Magyarországon több száz szivárvány család él, akik ugyanazt vallják, mint az összes többi magyarországi család: egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben, családban nőjön fel. Ebben a hónapban minden héten megismerheted egy szivárványcsalád történetét.
Pál Marci és párja, Hanol Ádám már a kapcsolatuk elején megbeszélték, hogy egyszer majd szeretnének gyermeket. Andris öt éve érkezett az életükbe, azóta mindent elkövetnek, hogy a fiúk elfogadó közegben nőjön fel.
Hogy indult a ti történetetek?
Tíz évvel ezelőtt kezdődött a közös életünk Ádámmal, azóta alkotunk egy párt. Egy buliban találkoztunk és már az első randin megbeszéltük, hogy szeretnénk gyerekeket. Aztán telt múlt az idő, ugyanúgy éltük az életünket, mint bárki más, ugyanazokkal a kihívásokkal. 2015-ben házasodtunk össze, hivatalosan is bejegyzett élettársi viszonynak lett nyilvánítva a kapcsolatunk.
Mikor vált biztossá az örökbefogadás kérdése?
Mindig is akartunk gyereket, egy cikk ösztönzött minket abban, hogy bele merjünk vágni. Sokáig azt gondoltam, hogy az örökbefogadás olyan, mint az űrutazás kérdése: szeretnél eljutni az űrbe, de azt nem tudod, hogy mindezt, hogyan fogod megvalósítani. Aztán olvastam egy cikket, melyben egy srác osztotta meg az olvasókkal, hogyan fogadott örökbe. Ez volt az a pont, ami segített elindítani minket az úton és pillanatok alatt ott találtuk magunkat a folyamatokban.
Ha jól tudom a bejegyzett élettársi viszonyt nem veszik figyelembe az örökbefogadásnál.
A bejegyzett élettársi viszony három dologban különbözik a házasságtól. Nem fogadhatnak örökbe, nem vehetik fel egymás nevét, nők esetében nem vehetnek részt együtt inszeminációs vagy lombik beavatkozásban. Egy ilyen státuszban egyedülállóként lehet elindítani az örökbefogadást. Viszont soha nem rejtettük véka alá, hogy mi ketten vagyunk, ketten szeretnénk ezt a folyamatot, csak a törvények nem teszik lehetővé. A környezettanulmány során Ádámot is megfigyelték, sőt még azt is jelezték, kvázi ez egy előny, hogy ténylegesen nem egyedülállóként, hanem stabil, bejegyzett élettársi viszonyban élünk.
Milyen elvárásaitok voltak a leendő gyermeketekkel kapcsolatban?
A házaspárok mindig előnyt élveznek, esélyünk nem lett volna rá, ha egy újszülött, fehérbőrű kislányt szerettünk volna. Pontosan emiatt még elfogadóbbak voltunk, nem volt származási kikötésünk, illetve a legtöbb betegség sem jelentett problémát, kivéve ami az élettel összeegyeztethetetlen.
Emlékszel, amikor megcsörrent a telefon?
Épp otthonról dolgoztam, amikor felhívott az ügyintéző. Egyszerűen feltették a kérdést, nyitottak vagyunk-e az örökbefogadásra? Köpni nyelni nem tudtam. Izgatott vagy, de közben félsz, megijedsz, kavarognak benned az érzések. Pont most jön majd ki egyébként egy magyar dokumentumfilm, Anyáimról címmel, mely nagyon jól visszaadja azt az érzést, amit az első telefonhívásnál éreztem.
Soha nem bizonytalanodtatok el?
Mindig biztos volt, hogy szeretnénk gyereket, sosem éreztük úgy, hogy kételyek lennének bennünk. Hogy milyen szülők leszünk, azzal kapcsolatban természetesen voltak kétségeink. Ráadásul ez az egész örökbefogadás a mi esetünkben kicsit más, mint a heteroszexuális pároknál. Utóbbi esetében az örökbefogadást mindig megelőzi egy gyász időszak. A sok lombik beavatkozás után az örökbefogadássok esetben az utolsó lehetőség, talán ez lehet az oka, hogy a legtöbben negyven éves kor körül döntik el, hogy adoptálnak. Mi jóval fiatalabbak voltunk, viszont nekünk nem volt más opciónk. Már jóval régebben elfogadtuk, hogy nem lehet biológiai vonalon gyerekünk. Van egyébként egy kvázi felkészítő tanfolyam, ami például ebben kérdésben is rendkívül hasznos. Sajnos most már nem kötelező, nekünk nagyon sokat segített, hogy szilárdan álljunk a dologokban.
Milyen volt az első találkozás Andrissal?
A gyermekvédelmi szakszolgálat épületében találkoztunk vele először, ahol ott volt a két nevelőszülő, a gyám, a pszichológus és a kapcsolattartónk. Ezt hívják rápillantásnak, viszont a gyermek érdekében nincs közvetlen kommunikáció. Amint megpillantottuk Andrist, azonnal szerelembe esetünk. Csupán húsz perc volt az egész, majd utána kaptunk pár napot, hogy végigondoljuk, szeretnénk-e elkezdeni a barátkozást. Nem volt kérdés!
Hogy fogadta a környezet?
Szerencsések vagyunk, mindig támogató, szeretetteljes család, barátok vettek minket körül. A kezdetektől nyílt lapokkal játszottunk, mindenben támogattak minket.
Mikor éreztétek először, hogy Andris úgy igazán megérkezett hozzátok?
Az első perctől igazi mintagyerekként viselkedett, soha nem hisztizett. Meg voltunk róla győződve, hogy ennyire jó gyerek nem lehet. Majd az egyik nap, amikor a játszótérről haza akartunk menni, egyszer csak elkezdett torka szakadtából üvölteni. Akkor érkezett meg igazán. Több szempontból szerencsések vagyunk, hiszen egy igazi buborékban élhetünk Budapest egyik legjobb kerületében. Nem ér minket megkülönböztetés, hiszünk abban, hogy egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben nőjön fel, hogy a család fogalma sokkal színesebb, mint ahogy azt néha gondoljuk. Hogy a család az család, akkor is, ha a szülők történetesen azonos neműek.
