A járvány miatt 2021-ben a mentális problémák okozzák a legnagyobb gondot

2021.január.7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Azzal, hogy elkezdődtek a Covid-19 vírus ellen a beoltások, úgy gondolhatjuk, hogy végre látjuk a fényt az alagút végén. Azzal, hogy a fizikai tüneteit szép lassan meg tudjuk előzni a járványnak, sajnos még nem oldódott meg minden problémánk, és a maradványai a pandémiának ránehezedik a kollektív pszichénkre.

A járvány miatt 2021-ben a mentális problémák okozzák a legnagyobb gondot
Fotó: ajkai dávid

A járvány pszichikai tünetei jól láthatók, az eszközök hiánya, a gazdasági válságtól, a betegségtől való félelem, a hétköznapi életünk, rutinjaink, szokásaink hirtelen felszámolása mind-mind gyászérzethez vezetnek. "A mentális egészségünkre pedig nincs vakcina", írja a CNN szakértője igencsak szemléletes módon.

A mentálhigiénés szakemberek a következő problémákat látják még jobban előtérbe kerülni 2021-ben:

Kiégés

Az élet a világjárvány előtt is épp eléggé stresszes volt, de az új kihívások csak még rátettek egy lapáttal. A távoktatás, a biztonság megőrzése, az anyagi gondok, a távmunka és a betegséggel, elhalálozással együttjáró stressz sokakat a padlóra küldött, még ha nem is akarják elsőre beismerni. Az izoláció a magányosság érzését fokozta, ami alól egyetlen korosztály sem képzett kivételt. A gyerekeknek, tiniknek a fejlődésükben rendkívül fontos szerepet betöltő közösségi élményekről kellett lemondaniuk. Az pedig, hogy a felhalmozott stresszt megfelelően kiengedjük, az egyik legfontosabb tennivalónknak kéne lenni jelenleg. A természetben, fák között lenni, biztonságban, sokat segít a gőz kiengedésében anélkül, hogy ezt észrevennénk. A kiadós alvás, helyes táplálkozás, a kikapcsolás és a rendszer testmozgás az első helyen kell, hogy álljon a mentális egészségünk megőrzése érdekében. Próbáljunk minél több időt a háziállatainkkal, szeretteinkkel tölteni, csak ez segíthet a túlélésben ilyenkor.

Kialvatlanság

Mivel több időt töltünk otthon és több időt szundíthatunk reggel vagy akár napközben, ez felborítja az alvásritmusunkat. A stressz, a trauma és az új kihívások szintén belezavarnak a pihenésünkbe, azok számára, akik pedig a frontvonalból élték át a járványt, az egészségügyi dolgozók, a nagy hajókon rekedtek, akik sok halált láttak, azoknál poszttraumás stressz szindróma is kialakulhat, ami szintén alvászavarhoz és rémálmokhoz vezethet. A munka és a családi élet összemosódása további rendszertelenséget vitt az életünkbe, ahogy a hirtelen súlygyarapodások is a mozgáshiány és a nem megfelelő táplálkozás eredményeként. A hízás szintén felborítja az alvást és ezáltal növeli a szorongás és a depresszió kialakulását. Az alvás minőségét a mentális higiéniával kapcsolják össze, ezért 2021-ben nagy hangsúlyt kell fektetni a kellő napfényhez való jutásra a megfelelő alvásritmus kialakítása érdekében, valamint a relaxáció és meditáció rendkívül fontos eszközökké válhatnak idén a minőségi pihenés elérésében.

A zavarok felerősödnek az izolációban

Támogatás és számonkérés nélkül egyes evészavarokkal, függőséggel küzdő emberek gyógyulása hirtelen visszafordulhat. A "kollektív trauma" érzése depresszióhoz, szorongáshoz vezethet, amit az étkezési zavarokkal is kapcsolatba szoktak hozni. A kihívást a nem megfelelő környezet, a biztonságérzet és a kellő támogatás hiánya jelentheti a betegek számára. Azok számára pedig, akik még nem indultak el a gyógyulás útján, a függőségeik csak még jobban elmélyülhetnek ezekben az időkben.

Egyenlőtlenség

Sokak számára a munka is mentális kihívást jelent. Akik nem tudnak otthonról dolgozni, azok számára a mindennapi utazás is kockázattal jár, ami fokozza a stresszt. A mentál higiénia megfelelő fenntartásához elengedhetetlen a munka. Aki pedig a járvány miatt elveszítette az állását, duplán ki van téve a szorongásnak. A kisebbségek, marginalizált csoportok tagjai fokozottan ki vannak téve ezeknek a veszélyeknek, mert a társadalmunk nem részesíti őket egyenlő bánásmódban, nagyobb bizonytalanságnak, veszélynek vannak kitéve. Egyes kutatások eredményei bizonyítják, hogy a depresszió különösen jellemző volt az utóbbi időben az ázsiai közösségekre, akik a járvány miatt rasszista megnyilvánulások áldozataivá is váltak világszerte. A frontvonalban dolgozók szintén egyenlőtlenül sok stressznek vannak kitéve. A járványtól függetlenül is olyan csoportról van szó, akik sok halált, betegséget, fájdalmat látnak napi szinten, ez most csak még inkább fokozódott társulva az elszigeteltséggel a szeretteiktől. A szorongó, depresszióval küzdő emberek közül sokan újabb zavarokat, kényszeres betegségeket észleltek magukon például az állandó fertőtlenítés miatt. Az LMBTQ közösség egyes tagjai számára pedig ez az idő azt is jelenthette, hogy olyanokkal kellett hosszú hónapokig összezárva lenniük, akik nem elfogadóak az életvitelükkel szemben, ezért bántalmazás, erőszak áldozatai is lehettek. 2020-ban volt a legmagasabb a fiatalok körében az öngyilkosság, főleg az LMBTQ közösségben. A világjárvány olyan eddigi egyenlőtlenségi problémákra vetett fényt, amikről eddig is tudtunk, de most már nem tudjuk tovább ignorálni őket.

Már nem fertőzöttek, de még betegek

A koronavírussal megfertőzöttek közül sokan hetekkel, sőt hónapokkal később is küzdenek egészségügyi problémákkal. A légúti nehézségek és az idegrendszeri problémákon túl sokan hosszútávú mentális zavarokkal is küzdenek a fertőzés után. Míg a legtöbb stresszt a karantén és a járványtól való félelem okozta első körben, ezentúl a felépült betegek mentális problémái is idetartoznak majd. Sokaknak hónapokig sem sikerült teljesen felépülni a betegségből, és ez bizony komoly terhet ró a pszichére és az orvostudományt, az embereket is nehéz kihívás elé állítja.

A járvány pozitívumai

A mentálhigiénés velejárója a járványnak egy őszinte, nyitottabb diskurzust is elindított a pszichés problémákkal kapcsolatban, ami segít a tabukat megdönteni az ilyen jellegű betegségek körül. A másik pozitívuma a járványnak, hogy sokkal többen kértek segítséget vagy segítettek másokon, mint korábban. A kedvességnek, jótékonykodásnak pedig jó hatása van a mentális egészségünkre. Sokan vették igénybe a virtuális egészségügyi szolgáltatásokat, így könnyebben, gyorsabban jutottak segítséghez. Mások meg új hobbiknak kezdtek el hódolni, a kertészkedés, sütés-főzés, meditáció, állat örökbefogadás szintén fellendült. Amikor egészségről beszélünk, akkor a fizikai mellett mindig említeni kell a pszichikait is, és ez a periódus ezt remélhetőleg megtanította nekünk, ahogy azt is, hogy a Covid-19 járványról sem lehet beszélni a mentális higiénia nélkül.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője