Ezzel az egyszerű napi szokással rengeteget tehetsz a vastagbélrák kialakulása ellen: érdemes már ma elkezdened

2025. március 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szeretnél kicsit egészségesebben élni? Jó lenne tudatosabban összeállítani az étrendedet? Felvérteznéd szervezeted a különböző daganatos megbetegedések ellen? Szakértők szerint egy egyszerű étel rendszeres fogyasztásával sokat tehetünk egészségünkért.

A joghurt jótékonyan hat a bélrendszerre
A joghurt jótékonyan hat a bélrendszerre
Fotó: VictoriaBee/Getty Images

A vastagbélrák az egyik leggyakoribb rákfajta, amely már a fiatalokat is egyre inkább érinti. Szakértők egyértelműen kijelentették, ha kicsit jobban odafigyelnénk étrendünkre, sokat tehetnénk kialakulása ellen. Egy friss kutatás során például kiderült, hogy sokat segíthet a rendszeres joghurtfogyasztás is.

Ma már a fiatalokat is egyre inkább érinti

Egy friss kutatás szerint hetente legalább két adag joghurt elfogyasztása hosszútávon összefüggésbe hozható a vastagbélrák alacsonyabb kockázatával. Mint ismert, ez az egyik leggyakoribb ráktípus a világon, a vastagbélben kiinduló sejtburjánzás, ami korábban főként az idősebbeket érintette, ma már viszont egyre több fiatalt diagnosztizálnak vele.

A Harvard Egyetem kutatói több mint 150 ezer ember adatait vették górcső alá, amelyből részletesen kiderült, milyen életmódot és étrendet folytatnak, valamit milyen egészségi állapotban vannak. „Tanulmányunk bizonyítékot talált a joghurt fogyasztásának egészségügyi előnyeire" - jelentette ki Shuji Ogino, a Brigham and Women's Hospital epidemiológiai és molekuláris patológiai programjának vezetője.

Látványos eredményeket értek el a kutatók

A vastagbélrákban szenvedő betegektől szövetmintákat vettek, hogy megmérjék a bifidobacteriumok jelenlétét, amelyek az emésztőrendszer egészségére és a gyulladás szabályozására kifejtett pozitív hatásukról ismertek.

A C-vitamin hiány jóval súlyosabb tüneteket okozhat, mint gondolnád: íme 6 jel, hogy téged is érint

Föld

Összesen több mint 3 ezer vastagbélrákos esetet dokumentáltak és bár a joghurtfogyasztás és a rák általános előfordulása között nem volt közvetlen kapcsolat, megállapították, hogy azoknál a résztvevőknél, akik hetente legalább két adat joghurtot ettek, 20 százalékkal kisebb volt a valószínűsége a daganat kialakulásának.

„Ez a tanulmány kiegészíti azt az egyre bővülő bizonyítékhalmazt, amely az étrend, a bélmikrobiom és vastagbélrák kockázata közötti kapcsolatot mutatják be" - idézi a tanulmány társszerzőjének, Andrew T. Channek a szavait az eleconomista.es.

Kulcsfontosságú a megfelelő étrend összeállítása

A kutatók már évek óta hangoztatják, hogy az emésztőrendszerben található mikroorganizmusok sokasága kulcsfontosságú szerepet játszik az általános egészségi állapotban és a betegségek megelőzésében. A joghurtfogyasztás segíthet fenntartani a bélflóra egészséges egyensúlyát, ezáltal csökkentve a betegségek kockázatát.

A Jenna Hope táplálkozási szakértő a Daily Mailnek nemrég összeszedte azoknak az élelmiszereknek a listáját, amelyeket a joghurt mellett érdemes fogyasztanunk a vastagbélrák megelőzése érdekében. Ezek közé tartozik a zab, a borsó, az aszalt szilva, a málna, a fekete bab, a pattogatott kukorica, a mandula, a chia mag, az avokádó és az édesburgonya.

Természetesen, ha tehetjük, joghurtból is érdemes a natúr, probiotikumokban gazdag változatot választani, amelyek nem tartalmaznak hozzáadott cukrot vagy mesterséges adalékanyagokat.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Palvin Barbara pucérruhája mindenkit zavarba hoz majd: sosem volt még ennyire bátor a modell ruhája

Palvin Barbara pucérruhája mindenkit zavarba hoz majd: sosem volt még ennyire bátor a modell ruhája

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Az idei Perwoll - Fenntartható Divat Napján a Mittersisters munkái is megjelentek (x)

Az idei Perwoll - Fenntartható Divat Napján a Mittersisters munkái is megjelentek (x)

Te is mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Te is mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Tudtad, hogy a hialuronsav nemcsak a puha bőr elérésében segít? Mutatjuk, mi mindenre jó még! (x)

Tudtad, hogy a hialuronsav nemcsak a puha bőr elérésében segít? Mutatjuk, mi mindenre jó még! (x)

Extra fényes és egészséges tincsekre vágysz? Ezzel az egyszerű hajápolási rutinnal lehetséges! (x)

Extra fényes és egészséges tincsekre vágysz? Ezzel az egyszerű hajápolási rutinnal lehetséges! (x)