál kevesebb alvás 16%-kal, míg a 8 óránál több 36%-kal növelte a mortalitási kockázatot. A nőknél a rövid alvásidő 14%-kal, míg a hosszú 44%-kal emelte a halálozás esélyét. Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg a különbségek mögött hormonális, viselkedésbeli vagy szív- és érrendszeri tényezők is állhatnak, bár a pontos okok egyelőre nem ismertek.

Globális probléma az alváshiány

A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az alváshiány globális probléma: világszerte milliók alszanak túl keveset. Ennek oka főként a munkateher, a stressz és a digitális eszközök rendszeres használata. Mint írják, különösen veszélyeztetettek a váltott műszakban dolgozók és azok, akik rendszertelen időbeosztásban élnek. A tartós alváshiány nemcsak a halálozással, hanem számos egészségügyi problémával is összefüggésbe hozható, például az elhízással, a cukorbetegséggel, a szív- és érrendszeri betegségekkel és az immunrendszer gyengülésével.

5 gyakori alvási szokás, amely növeli a csendes gyilkos kockázatát: a betegség tüneteit először észre sem veszed

5 gyakori alvási szokás, amely növeli a csendes gyilkos kockázatát: a betegség tüneteit először észre sem veszed

A stroke esélyét is jelentősen növeli

A kutatók egy másik tanulmányban az alvásidő és a stroke gyakorisága, illetve a stroke-hoz köthető halálesetek közötti összefüggéseket vizsgálták. Azok, akik éjszakánként 5-6 órát aludtak, 29%-kal nagyobb valószínűséggel szenvedtek stroke-ot, és esetükben 12%-kal nőtt a stroke-hoz kapcsolódó mortalitás kockázata. Azoknál, akik 8-9 óránál többet aludtak, a stroke kialakulásának esélye 46%-kal, a halálozásé pedig 45%-kal volt magasabb.

„A stroke továbbra is az egyik fő halálok világszerte, mely gyakran vezet tartós rokkantsághoz is. Az életmódbeli tényezők, mint az alvás, módosíthatók – így ezek beazonosítása fontos népegészségügyi lehetőséget kínál. Az alvásidőt figyelembe kellene venni a stroke-megelőzési stratégiákban, ha csökkenteni akarjuk az egészségügyi ellátórendszerek terhelését és javítani szeretnénk a lakosság egészségi állapotát.” - összegezte Dr. Győrffy Balázs, a Semmelweis Egyetem Bioinformatikai Tanszékének vezetője.

Így tehetünk a probléma ellen

A szakértők kiemelték, az alvásminőség javításához nincs szükség radikális változtatásokra. Alakítsunk ki következetes alvási rutint, korlátozzuk a képernyőhasználatot és az erős fényeket elalvás előtt, alakítsunk ki sötét, hűvös és csendes környezetet a hálószobában. Kerüljük az alkoholt, csökkentsük a koffeinbevitel mennyiségét és végezzünk rendszeres testmozgást.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Életünk felét merengéssel töltjük, jó hír, hogy ez sokkal hasznosabb az agynak, mint gondoltuk

glamour plusz ikon Életünk felét merengéssel töltjük, jó hír, hogy ez sokkal hasznosabb az agynak, mint gondoltuk

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)