Eláruljuk, hogyan tarthatod meg hosszútávon pályakezdő kollégáidat

Szponzorált tartalom

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az elmúlt napokban két cikket is olvashattatok a Budapesti Kereskedelmi Iparkamara kutatásáról, amiben arra keresték a választ, hogy gondolkodik a közös munkáról egy Z és Y generációs fiatal, valamint a munkaadó. Elárultuk, hogy a cégek számára a legnagyobb kihívást nem a munkaerő megszerzése, hanem megtartása jelenti, ugyanis a pályakezdők könnyen felmondanak, ha nem érzik jól magukat az adott pozícióban. A BKIK PR-marketing igazgatója, Szányi Gabriella szerint a fiatalok számára fontos a visszajelzés, a jó fizetés, a trendi munkahelyi környezet és a nyílt kommunikáció, cikksorozatunk 3., és egyben utolsó részében pedig azt vizsgáljuk meg, hogyan lehet legjobban motiválni őket.

Eláruljuk, hogyan tarthatod meg hosszútávon pályakezdő kollégáidat
Fotó: Getty Images

A kutatás alapján ezen a területen van a legnagyobb megnemértettség munkaadó és alkalmazott között. Ugyanis, mint kiderült, a cégek több mint fele nem fordít kellő figyelmet a fiatalok ösztönzésére, holott a Z és Y generációsok éppen a főnöküktől és a csapattól várnák a bíztató szavakat. A maradék 30% úgy gondolja, a kellő tisztelet megadása, a kellemes munkahelyi légkör és a teljesítmény elismerése elegendő a fiatalok megtartásához, és – bár közel járnak az igazsághoz – ez még mindig nem minden.

Munkavállaló vs. munkaadó: egy kutatás segítségével feltártuk, milyen elvásárokkal vág bele a közös munkába a két fél

Munkavállaló vs. munkaadó: egy kutatás segítségével feltártuk, milyen elvásárokkal vág bele a közös munkába a két fél

"A nyitott pozíciók hirdetéseinek a fiatalok számára fontos hívószavakat kell tartalmazniuk" – árulja el Szányi Gabriella, és itt nem csak a jó légkörre és a magas fizetésre gondol. A korábban emlegetett, 22 éves Fanni ugyanis munka mellett a tanulmányainak és a hobbijának is szeretne időt szentelni, a 35 éves Anna pedig örülne, ha felújíthatnák a lakást, és kismama tornára járhatna a babájával. Éppen ezért mindkét generációnál – különösen az Y-nál – fontos hívószó a rugalmas, személyre szabott munkaidő, ami összhangba hozható a magánélettel. A legtöbb cég sajnos továbbra sem partner ebben. A megkérdezett munkaadók közel fele semmilyen alternatív munkaidő megoldást nem kínál, és mindössze 25%-uk nyitott a rugalmasságra. És hogy mit lép erre Anna és Fanni? Vállat von, és folytatja a keresést, hiszen a jelenlegi életéhez nem passzol az ötnapos, 9-17 óráig tartó munkaidő.

Egy kutatás segítségével feltártuk, miért mondanak fel olyan gyorsan a pályakezdők

Egy kutatás segítségével feltártuk, miért mondanak fel olyan gyorsan a pályakezdők

Így tehát, ha munkaadóként pályakezdő vagy fiatal munkatársat szeretnél a csapatodba, érdemes szem előtt tartani az alábbi dolgokat:
- elsősorban az interneten, a közösségi médiában hirdess, és szánj időt a honlapod kipofozására, ugyanis a fiatalok ezt nézik meg először
- adj pontos leírást a feladatról, a munkakörről, a munkavégzés helyéről
- versenyképes fizetésben gondolkodj
- ne várj lojalitást a dolgozóidtól – inkább motiváld és támogasd őket, hogy maguktól szeressék meg a céget
- adj rendszeresen visszajelzést és lehetőséget a tanulásra, fejlődésre
- gondolkodj rugalmasabb munkaidőben, és légy nyitott az alternatív megoldásokra (például a home office-ra)





Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rihanna egy életre megbánta, hogy meztelenruhát vett fel, és el is mondja, miért

Rihanna egy életre megbánta, hogy meztelenruhát vett fel, és el is mondja, miért

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője