Új Viber közösség indul a nők elleni erőszak felszámolásáért

2021. november 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A nők elleni erőszak felszámolását célzó „16 Akciónap” kampány keretében a NANE és a PATENT Egyesületek idén létrehoznak egy közös Viber Community-t. Az új platformon olyan tartalmakat osztanak meg a szakértők, amelyekkel segítséget, támpontokat szeretnének adni az érintett lányoknak, nőknek, valamint az őket támogató segítőknek.

Az idén 30 éves „16 Akciónap” minden évben lehetőséget ad arra, hogy ne menjünk el a nők elleni erőszak mellett – hanem kiálljunk az áldozatokért, és aktívan tegyünk is valamit! A világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között megrendezett nemzetközi programsorozat célja, hogy felrázza a közvéleményt; hogy eszközöket, információt, kapcsolódási lehetőségeket adjon segítők, érintettek és mindazok számára, akik szerint fontos az erőszakkal szemben fellépni.

A nők és férfiak közötti egyenlőtlenség a társadalomban még mindig a nők mindennapjainak része – legyen szó akár a kereseti különbségekről, az otthoni fizetetlen munka aránytalan elosztásáról, vagy a nők elleni erőszakról - akár a családon belül, akár azon kívül.

„Célunk, hogy lokális és globális szinten is olyan szervezeteket támogassunk, amelyek pozitív változást hoznak a társadalomban. Ezért indítottunk el egy regionális kezdeményezést, amelynek célja a családon belüli erőszak megelőzése. A nők bántalmazása széles körben elterjedt probléma, és az áldozatok többsége ritkán kér segítséget, ezért reméljük, hogy a NАNE új digitális csatornájának köszönhetően támogatni tudjuk a nőket abban, hogy választ kapjanak kérdéseikre, új perspektívákkal találkozzanak, és érezzék, hogy nincsenek egyedül" – mondta el Daniela Ivanova, a Rakuten Viber üzletfejlesztési igazgatója.

A kampány 16 napja alatt a két egyesület számos programot és hasznos információt fog megosztani: többek között kerekasztal beszélgetésekre, interaktív műhelyekre és színházi előadásokra invitálják majd a téma iránt érdeklődőket. A Viber platform december 10. után is tovább él majd: a cél egy olyan közösség létrehozása, amely az információmegosztáson keresztül hozzájárulhat a nőket és gyerekeket érő erőszak felszámolásához.

A hivatalos Viber Community ezen a linken érhető el: https://vb.me/c78070

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A jövő már nem vár, aki nem lép be a digitális divat világába, lemarad

glamour plusz ikon A jövő már nem vár, aki nem lép be a digitális divat világába, lemarad

Téli szünidő: A legjobb úti célok és eszközök a tökéletes élményhez (x)

Téli szünidő: A legjobb úti célok és eszközök a tökéletes élményhez (x)

Szülés után új fejezet kezdődik – így találhat vissza testi egyensúlyához (x)

Szülés után új fejezet kezdődik – így találhat vissza testi egyensúlyához (x)

Mindig is álmodtál derékig érő, fényes hajról? Így érheted el otthon, egyszerűen! (x)

Mindig is álmodtál derékig érő, fényes hajról? Így érheted el otthon, egyszerűen! (x)

Mi vár ma a nőkre a munka világában? (x)

Mi vár ma a nőkre a munka világában? (x)