7 tipp, hogy pihentető legyen az alvás várandósan is

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A kiegyensúlyozott alvás nagyon fontos a kismamáknak is, ám gyakran nehezebben megy a várandósság bizonyos szakaszaiban. Próbáld ki az alábbi tippeket, és próbálj meg minél többet pihenni!

7 tipp, hogy pihentető legyen az alvás várandósan is
Fotó: Shutterstock

A várandósság során fizikálisan és hormonálisan is jelentős változások zajlanak le a szervezetedben. Minden terhesség más, minden anyuka szervezete másképp reagál ezekre a változásokra, éppen ezért teljesen változó az is, hogy milyen változások történnek a korábbi alvási szokásainkhoz képest. Bár a panaszok a legtöbb esetben a harmadik trimeszterben jelentkeznek, ez nem jelenti azt, hogy a korábbi hónapokban ne kellene néhány alvást hátráltató körülménnyel szembenézned.

Kezdetben a gyakori rosszullétek nehezíthetik meg az alvást is. Problémát okozhat az is, ha korábban hason fekve tudtál a legjobban pihenni, és a pocakod növekedésével kénytelen vagy a helyzetnek megfelelő pózban aludni. Ezzel nem mindenki tud azonnal megbarátkozni. A vizesedés, a haskörfogat és a súlytöbblet miatt nem lesz egyszerű megtalálnod az ideális alvó pózt. Elképzelhető, hogy a gyakori vizelési inger miatt az utolsó hetekben már félóránként kell felkelned éjszaka. Nagyon sok kismama küzd kellemetlen gyomorégéssel, ami szintén negatívan befolyásolhatja az éjszakai pihenést. Ahogy minden esetben, úgy alvási nehézségek esetén is kérdezd meg az orvosod véleményét, de ezekkel a trükkökkel biztosan nem árthatsz!

1. Barátkozz meg az új pozitúrával!
Már a terhesség első periódusában érdemes fokozatosan hozzászoktatni magad az oldalfekvéshez, így amikor jelentősen megnő a pocakod, nem lesz probléma ráhangoldóni az elalvásra. Nagy hasznát veszed ebben az időszakban egy terhespárnának is, ami minden este segít megtalálni a legideálisabb testhelyzetet.

2. Bízz a zene erejében!
Ha nem várnál babát, már rég ajánlottunk volna neked egy pihentető, lazító relaxálást a kádban, ám most óva kell intenünk ettől, mivel kismamáknak kifejezetten tilos forró ülőfürdőt venniük. Tartogasd a szülés utáni időszakra ezeket a perceket, helyette keress elalvás előtt valami lágy, meditációs zenét! Hallgasd a tenger morajlását, a szél zúgását, a lágyan kopogó esőcseppeket és meglátod, a megnyugtató dallamok azonnal álomba ringatnak.

3. Mellőzd a technikai kütyüket
Ahogy a váranadósság előtti időszakban, ezalatt a kilenc hónap alatt is fontos, hogy soha ne tarts túl sok elektronikai kütyüt abban a szobában, ahol minden a pihenésről szól. A televíziók, mobiltelefonok és laptopok mesterséges fénye is negatívan befolyásolhatja az alvás minőségét.

4. Csak módjával az ételekkel és italokkal!
Lefekvés előtt legalább egy órával lehetőleg már ne igyál folyadékot, mert a baba alaphelyzetben is nyomja a húgyhólyagot, ami gyakori vizelési ingert okoz. Tény, hogy nehéz kordában tartani az ételek-italok iránti sóvárgást, de próbálj meg lefekvés előtt legalább egy-két órával már nem enni semmit.

A 7 leggyakoribb ok, amiért a nők félnek az anyaságtól

A 7 leggyakoribb ok, amiért a nők félnek az anyaságtól

5. Ne feledkezz el a mozgásról!
Egy könnyed esti séta, a friss levegőn töltött percek ugyancsak gondoskodnak arról, hogy jobb legyen a pihenéssel töltött idő. Aktív mamiként sokkal könnyebben formában is maradsz, jobban alszol, plusz az esti sétákon megbeszélhetitek a teendőket, lélekben felkészülhettek az előttetek álló új életszakaszra.

6. Enyhítsd a gyomorégést és az izomgörcsöket!
Sajnos az izomgörcsök is tönkretehetik az alvásidőt és nagyon bosszantóak. A gyakori izomgörcsre nagy segítség lehet a magnézium. Kérd kis az orvosod véleményét az adagolásról!

7. Figyelj a minőségre!
Az ágyneműhuzat, a takaró, a párna és a hálóing kiválasztásánál is törekedj természetes alapanyagúak beszerzésére! Nem győzzük hangsúlyozni mekkora szerepe van a minőségi matracválasztásnak. Ha eddig nem volt jó matracotok, itt az ideje a befektetésnek! Sok kismama szembesül gerincproblémákkal is, jobb ezt megelőzni!

A cikk eredetileg a GLAMOUR szeptemberi lapszámának Mami mellékletében jelent meg.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)