Pszichológusok tiltakoznak a gyerekek manipulálása ellen a közösségi médiában

2018.augusztus.9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Eleinte úgy ünnepeltük a közösségi médiát, mint egy olyan lehetőséget, ami megkönnyíti az emberek közötti kapcsolatok fenntartását, gyorsabbá és kényelmesebbé teszi a tájékozódást, illetve új utat nyit az emberek közötti kommunikációban. Mára sajnos az illúzióink szertefoszlottak.

Pszichológusok tiltakoznak a gyerekek manipulálása ellen a közösségi médiában
Fotó: Shutterstock

A Facebook, a Twitter ma már nemhogy összeköti, inkább elválasztja az embereket, nem felszabadítja, hanem félelemben tartja az embereket. A manipulálás technikáit persze a felnőtt emberek jó esetben felismerik, tájékozódhatnak, védekezhetnek ellene, azonban a gyerekek mint minden területen, a közösségi médiában is sokkal kiszolgáltatottabbak. Erre hívta fel most a figyelmet az Amerikai Pszichológusok Szövetségének ötven szakembere, akik azokra az etikátlan technikákra hívták fel a figyelmet, melyekkel a legnagyobb közösségi oldalak manipulálják a gyerekeket.

"Drámaian növekedett az elmúlt 6 évben az átalagos napi képernyő előtt töltött idő a gyerekeknél a legújabb felmérés szerint. Egy átlagos amerikai gyermek egy napjából 6 óra 40 percet tölt a mobil, a számítógép, vagy éppen a tévé képernyője előtt. "

A pszichológusok arra hívják fel a figyelmet, hogy különösen a gyerekekkel szemben etikátlan olyan eszközöket bevetni, ami arra sarkallja a használókat, hogy minél többet, minél sűrűbben használják az adott felületet. A Facebook, Snapchat, Amazon, Twitter, a Microsoft és az Apple is azok között a vállalatok között van, akik a szakemberek szerint a játékaikkal, applikációkkal, termékeikkel manipulálják a gyerekeket és ezzel veszélyeztetik a fejlődésüket.

Itt a bizonyíték: a túl sok információ tényleg veszélyes!

Itt a bizonyíték: a túl sok információ tényleg veszélyes!

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy bár a legtöbb modern technikai cég szereti hangoztatni, hogy a legújabb fejlesztések inkább segíthetik a gyermekek fejlődését, lehetőségeit, valójában azonban ezeket a vállalatokat első sorban a profitszerzés érdekli, éppen ezért kellene szabályozásokat létrehozni, ami megvédené a gyerekeket attól, hogy a közösségi oldalak, modern techcégek manipulációjának az áldozataivá váljanak.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője