Íme az oldal, ami jól helyrerakja a magyar influenszereket

2020.július.1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Baj van azzal, ha valaki influenszer? Dehogy! Szuper dolog, hogy a közösségi médiának köszönhetően bepillantást nyerhetünk olyan emberek életébe, akik minket is inspirálnak. Például azzal, amit elértek, vagy az értékrendjükkel, vagy valamivel, amiben nagyon hisznek, akár azzal is, amiben kimagaslóan jók. Ez lenne az influenszer lét célja. Akkor mi a baj? Hogy sokan fordítva gondolkodnak. Azt hiszik az influenszerség egy szakma, és nulla teljesítménnyel maguk mögött véleményvezérek szeretnének lenni. Az a baj, hogy ennek nem szabadna így működnie.

Ha felnézünk valakire, akkor az ne egy olyan ember legyen, aki ingyen termékekért a lelkét is eladja és 2000 spontánnak tűnő képet kell készíteni róla minden adandó alkalommal, amikor kell a kontent az Instájára. Ezeket a gondolatokat nem a ˝Sokan kértétek˝ elnevezésű csoport adminjai fogalmazták meg, hanem sokan mások, de az ő felületük egy igazi hiánypótló oldalként robbant be alig két héttel ezelőtt. Rövid idő alatt több tízezer követőre tettek szer, ami már önmagában is mutatja, mennyire ki voltak éhezve az emberek az ilyen jellegű szembesítésre.

˝A cél, hogy ráébresszük az influenszereket, de a több százezer követővel rendelkező személyeket is arra, hogy sokszor nem valós, amit mutatnak: képet lopnak, durván Photoshoppolnak, minden héten más kedvenc alapozót használnak - attól függően, hogy ki az aktuális szponzor - egymást másolják, hiteltelenné válnak. Egy helyre szedjük a legelképesztőbb húzásokat. Kell a szabályozás, és az, hogy vége legyen annak, hogy hülyének nézik az embereket!˝ - válaszolták Instagram sztoriban az oldal szerkesztői

Bizonyára mindenki botlott már bele olyan influenszerbe, akin nevetett egy jót a hiteltelenség, téves információk, a hozzá nem értés, vicces mondatok vagy elszólások miatt. Az oldal célja nem a bántás, sokkal inkább az, hogy elinduljon egy párbeszéd, újragondolják a dolgokat, és változás történjen.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője