Stressz és a szex: így hat a folyamatos szorongás a nemi életünkre

2021.január.9.

Vannak azok a bizonyos napok, amikor egyszerűen nem megy. Hiába a nyakra kapott csókok, a pironkodtató SMS-ek, Barry White meg a gyertyák, az a bizonyos kis kapcsoló képtelen szexi-módba váltani. Egy-két alkalommal még ráfogjuk a fáradtságra, de ha hosszabban fennáll az állapot, többségünk kétségbe esik.

Stressz és a szex: így hat a folyamatos szorongás a nemi életünkre
Fotó: Shutterstock

Könnyűszerrel okoljuk önmagunkat, a párunkat, a monogámiát, a hormonokat, a szomszéd nénit, ám ha a szakembereket kérdezzük, a legtöbb ugyanarra mutat: ez pedig a krónikus stressz. Tudjuk, ez így önmagában még nem a spanyolviasz, de ha megérted az elméd működési mechanizmusait, közelebb kerülsz a megoldáshoz.

Emily Nagoski szexológus szerint ehhez fontos tisztáznunk, mi az a 'stressz'. A stressz – alapfunkcióját tekintve – egy rendkívül hasznos reakció, ugyanis segít felmérni a veszélyt, és eldönteni, hogyan reagáljunk rá. És bármilyen furcsa is, a modern ember esetében ugyanúgy működik, mint az őseinknél, csak éppen nekünk nem az oroszlánnal kell megküzdenünk, hanem a számlákkal, a vizsgákkal, a munkahelyváltással, a családi vitákkal.

De mégis hogyan működik a stressz?

Mikor az ősembert megtámadta az oroszlán, két opció közül válaszhatott: ez a bizonyos "2F", azaz a 'fight or flight', vagyis 'harc vagy menekülés' modell. Veszély hatására biológiai változások zajlanak a szervezetben: adrenalin termelődik, megemelkedik a pulzus és a vérnyomás, kitágul a pupilla, és kizárólag a veszély forrására korlátozódik a figyelem. Persze mindez a pillanat töredéke alatt történik, és a következő másodperc már a cselekvésé. A történet két módon érhetett véget: ősemberünk vagy meghalt, vagy megmenekült, és amennyiben az utóbbi történt, visszarohant a faluba, a törzs segítségével legyőzte a vadállatot, szertartásosan eltemették és megünnepelték a győzelmet. Utána még remegett pár órát, majd miután a vérnyomása, a pulzusszáma és az adrenalinszintje is visszaállt a normális kerékvágásba, ment újra vadászni, mintha mi sem történt volna.

Bár 2021-ben ritkán menekülünk oroszlánok elől, a belső rendszerünk nem tud különbséget tenni vérengző fenevad és gonosz főnök között, és minden (vélt vagy valós) fenyegetettséget úgy dekódol, mintha életveszélyben lennénk. Azonban a fő probléma nem ez – hiszen éppen azért van a rendszerünkben a nagy piros 'stressz' gomb, hogy menekülhessünk vagy harcolhassunk – hanem az, hogy a veszély elmúlta után nincs részünk a rítusban, nem vezetjük le a felgyülemlett feszültséget, nem teszünk pontot a folyamat végére. Mintha csak félig néznénk meg egy filmet.

És hogy mi történik a szervezetünkkel, ami biológiailag felkészült a harcra? A bennragadt stressz úgy szivárog be az életünkbe, mint a szennyvíz az óceánok vizébe.

Stressz és szex

A modern embert jellemzően kisebb intenzitású, de hosszabb távon elhúzódó stressz éri, mint őseinket. A folyamatos szorongás valójában olyan, mintha rengeteg információt akarnánk befogadni egyszerre: az agyunk telítődik, ezért priorizálnia kell, és végül azokat a dolgokat helyezi előtérbe, amik a túléléshez szükségesek. És hát… ha éppen farkasszemet nézel egy vadállattal, a legkevésbé sem a pásztorórákon jár az eszed.

Egy kutatás szerint a nők több mint fele tapasztal változást a libidójában stressz hatására, legtöbben a vágy csökkenéséről, a nemi szerv reakciókészségének változásáról és az orgazmus eltűnéséről számoltak be. Sokaknál befolyásolja a menstruációs ciklust, de csökkentheti a termékenységet, és előidézhet vetélést. Emellett előfordulhat, hogy a szex fájdalmassá válik, és úgynevezett vaginizmus lép fel, ami a gát és a hüvely görcsös állapota miatt ellehetetleníti a behatolást.

Persze létezik egy csekély 10%, akikre éppen ellenkezőleg hat a stressz: ritka, ám nem példanélküli, hogy valaki éppen a szexet használja feszültségoldáshoz, ám a felmérések szerint ők is egészen más minőségben élik meg ilyenkor az együttlétet, mint a kiegyensúlyozottabb napjaikon.

És mi a megoldás?

Fogadjunk, hogy te is falra mászol az olyan mondatoktól, mint a "nyugi, nincs okod idegeskedni", vagy a "de hát neked olyan könnyű".
Sajnos a modern társadalom igencsak félrevezető válaszokat ad a stresszre, és úgy kezeli, mintha egy lámpa lenne, amit bármikor lekapcsolhatunk. Ez talán igaz egy irritáló porszívóügynök telefonos nyomulása esetén, de aligha van lehetőségünk minden rajtunk kívülálló stresszforrást kiiktatni. Problémamentes élet nem létezik, éppen ezért az egyetlen kiút az, ha nem a környezetünk, hanem a szorongás-kezelő mechanizmusaink megváltoztatásán dolgozunk. Pontosabban: végigjárjuk az ősember útját, befejezzük a félbehagyott filmet, és levezetjük a harc vagy menekülés közben felgyülemlett, bennragadt feszültséget.

Ahányan vagyunk, annyi eltérő módon tehetjük ezt, de a kutatók 5 módszert sorakoztattak fel, ami a többségnél beválik:


• Mozgás. Hiszen mit csinál az ősember, ha kergeti az oroszlán? Futni kezd. Tehát fuss te is, akár a természetben, akár az ellipszis gépen. Ha ez nem jön be, válaszd a jógát, az úszást, a karatét, vagy bármit, ami a szervezetedben létrejött feszültséget segíti leföldelni.
• Meditáció. Vagy jóga, mindfulness, autogén training, thai chi, a lényeg, hogy a jelenbe kerülj, és egy mélyebb, valós párbeszédet alakíthass ki a testeddel és a lelkeddel.
• Egy kiadós sírás, esetleg üvöltözés. Bár a társadalmunk gyakran 'gyengének és hisztisnek' címkézi meg a síró embert, ezt ideje elfelejtenünk, ugyanis legalább olyan elavult és káros hozzáállás, mint a szex tabuként kezelése.
• Énidő. Oké, talán most forgatod a szemed, de kutatások igazolják, hogy a szépségápolással, sminkeléssel, körömlakkozással, hajfestéssel töltött idő valóban terápiás hatású.
• Szeretet kifejezése. Régóta tudjuk, hogy az érintés gyógyító erővel bír, és nem csak akkor, ha kapod, hanem akkor is, ha te adod.




Természetesen semmi sem garantálja, hogy a fent említett 5 pont nálad is működni fog, hiszen minden ember másként működik. Mindenesetre érdemes kísérletezni és szem előtt tartani a célod: a kiegyensúlyozott nemi élethez sok bolygó együttállása szükséges, de a hatékony stresszkezelés mindenképp a legfőbb szempontok között van.

A cikk eredetileg a 2020-as októberi lapszámunkban jelent meg.

Ez is érdekelhet

Nemcsak egyféle szépség létezik - A női forma határtalan

Nemcsak egyféle szépség létezik - A női forma határtalan

Divathírek

Ezért az ikonikus óráért évtizedek óta rajonganak a hírességek

Ezért az ikonikus óráért évtizedek óta rajonganak a hírességek

GLAMOUR-napok 2021 tavasz

Imádod a kosztümös filmeket? Ezekre a Bridgerton stílusú ruhákra csapj le a GLAMOUR-napok alatt!

Imádod a kosztümös filmeket? Ezekre a Bridgerton stílusú ruhákra csapj le a GLAMOUR-napok alatt!