Egy karácsonyi bevásárlás során szereztem a sajátomat. Arra nem emlékszem, hogy másnak vettünk-e egyáltalán valamit a WAMP-on, de arra igen, hogy sokadik alkalommal mentünk vissza arra a sarokra, ahol a Popartbox volt, mert mindig voltak annyian, hogy nem lehetett belemerülni a feltűnően színes és szokatlan tárgyakba. Messziről még azt sem lehetett megállapítani, hogy könyvek ezek, füzetek, vagy valamiféle falidíszek. Aztán odaverekedtük magunkat, kézbe fogtuk, forgattuk, nézegettük, és ki-ki megtalálta azt a vázlatfüzetet (hivatalosan talán így nevezhetnénk, bár ezzel szinte semmit nem mondunk róla), ami valahogy beleragadt a kezébe, amit képtelen volt elengedni, ami egy pillanat alatt hozzánőtt.
Én füzetmániás vagyok amúgy, nagy gyűjteményem van, és szinte sosem írok egyikbe se, de a popartboxomat (igen, szerintem ez a meghatározás a legigazabb, van popartbox, amibe rajzolni és írni lehet, ebből van kisebb meg nagyobb, de van olyan is, amit más tolltartónak hívna, és olyan is, amit más táskának, vagy amit ruhának nevezne), szinte azonnal használni kezdtem. Valahogy úgy
éreztem, hogy a közreműködésem nélkül még nem teljes, nincs kész, és amúgy is szeretem nyomkodni a feltehetően egy régi számológépről rákerült gumigombokat, és ha kézbe veszem, valami lejegyeznivaló is eszembe jut.
Vendégségben a műhelyben
Mivel ilyen bensőséges kapcsolatban állok a saját popartboxommal, érdekelni kezdett a sztorija. El is mentünk a kis stábunkkal a budapesti Bartók Béla út külső, nem annyira menőnek számító részén található icipici Popartbox műhely-stúdióba. A sarkon autógumis, a szomszédságban beazonosíthatatlan, a használt könyvtől a gyümölcsön át a háztartási műanyagig terjedő szortimenttel büszkélkedő kisbolt – még a WAMP-on is azonnal feltűnő vázlat füzetek a kirakatban itt, a városnak ezen a pontján egészen szürreálisan hatnak. Amikor felvetem, hogy furcsa csodabogaraknak tarthatják őket errefelé, akkor Andi és Juli egyszerre nevet fel, de azonnal hozzáteszik, hogy mindenkivel nagyon jó kapcsolatban vannak. És hogy ez mennyire így van, azt tökéletesen példázta a fotózásunk. Minden szomszéd kijött, és látható büszkeséggel, sőt szeretettel nézte, hogy mekkora érdeklődés van az „ő művészeik” iránt, amikor az üzlet előtt megkezdődött a fotózás.
Olyannyira jól beilleszkedtek, hogy a műhelyben tartott első workshopjukra is a házból küldte le az egyik apuka a gyerekeit. Ők pedig csodás dolgokat csináltak Andi és Juli irányításával. Meg is állapítják, hogy:
míg a felnőtteknek jellemzően magyarázni kell az általuk készített tárgyakat, addig a gyerekek azonnal megértik, ráéreznek.
Terápia és értéknövelő újrahasznosítás
Egyébként a Popartboxnak nagyon fontos kapcsolata van a gyerekekkel és a tanítással is, valójában ez a kiindulópont. Az eredetileg tervezőgrafikus és művészetterapeuta Házi Andrea és az iparművész, textiltervező Nagy Júlia is a Rajzszög kreatív, terápiás alkotóműhely és rajziskola tanárai. Ahogy a beszélgetésünk során fogalmaztak, nem volt igazán konkrét elképzelésük eleinte, hogy milyen produktumot kellene létrehozniuk, csak hagyták, hogy alakuljanak a dolgok. Először a szándék volt meg, hogy együtt csináljanak valamit. Néhány szemléletbeli dolog meghatározó volt, például az, hogy Andi művészetterápiával foglalkozik. A kollázstechnikának, a feliratoknak – amik felbukkannak a tárgyakon – sok köze, kapcsolódása van ahhoz a szemlélethez, hogy a művészet, és akár egy művészi igénnyel elkészített tárgy terápiás hatással lehet a szemlélőjére, használójára. Andi ezzel kapcsolatban elmesélte, hogy például egy autista kisfiúnak készítettek olyan füzetet, amire sok cipzárt, nyomógombot tettek, ami használati tárgyként és nyugtató fejlesztő játékként is funkcionált.
De bárki, aki kézben veszi a tárgyaikat, az tapasztalni fogja, hogy a különféle anyagok tapintása, az elmélyülés a sok apróságban, amiből felépül például egy-egy füzet, még akkor is nyugtatóan hat, ha csak a szokásosnál hajszoltabbnak érezzük magunkat.
Tanúsíthatom! Legalább ennyire fontos másik alappillére a Popartboxnak pedig Julitól jön, ez pedig az értéknövelő újrahasznosítás (upcycling) elve és a környezetvédelem. A hulladékhoz, a szeméthez való viszony fontos szempont már a tanítás során is, és minden tárgy, ami elkészül, valójában egy újabb bizonyíték arra, hogy mindent lehet hasznosítani, csak kreatív szem és pár ügyes kéz kell hozzá. A műhely ennek megfelelően tele van érdekesebbnél érdekesebb tárgyakkal, itt egy játék katona, amott egy csomó szalag akad a kezünkbe, és találunk pár cipőnyelvet is. Bármihez is nyúlunk, Andi és Juli pontosan fel tudja idézni, hogy miként került hozzájuk. „Vannak itt cuccok, amik már vagy tíz éve várják, hogy rákerüljenek valamire, de majd megtalálják a helyüket” – mondja Juli.
Szerinte nem is az a fontos, hogy milyen tárgy készül, inkább az organikus folyamat, ahogy összeállnak a dolgok. Az alkotás öröme, a játék, a felszabadultság tényleg minden elkészült termékből sugárzik. Mindez elvarázsol, de a praktikusabb énemet foglalkoztatja, hogy nem túlságosan könnyű-e elveszni a sok ötlet és részlet között? „Ebből a szempontból jól kiegészítjük egymást. Juli képes ellebegni egy ötlettel, vagy újabbakkal előállni. Én, ha kell, tudok összeszedett lenni és döntéseket hozni” – mondja Andi. De ezt sem élik meg nyomásként, hagyják, hogy egyszerűen létezzen a műhely, ahol gyűlnek a dolgok, amik végül megtalálják a maguk helyét.
A Popartbox-ot megtalálod az Instagramon, és a jó hír, hogy elindult a webshopjuk is, így már meg is rendelheted a szuper alkotásaikat!
Fotó: Pósalaki Anett Stylist: Csillag Szilvia Smink: Nyírő Fruzsina Haj: Végh Virág
A cikk eredetileg a GLAMOUR 2020. októberi lapszámában jelent meg.
