Minden, amit tudni akartál az IKEA x OFF-WHITE kollaborációról

2018.április.25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az IKEA és az OFF-WHITE tavaly nyáron jelentette be, hogy közös kollekciót készítenek, és bár még mindig nem árulták el, mikor lesznek kaphatóak a termékek, egyre több infót tudtunk meg róluk. A közös kollekcióval azoknak a fiataloknak akarnak segíteni otthont teremteni, akik most kezdik a nagybetűs életük.

Minden, amit tudni akartál az IKEA x OFF-WHITE kollaborációról
Fotó: IKEA

Azok a fiatalfelnőttek érdeklik a tervezőt, Virgil Abloh-t, akik éppen most költöznek el otthonról, akik eddig a szüleik ízlése alapján berendezett lakásban éltek és most megvan a lehetőségük, hogy saját maguk rendezzék be az új otthonuk.

Két szőnyeg biztosan lesz a kollekcióban, egyelőre egy kisebb kék mintásról ''KEEP OFF''felirattal és egy nagymérető piros szőnyegről ''BLUE'' felirattal láthattunk fotót.

A híres FRAKTA táska OFF-WHITE verzióját is elkészítik. 2017 júniusában jelentették be a közös munkát, és ekkor került ki a kép, amin Abloh egy sárga ''SCULPTURE'' feliratos FRAKTA táskával látható.

A legbehatóbban a System Magazine 10. számában kaphatunk rálátást a termékekre és a tervezés folyamatára, de április 30-án élő videóval jelentkezik Virgil Abloh az IKEA honlapján, ahol néhány prototípust is bemutat majd.

data-instgrm-permalink="https://www.instagram.com/p/Bh4th1qF2ts/" data-instgrm-version="8" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> A conversation about the work between the quotation marks. Join the live broadcast on www.ikea.today – April 30, 5:30PM EST #ikeaxvirgil @virgilabloh IKEA Today (@ikeatoday) által megosztott bejegyzés, Ápr 22., 2018, időpont: 1:28 (PDT időzóna szerint)

Virgil Abloh 37 éves amerikai divattervező, jelenleg a Louis Vuitton férfi részlegének kreatív igazgatója. 2009-ben Kanye Westtel kezdett el gyakornokoskodni a Fendinél. Első saját divatházát, az OFF-WHITE-ot 2013-ban alapította. Az első női kollekciót 2014-ben hozta ki, mellyel a párizsi divathéten debütált, majd az első OFF-WHITE üzletét Tokióban nyitotta meg, ahol elindította a cég bútorgyártását is. A Louis Vuitton kreatív igazgatójává idén márciusban nevezték ki, és a 2018-as Time Magazine a 100 legbefolyásosabb ember közé sorolta őt.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megérkezett a vajköröm, a tavasz legelragadóbb szépségtrendje

Megérkezett a vajköröm, a tavasz legelragadóbb szépségtrendje

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője