Nem, a szerelem egyáltalán nem olyan, mint ahogyan azt elképzelted

2020.november.18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bilics Tímea vagyok, Önismereti mentor, Coach, a tudatos társkeresés szakértője. A mai világban, a megváltozott társadalmi lét és elvárások miatt már nem megy automatikusan és könnyedén a társunk megtalálása. A hozzám fordulók gondolkodásmódjában számos hasonlóságot tapasztalok, elakadásaikban számos párhuzam fedezhető fel. A szerelemről, a szeretetről, és a párkapcsolat működéséről, sőt egyáltalán az érzelmekről nem tanítanak az iskolában, önmagunktól pedig természetszerűleg nem tudjuk, hogyan működnek. Hiszem, hogy a valóban tartalmas, boldog és elégedett élethez, és a boldog párkapcsolat megtalálásához önmagunkon keresztül visz az út, így elengedhetetlennek tartom az önismereti munkát és tudatos életmódot. Ezért ebben a témában írok egy blogot és cikkeket.
A szerelemmel kapcsolatban valami olyasmi kép él bennünk, hogy ha megérkezik a társunk, azt egyből érezzük majd, egyből megakad rajta a szemünk, egyből szót értünk, egymásra hangolódunk és érezzük azt a bizonyos pluszt vagy a szikrát.

Nem, a szerelem egyáltalán nem olyan, mint ahogyan azt elképzelted
Fotó: Profimedia

Valami olyasmit is gondolunk párhuzamosan, hogy a másik épp olyan lesz, amilyennek megálmodtuk, épp annyira csinos vagy fess. Szinte egymás szájából vesszük ki a szót, hatalmasakat nevetünk, kitaláljuk egymás gondolatát és senki más fel nem érhet hozzá. Persze biztos lesz valami apró, de nagyon aranyos hibája, ami igazából nem sokat zavar a képbe.

Bár most magányosak vagyunk, de akkor már nem leszünk azok többé, hisz egymás legjobb barátai leszünk, cinkostársak, életre szóló pajtások és bajtársak, együtt minden akadályt leküzdünk és majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk.

Titkos kívánságként még ezt is hozzátesszük, hogy romantikus helyzetben találkozzunk és együtt sétáljunk a naplementében. Ez utóbbi már tényleg titkos kívánság és talán el is tudjuk engedni, ha minden más stimmel.
Valami ilyesmi van a fejünkben és egyre várjuk a mi társunkat, a nekünk rendelt teremtményt. És jönnek is, kinek férfiak, kinek nők, de valahogy egyik sem olyan, mint amit megálmodtunk magunknak. Egyik kopaszodik, másiknak van pár kiló túlsúlya, a harmadiknak van már gyereke és te saját családot akarsz. Jön egy kedves fiú, aki megbízható, és egy lány, aki elég csinoska, de még sem az az eleven, élettel teli valaki, aki feltüzel és magával ragad. Nem megy mélyre a beszélgetés sem, elsőre láttad, hogy nem őt keresed. És így megy ez éveken át, csak az alanyok és az ellenük talált érvek váltakoznak.
Ezen a ponton kérlek, hogy állj meg, akárhol is vagy most és vessünk egy pillantást a dologra.

Ezt a mondatot már százszor hallottad, talán te is kimondtad százszor: ez itt a valóság, nem mese habbal. A fenti elképzeléseink a párkapcsolat kialakulásáról sajnos alapjaiban hibásak, hisz a romantikus regényeket és filmeket vesszük alapul hozzá. Van egy nő és egy férfi, akik egyből egymásba szeretnek és bizonyos viszontagságok után egymáséi lesznek. Ismerős a kép?

Ez a sablon a romanticizmusból származtatható, ahol is az emberek a sanyarú sorsuk miatt meséket találtak ki, hogy magukat szórakoztassák és könnyebbé tette a életet az, hogy mesékben jelenítették meg a vágyaikat.

A mai romantikus regények, a filmek és mindenféle hollywoodi produkciók mind ebből a sablonból táplálkoznak. A mi elképzeléseinket a szerelemről pedig nem más, mint ezek alakítják, időnként megspékelődve egy kis spiri felhanggal: ikerláng, lélektárs, előző életek és közös karma stb. és ha összetalálkoztok, eláll a lélegzet, villámcsapásként és a felismerés, beleremeg a föld is.

Ezek az elképzelések elvárásokban öltenek testet, olyan elvárásoknak, ahol magasan van a léc, talán átugrani se tudja senki. És senki nem érti, te magad sem, hogy egy ilyen normális nőnek, férfinak miért nincs párja, hisz kedves, okos, csinos, jóképű, megfelelő munka és anyagiak. De senki nem néz belülre, hova tetted a lécet. A lécet, aminek legtöbben már neki sem mernek szaladni, hisz nincs földi lény, aki átugorja.

Vajon hány év, hány randi telt már el így, mióta futod ugyanazokat a köröket? Arra hívlak, hogy próbáld elengedni a meséket és az elvárásokra is másképp nézni és ne a készet várd első látásra.

Egy fontos dolgot emelnék ma ki:

A párkapcsolatok ismerkedéssel kezdődnek. Ez mára kikopott valahogy, többségében mindössze egy randira futja időnkből, ami azon kívül, hogy az alap adatokat megbeszélitek, semmire nem elég igazából. Főként nem, hogy még izgulsz is, hisz jó pár sikertelen próbálkozás után komoly tétje van minden találkozónak. Nem is tudod magad adni, meg akarsz felelni, inkább leszel kimért, mint vicces, jófej vagy vonzó.

Te sem látsz többet a másikból, máris döntesz felette. Még nem láttad, mennyire gondoskodó, biztonságot adó, mély érzésű és lelkületű, menyire kreatív tud lenni. Azt sem látod, mennyire rajongana érted, mennyire hordozna a tenyerén, mennyi melegséget, szeretet, minőségi időt élhetnél át vele, mennyit viccelődhetnél vele, milyen mélyen beszélgethetnétek, ha picit fel tudnátok oldódni. És nem láttad, hogyan hat rád, ha megfogja a kezed, ha közel hajol, ha mélyen a szemedbe néz, ha átölel, hisz nem juttok el addig.
Szóval ismerkedés, belelátni a másik emberbe, egy másik lélekbe versus első randin a magasra tett lécemnek neki se tud futni szegény, mert élből lesajnálod. Első ránézésre, öt mondat után döntesz és alig várod, hogy végre haza mehess már és álmodozhass tovább az éppen legmenőbb modellról vagy férfiról.

Néha pedig hozzájuk hasonlóak is horogra akadnak és annyire megörülsz nekik, hogy észre sem veszed, hogy nem azok és nem azt adják, amire te valójában vágysz. Ott lehet van szikra és van vágy, ami tán pár találkozásig elvisz, de sokszor utána jön a feketeleves, amikor kiderül a csinos, okos, pénzes másikról, hogy bár érdekes és izgalmas, de számára sokan mások is azok, nem csak te, így hamar tovább lép vagy valami más turpisság derül ki róla.
Egy kapcsolathoz, mindahhoz a széphez, amit megálmodtál, idő kell. A szerelem nem a kapcsolat elején, hanem út közben születik. Ami az elején születik, csupán testi vágy. Ami persze fontos, de önmagában nem elég.
A szerelem, az életre szóló kötelék nem egy és nem kettő randi, hanem hetek, hónapok, évek, közös élmények, nagy beszélgetések, a másik ember megtapasztalása során érik meg. Amikor beengedted a szívedbe, amikor megtapasztaltad őt, amikor ismered a gondolatait, félelmeit és álmait, akkor érzed majd, hogy elértél az út végére, otthonra találtál, nem kell tovább menni és keresni. Akkor érzed majd mindazt a szépet, amire a legelején vágytál.

Szeretettel,
Bilics Tímea – Önismereti mentor, a tudatos társkeresés szakértője
www.bilicstimea.hu

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője