5+1 INGYENES karácsonyi ajándék, amit imádni fognak a szeretteid

2019.november.24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Azért valljuk be, hogy a karácsony anyagilag nagyon is megterhelő. Sokunkkal az is előfordul, hogy az ünnepek előtt már nem igazán van pénzünk méregdrága ajándékokra. Ilyenkor valami személyesebbre gondolunk, ám van, hogy ezeknek a megvalósítása/elkészítése is nagyon túl költséges.

5+1 INGYENES karácsonyi ajándék, amit imádni fognak a szeretteid
Fotó: Shutterstock

Mi most összegyűjtöttük azokat az ajándékokat, amiket ingyen vagy párszáz forintból elkészíthetsz, mégis biztosan hatalmas örömet okozol majd vele szeretteidnek!

1. Könyvcsere

Fotó: Shutterstock

Kapj le a polcodról egy olyan olvasmányt, amit imádtál, és cseréld el az egyik barátőddel. Ezáltal mindketten jól jártok, ugyanis új könyvhöz fogtok jutni ingyen. Ha pedig elolvastad ezt is, eladhatod, és vehetsz belőle újat!

2. Naptár

Fotó: Shutterstock

Vegyél elő néhány fehér papírt a nyomtatóból, és kapd elő a színes tollaid. Készíts egy szuper naptárat bármelyik szerettednek, biztosan örül majd neki!

3. Személyre szabott "szakácskönyv"

Fotó: Shutterstock

Szintén csak papírra lesz szükséged, és írhatod kézzel, vagy ki is nyomtathatod a recepteket. Keress az interneten olyan hozzávalókból készült ételeket, amiket tudod, hogy nagyon szeret az, akinek ajándékba adod majd.

A legjobb tipp, hogy tuti azt kapd a pasidtól karácsonyra, ami igazán a szíved vágya!

A legjobb tipp, hogy tuti azt kapd a pasidtól karácsonyra, ami igazán a szíved vágya!

4. Válogatáskazetta

Fotó: Shutterstock

Akár párodról, akár barátnődről van szó, biztosan van jó pár közös számotok, amiket üvöltve énekeltek a kocsiban. Tedd ezeket a dalokat egy kazettára vagy CD-re, biztos lehetsz benne, hogy imádni fogják mindketten!

5. Kisfilm!* br *!<ŁŁŁ/>ŁŁŁ!* br *!A legszebb közös momentumokat egészen egyszerűen össze tudod foglalni egy rövid videó formájában. Ennek az ajándéknak bárki örül, és garantáltan sírás lesz a vége! +1 Emlékdoboz

Fotó: Shutterstock

Használd egy régi dobozt vagy befőttesüveget, dekoráld ki, és helyezz bele apró cetliket, amiken a közös emlékeiteket eleveníted fel!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője