Tényleg változtatnod kellene a telefonod fényerején, 3 okod is van rá

2019.augusztus.21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi években egyre többet hallunk a kék fényről, vannak akik már rendesen el is kezdtek rettegni a kék fénytől, de a hiedelmek helyett tisztázzuk, hogy miről is van szó, mennyiben káros, mikor kellene védekezni ellene.

Tényleg változtatnod kellene a telefonod fényerején, 3 okod is van rá
Fotó: Photo by Becca Tapert on Unsplash

A kék fény valójában egy teljesen normális jelenség. Az emberi szemet elérő és oda behatoló fényt két tartományra oszthatjuk, a látható (UV-fény), és a nem látható (IR-fény) fényre. A 380 és 500 nm közötti tartományban levő fény kék összetevőjét nagy energiájú látható (HEV) kék fénynek nevezzük. A fény nagyon sok fontos biológiai hatással van ránk, befolyásolja a hormonháztartásunkat, vitaminok előállításában játszik szerepet. Befolyásolja, hogy mennyire vagyunk aktívak, és mennyire érezzük fáradtnak magunkat. Tudjuk, hiszen az egész nyár ennek a jegyében telik, hogy a fény bizony hatással van a bőrünk öregedésére is, ezért fontos, hogy használjunk fényvédő krémeket, ha a napon tartózkodunk.

A kék fény megjelenése tehát egyáltalán nem új keletű dolog, amióta emberi élet van a kék fény velünk van, és szerepet játszik az életünkben. Miért lett az utóbbi időben mégis felkapott téma, miért emlegetik annyiszor? Nos, tény és való, hogy az elmúlt években megnövekedett a kék fény-kitettségünk, hiszen immár nem csupán a nap által kibocsátott fény vesz körül minket, hanem rengeteg fényforrás, amelyek jellemzően kék fényt bocsátanak ki nagyobb mennyiségben. A megváltozott életkörülményeink új kékfény-források felbukkanását jelentette, a telefonunk, a számítógépek, sőt a LED-izzók fénye is kék fénnyel vesznek körül. Ennek a fénynek vannak pozitív és negatív hatásai, és bár tényleg nagyon megnövekedtek a kékfény-források, azt mindenképpen tudnunk kell, hogy egy felhősebb napon is 30-szor nagyobb kék fény sugárzás éri a szemünket egy óra alatt, mint ugyanennyi idő alatt a számítógép monitorja előtt. Éppen ezért is fontos, hogy beszerezzünk egy UV-szűrős napszemüveget, amit hordunk is. Persze, a monitor kék fénye is hatással van ránk, legalább három okunk van, amiért érdemes foglalkoznod ezzel, és használni a fényerő csökkentését, és az éjszakai üzemmód használatát, akár nap közben is.

Összezavarja a bioritmusod

Természetes esetben a szervezeted nappal találkozik a kék fénnyel. A sötétedés után a kék fény összezavarja a bioritmusodat, ami egy sor dologra hatással van. Például az agyad olyan jeleket észlel, ami szerint élénknek kell maradnod, hiszen a kék fény erre buzdít, így aztán nem tudsz elaludni, aminek hatására tovább nyomkodod a telefonod, ami újabb kékfény-ingert jelent. Lefekvés előtt el kellene kerülnöd a kék fényt, hogy nyugodtan tudj aludni.

Fáradt szemek a tükörben: Ezzel az egyszerű trükkel csillogó tekinteteted lehet minden nap!

Fáradt szemek a tükörben: Ezzel az egyszerű trükkel csillogó tekinteteted lehet minden nap!

Felgyorsítja a bőr öregedését

Arról nem is beszélve, hogy a bőr pihenő idejét is felborítja a kék fény. A bőr is próbálna regenerálódni éjszaka, de a kék fény ezt is megzavarja, mivel a szem környékén 40%-kal vékonyabb a bőr, mint máshol, ezért különösen ezen a területen erősítheti fel az öregedés látható jeleit az éjszakai kék fény. Ráadásul, ha hozzávesszük, hogy a legtöbb fényhatást közelről nézzük, általában hunyorgunk, akkor beláthatjuk a ráncosodás is felgyorsulhat.

Romolhat tőle a szemed

A látásod is kikezdi a kék fény hosszú távon. A digitális eszközök bámulása közben ritkábban nedvesíti könny a szaruhártyát, mert a szem megszokja, hogy egy távolságba fókuszáljon. Ez viszont hosszú távon kifárasztja a szemedet. Ez a fáradás kellemtelen, feszülő, égő érzést okozhat. Nem beszélve arról, hogy minden bizonnyal a rövidlátás kialakulásának veszélye. Fontos lenne, hogy a monitor bámulása közben beiktass szüneteket, amikor a szemed tud pihenni, illetve annak, aki sokat dolgozik gép előtt, egy kékfényszűrő szemüveget is érdemes beszereznie.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője