Félmilliós adomány gyűlt össze az országos GLAMOUR Beauty Tour során a NANE számára

2019.augusztus.27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindig fontos, hogy olyan ügyek mellé álljunk, amiknek igazán különleges küldetésük van. Az ország legnagyobb plázáit üzemeltető ingatlanfejlesztő vállalkozás karöltve az első GLAMOUR Beauty Tour roadshow keretein belül nem csak a szépséget helyeztük előtérbe, hanem azt is, hogy közösen hívjuk fel a figyelmet egy olyan problémára, amely a hazánkban élő nők közel 20 százalékát érinti élete során: a családon belül, illetve párkapcsolatokban megmutatkozó erőszakra. A tíz állomásból álló rendezvény látogatóinak köszönhetően több mint félmilliós adomány gyűlt össze, amely a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkáját segíti.

Idén nyáron az ország tíz bevásárlóközpontjában találkozhattatok velünk, ahol az érdeklődőket nem csupán smink-, frizura-, és stílustanácsadás várta, de egy apró, azonban annál fontosabb gesztussal ők is hozzájárulhattak a NANE erőfeszítéseihez: egy stílusos rúzs alakú toll megvásárlásával támogathatták az egyesület munkáját. A szépségkörút során így több mint félmillió forintos adomány gyűlt össze, melynek ünnepélyes átadására múlt héten került sor Budapesten.

Nem élteti, hanem elsorvasztja őket - A nők elleni erőszakról beszélgettünk

Nem élteti, hanem elsorvasztja őket - A nők elleni erőszakról beszélgettünk

"A szépség-roadshow megszervezése számunkra jóval több volt egy színes nyári programnál, amellyel a plázáinkban vásárlókat vártuk. Tudatosan keressük a lehetőségeit annak, hogy a Magyarországon élő nőket érintő társadalmi kérdésekkel foglalkozhassunk. A NANÉ-val egyetértve arra bátorítjuk a fiatal lányokat, hogy merjenek beszélni saját tapasztalataikról, hiszen a kapcsolaton belüli erőszakot övező tabuk csakis így dönthetők le" -mondta Hermann Kamilla, a GLAMOUR Beauty Tour-t életre hívó Indoktek Group partnere.

"Tévedés, hogy egy divatmagazin olvasóit csak a divat és a szépség érdekli. Az élet kevésbé csillogó jelenségeiről is beszélhetünk velük, sőt, kifejezetten küldetésünknek tekintjük, hogy saját csatornáinkon és lehetőségeinken keresztül tudatos és bátor döntésekre sarkalljuk őket. Olyan világot élünk, amelyben a külső megjelenés tökéletesítése hatalmas nyomásként nehezedik a fiatal generációra, ezért a mi felelősségünk is, hogy megmutassuk: az igazi magabiztosságot nemcsak az ápolt, megnyerő külső adja, hanem a belülről építkező önbizalom és önmaguk tisztelete. Arra bátorítjuk a nőket, hogy álljanak ki önmagukért, sőt, vegyék észre, hogy a nők összefogásának elképesztő ereje van, ami igazi változásokat generálhat a társadalomban" –teszi hozzá Maróy Krisztina, a GLAMOUR magazin főszerkesztője.

A GLAMOUR Beauty Tour vendégeinek több mint félmilliós adományát prevenciós foglalkozásokra és ingyenes edukációs kiadványok előállítására fordítja a NANE.

Félmilliós adomány gyűlt össze az országos GLAMOUR Beauty Tour során a NANE számára Nagyon sokat segítettetek!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Karikó Katalin: Smink nélkül is lehetett egy kutató szép!

Karikó Katalin: Smink nélkül is lehetett egy kutató szép!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)