Mi lesz a szerelemmel, ha felszáll a rózsaszín köd?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Többféle típusú szerelem van, de általában mindegyikre igaz, hogy intenzíven kezdődik. Ezt az időszakot angolul nagyon ötletesen a mézeshetek periódusának nevezik. Ha volt már részed benne, tudod, miről beszélünk: ilyenkor csak úgy lebegsz a föld felett. Ám, ahogy a neve is mutatja, ez csak egy időszak, egy szakasz a szerelemben. Vajon mi van utána?

Csak mi vagyunk a világon

Egy nagy szerelem első időszakában szinte eggyé válik a két ember, olyan, mintha eltűnne idő és tér, a többiek, és nem lenne más, csak két teljesen egyforma, fantasztikus ember. Csodálatos időszak ez, hiszen - ha képesek vagyunk igazán odaadni magunkat az érzésnek - tökéletesen boldogok vagyunk anélkül, hogy félnénk attól, ez az állapot megváltozik. Tudnunk kell azonban, hogy ez a szakasz tele van torzításokkal is. Hiszen valószínű, hogy sem te, sem a másik nem vagytok tökéletesek, ahogyan az is, hogy nem hasonlítotok mindenben, és talán az is: van olyan tulajdonságotok, amely a másiknak kifejezetten nem tetszik.

Ezek fogják megnehezíteni a következő szakaszt, melyet szaknyelven leválásnak hívnak. Nem szabad ugyanakkor azt hinni, hogy a kezdeti eufórikus időszak csupán egy mindenfajta realitást nélkülöző, elfogult korszaka a kapcsolatnak, amit komoly embereknek nem is szabadna elhinni. Ha ugyanis egy pár életében sohasem valósult meg a valódi eggyéolvadás, akkor valószínűleg egy nem erős lábakon álló kapcsolatban élnek, amely később épp emiatt kerülhet válságba. Fontos, hogy biztos alapokat helyezzetek le a kezdetekkor, és olyan emlékekkel legyetek gazdagabbak, melyekhez később vissza lehet majd térni, ha újra egymásba akartok szeretni, akár tíz-húsz év után is. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha megéltétek a teljes egységet.

3 rossz szerelmi tanács, amit mégis unásig emlegetnek

3 rossz szerelmi tanács, amit mégis unásig emlegetnek

Segítség: krízishelyzet!

A leválás óhatatlanul megtörténik egy kapcsolatban, hiszen nem élhettek örökké a másikba bújva. Ilyenkor hirtelen kinyílik a szemetek, és rájöttök, tulajdonképpen két külön ember vagytok. Akik ráadásul még bizonyos dolgokban ellenszenvesek is lehetnek a másiknak. Úgy is mondhatnánk, mindkettőtök leesik a piedesztálról a másik szemében. Eközben arra is ráébredtek, hogy az utóbbi időben elhanyagoltátok a barátaitokat, hobbitokat. Vagyis: ez az időszak egyben nyitás a külvilág felé, egyben pedig a másik elfogulatlanabb megítélése. Érthető hát, hogy ez nem mehet végbe viták és nehéz időszakok nélkül. Különösen komoly krízisekre azonban csak akkor kell számítani, ha az egyik fél nincs fölkészülve a leválásra. Hiszen ő ilyenkor még mindig a másikkal lenne éjjel-nappal, miközben döbbenten veszi tudomásul, hogy szerelme inkább focizni menne. Ezt úgy élheti meg, hogy a másik már nem szereti, hogy véget ért a kapcsolat. Az is komoly gondot okozhat, ha olyasmit fedezünk föl a másikban, amit egyszerűen nem tudunk elfogadni. Ha hirtelen úgy érezzük, minden, ami eddig történt, csak illúzió volt.

Mi a teendő?

Először is, ne rémülj meg és ne ragadtasd magad hirtelen cselekedetekre. (Például, ne kezdj el flörtölni a kollégáddal!) Sokkal jobban teszed, ha igyekszel megnyugtatni magad, és időt adsz mindkettőtöknek. Biztosítsd szerelmedet hűségedről és szeretetedről és hidd el neki, hogy ő is szeret. Hagyd magad újra kinyílni a világra, térj vissza azokhoz a tevékenységhez, amiket elhanyagoltál a kapcsolatod kezdetén. Keresd meg újra önmagad, ébredj rá, hogy a partnered előtt is volt külön életed, amit szerettél. Menj el sportolni, keress egy hobbit, találkozz a barátaiddal, szervezzetek csajos estéket! Ha megerősíted az önértékelésedet, akkor könnyebben vészeled át ezt az időszakot, és új élményeket is viszel a kapcsolatba, amelyek még inkább megerősítik majd azt. Próbáld megérteni és elfogadni partnered számodra nem túl vonzó tulajdonságait is, ne próbáld görcsösen mássá formálni, de beszéljétek meg azt is, amiben kompromisszumra van szükség. Ha hisztek egymásban, önmagatokban és a kapcsolatotokban, akkor hamar átlendültök majd a kisebb-nagyobb kríziseken is, és erős, jó kapcsolatot ápoltok majd.

Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2013. január-februári lapszámában jelent meg.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője