Mondd el virággal a szereteted! Ilyen csokrot ajándékozz anyák napjára

Hirdetés

2019.április.23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Május első vasárnapja Anyák napja. Egy ünnepnap, amely bár nem piros betűs, mégis fontos. Egy nap, amelyet óvodás korunk óta ismerünk, ám csak később, az évek múlásával ismerjük fel igazi jelentőségét. Anyák napja a feltétel nélküli szeretetről, az áldozatokról, a tanácsokról szól, és igen, az összetűzésekről és az ellentétekről is, mindarról, ami egy anya és gyermeke kapcsolatát alkotja és alakítja. Most segítünk abban, hogy különlegessé tehesd ezt a napot édesanyád számára!

Sokféleképpen köszöntheted édesanyád, nagymamád május első vasárnapján, Anyák napján. A legnépszerűbb természetesen a virág, nem is véletlenül, hiszen egy szép csokorral sokszor olyan érzelmeket is kifejezhetsz, amelyeket szóban jóval nehezebb lenne, sőt, talán lehetetlen szavakkal körül írni, híven közvetíteni. Hiába, az ezerféle szépségű – és jelentésű – virágok a legjobb tolmácsok a szeretet kifejezésére, de egy csoki vagy egy kis ajándéktárgy is mind-mind ugyanerről beszélnek.

Előfordul azonban, hogy nincsen lehetőséged a személyes köszöntésre, különösen akkor, ha távol élsz a szüleidtől, más országba, más kontinensre sodort az élet. Ilyenkor jóval könnyebb elfeledkezni az ünnepnapról, és csak este, kutyafuttában egy rövid üzenet, vagy telefonbeszélgetés keretében történik meg a köszöntés. Ne hagyd, hogy ez így legyen, és a távolság miatt csak ilyen kurtán és szárazon kívánj anyukádnak boldog Anyák napját!

A Netflorista segítségével ez a probléma is megoldódni látszik, hiszen általuk Magyarország egész területére küldhetsz meglepetést, legyen az egy csodaszép virágcsokor, vagy különleges csomagolású ajándéktárgy. Kedvedre válogathatsz a prémium partnerek kínálatából, ahol a "legmegfelelőbb ajándék" jeligére több jelentkező közül is választhatsz: ajándékod lehet idén egy élettel teli vidám csokor, egy kedves virágmaci, vagy egy örökre szóló rózsa.

Amennyiben virág helyett idén valami mással szeretnél köszönetet mondani édesanyádnak, akkor a Netflorista oldalán számtalan egyéb ajándékra is lelhetsz! Meglepheted csokirajongó anyukádat egy édességdobozzal, kézműves bonbonnal, vagy ha valami igazán különlegeset szeretnél, akkor egy exkluzív ajándék box is szuper választás lehet!

A kiválasztott virágokat, ajándékokat ráadásul pár kattintással házhoz is küldheted egy személyre szabott üdvözlőlappal együtt!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője