Sári a gimnázium után saját céget alapított, most elmondja, hogy miként lett diákból vállalkozó

2020.augusztus.11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Te mennyire voltál abban biztos 18 évesen, hogy álmaid szakmáját kezded tanulni? Lehet, hogy azon szerencsések közé tartozol, aki már gyerekként tudta, hogy orvos lesz, ha nagy lesz. Viszont sokan vannak úgy, hogy csak választottak egy egyetemet, hogy legyen egy diplomájuk, gyakran szüleik örömére. És vannak, akik azért nem tudnak választani, mert nem találtak semmit, ami érdekelné őket. Én ennek az ellenkezője voltam, minden érdekelt, a bőség zavara tett bizonytalanná.

Volom Sári középen, ruha: Celeni
Volom Sári középen, ruha: Celeni

Volom Sári vagyok, a Photon alapítója és ügyvezetője. Gimnázium után úgy döntöttem, hogy nem rögtön egyetemre jelentkezem, hanem előtte felfedezem picit a világot. Sokan ezt a felfedezési szakaszt egy-egy utazásban látják, én egy vállalkozás alapításában.

Miért vonzó egy tininek egy ismeretlen út?

Gimnázium, egyetem, munka, nyugdíj - biztosan kikövezett út, kevés meglepetéssel. De valóban ez a legtudatosabb és leghatékonyabb döntés? Leggyakrabban egy-egy tárgy szeretete miatt választanak diákok egy népszerű szakot. Aki szereti a matekot mérnöknek megy, aki az irodalmat bölcsésznek, aki a biológiát orvosnak. Viszont ezek az érdeklődési területek sokkal több potenciált rejtenek magukban, és erre gyakran egy alapképzés elvégzése után jönnek csak rá. Mennyivel egyszerűbb lenne felmérni a lehetőségeket, és utána hozni egy döntést? Én ezt választottam, hogy kipróbálom ezt az utat. Mert mégis mi lenne jobb lehetőség a felfedezésre annál, hogy ügyvezetőként szinte minden szakmába beleláthatok, és picit bele is tanulhatok?

Na de, hogy lettem gimisből ügyvezető?

2017-ben érettségiztem az Eötvös József Gimnáziumban. Ezzel párhuzamosan elkezdtem dolgozni a Photon ötletén, egy diákoknak vállalkozói szemléletmódot oktató program keretein belül, a BCCH-Uschoolban. Olyan platformot álmodtam meg, ahol a céges ügyfelek könnyedén rátalálhatnak a projektjükhöz leginkább passzoló fotósra és/vagy videósra.

Az ötlet megszületése után 6 hónappal megkaptuk az első befektetésünket a Telenortól. Ez azt jelentette, hogy diákprojektből céggé kellett válnunk, nekem pedig diáklányból vállalkozóvá. A transzformáció nemcsak rengeteg tanulást igényelt például jogi vagy könyvelési területeken, hanem személyiségfejlődés szempontjából is óriási kihívásokat állított elém. A vállalkozói világban nem számít a kor, ugyanolyan kötelezettségeink vannak. Nem tudtam többé a koromra hivatkozva kibújni a felelősség alól. Össze kellett szednem magam és minden olyan dologra fel kellett készülnöm, ami előre kiszámítható. Ez a folyamat megkeményíti az embert, de fontos volt számomra, hogy közben a nőies jegyeim is megmaradjanak.

Akkor is egyedi vagy a piacon, ha van konkurenciád

Akkor is egyedi vagy a piacon, ha van konkurenciád

A befektetés óta saját bevételekből növekszünk és olyan cégekkel dolgoztunk már együtt, mint az Erste Bank, MOL, Prezi vagy a Bortársaság.

Ez azt jelenti, hogy felesleges egyetemre járni?

Nem, nem ezt jelenti. Mindannyian mások vagyunk, más-más kvalitásokkal, ami más-más fejlesztési módokat kíván meg. Történetemmel arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy hozzunk átgondolt döntéseket az életünkről. Karrierválasztás során fontos az önismeret és az out-of-the-box thinking. Legyünk bátor, nyitott és tudatos alkotói a jövőnknek!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez tényleg Meghan Markle? Még sosem láttuk ilyen ruhában!

Ez tényleg Meghan Markle? Még sosem láttuk ilyen ruhában!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője