Segítség, kiközösítenek! Mit tegyek?

2019.szeptember.21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szinte nem létezik olyan ember a földön – vagy csak nagyon kevés –, akit nem közösítettek ki gyermekkorában. Azonban felnőttkorban sem ritka, hogy megtörténik – elég csak a munkahelyi belharcokra gondolni. A felnőtteknek ugyanakkor nagyobb mozgásterük van, több döntést tudnak hozni az életükben, és több tapasztalattal rendelkeznek, mint a gyerekek. Ezáltal kevésbé kiszolgáltatottabbak a bántalmazóval szemben, ami a csoportos formáját illeti.

Segítség, kiközösítenek! Mit tegyek?
Fotó: Shutterstock

A törzsi társadalmakra jellemző legsúlyosabb büntetes a kiközösítés (volt), amibe a feljegyzések szerint bele is lehet halni, hiszen ilyenkor senki nem szólhat és érintkezhet a kiközösítettel. Így ezt mindenki próbalja elkerülni, akár úgy, hogy előbb kezdi el a gúnyolódást és a kizárást, hogy nehogy neki legyen ebben része. Vagy az is előfordulhat, hogy korábbi élményére alapozva inkább elkerüli a csoportokat, visszahúzódik. De pozitív kimenetellel is végződhet: ha proaktívan tesz a közösségért, hogy ez ne forduljon elő mással, másik közösségben.

Amennyiben te is áldozat vagy, a legfőbb kulcs a kommunikáció.

Nagyon fontos tudnod, hogy amennyiben kiközösítenek téged, az nem a te hibád. Éppen emiatt érdemes egy olyan emberrel beszélned, akiben megbízol, és tudod, hogy csak támogatna téged, és segítene abban, hogy jobban érezd magad. Megpróbálhatsz azokkal a személyekkel is kommunikálni, akik kiközösítenek, amennyiben nem tartasz tőlük, és nem félsz attól, hogy még jobban eldurvult a helyzet. Természetesen mindezt úgy érdemes csinálni (ami nem könnyű), hogy a lehető leghiggadtabb marad az ember, még akkor is, amennyiben a kiközösítő egyén/csoport provokálni próbálja

A szexuális ragadozók az Instagramon vadásznak, ezt pedig nem szabad szó nélkül hagyni

A szexuális ragadozók az Instagramon vadásznak, ezt pedig nem szabad szó nélkül hagyni

Amikor fizikai vagy lelki terrorral is jár a kiközösítés, és ennek te (is) az áldozata vagy, mindenképpen kérj segítséget egy felnőttől! Ha nem tudod, kihez fordulhatnál, a Yelon chaten (yelon.hu és Yelon mobilapplikáció) és a Kék Vonal telefonszámán (116 111) név nélkül, ingyenesen beszélgethetsz. Meghallgatnak, és közösen gondolkodnak veled a lehetséges megoldásokon.

A cikk a Yelon közreműködésével készült. Ha szívesen olvasnál még szexről, kapcsolatokról, a tested működéséről, látogass el a weboldalukra! A Yelon egy anonim chatet is működtet, ahol a 10–18 évesek saját kérdéseiket tehetik fel szakembereknek, és bármiről beszélgethetnek, ami érdekli őket.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ha szereted a divatot, ott a helyed a Budapest Fashion Week programjain

Ha szereted a divatot, ott a helyed a Budapest Fashion Week programjain

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)