Genderkérdés és elfogadás: Interjú a Londonban élő tehetséges magyar tervezővel, Kis-Juhász Fábiánnal
A londoni divatvilág jellemzésekor mindig egy szó jut eszembe először: kreatív. Sok városban megfordultam, sok divathéten részt vettem, de soha nem láttam a kreativitásnak és innovációnak olyan magas fokát, mint Londonban. Nem csoda, hogy olyan vizionárius fiatal tervezők, mint Kis-Juhász Fábián a világ ezen pontján találták meg hivatásukat, és itt építgetik felemelő karrierjüket. A tehetséges tervezővel a kreatív folyamatokról és a jövőbeli terveiről beszélgettem.
Ezeket láttad már?
Budapesten születél, mégis Londonban végezted el iskoláidat, mesélnél egy kicsit a tapasztalataidról, az ottani oktatásról, a gyakorlatokról?
Egyetemtől függően elég különböző élményei lehetnek az embernek Londonban. Az LCF-en (London College of Fashion) csináltam a BA-mat, itt nagyon nagy hangsúlyt fektettek a divatipar technikai oldalára. Elég keményen belénk verték a tervezés és a gyártásvezetés alapjait, ami nagyon hasznos. Ezzel ellentétben a Royal College of Arton a Mester képzésemen arra ösztönöztek, hogy megkérdőjelezzük a divatipar jelenlegi helyzetét és szellemi értéke is legyen a munkánknak.
Mesélj egy kicsit a saját márkádról. Mikor indítottad, mik az előzmények?
A diploma utáni évben kezdtem el a saját márkámon dolgozni, eleinte csak pályázatokra csináltam pár újabb darabot, amiből végül összeállt egy új kollekció. Mindig is a saját brandemen akartam vezetni, de ez rengeteg munkával és befektetéssel jár, szóval még mindig kialakulóban van.
Ismerd meg a byVarga és a Katalin Merksz Millinery márkák Londonban élő tervezőit
Ismerd meg a byVarga és a Katalin Merksz Millinery márkák Londonban élő tervezőit
Sajátos stílusod van, információim szerint a legnagyobb inspirációd a vintage horrorfilmek világa. Hogy alakult ez ki nálad, és mi a fogadtatása ennek? Végzős kollekciód óriási sikert aratott a londoni médiában, volt bemutatód a London Fashion Week-en, hogy élted ezt meg kezdő tervezőként?
Mindig is szerettem a hiperfeminin dolgokat és az ijesztő dolgokat, nem tudom miért. Már a BA-diplomám is ezzel a témakörrel foglalkozott, de igazából csak a mesterin álltak össze a dolgok a fejemben. Elkezdtem a démonizált női archetípusok koncepcióját boncolgatni a disszertációmhoz, ami egy nagy reveláció volt és segített perspektívába rakni a femininitás és horror kapcsolatát. Az alapgondolata mindennek, amit csinálok az, hogy nem kell femininnek lenned ahhoz, hogy nő legyél, és nem kell nőnek lenned ahhoz, hogy feminin lehess. Szerintem ez egy olyan eszme, amivel sok mindenki tud azonosulni és főleg ez fogta meg a sajtó figyelmét. Nagyon nagy megtiszteltetés volt mind itthon a BCEFW-en és Londonban is bemutatni, hatalmas mérfőldkő volt a karrieremben! Nehéz az ilyen nagy pillanatokat teljesen megélni és felfogni, amikor történnek, de visszatekintve elképesztően sokat köszönhetek nekik.
A nőiesség, feminitás kérdése, a határok feszegetése nagyon nagy szerepet kap a tervezésnél is és a vizuális kommunikációban is. Hogy gondolkozol a nemi identitásról, a szerepekről, és ennek a divatban betöltött jelentőségéről? Kik a múzsáid, kiken szeretnéd a legjobban látni a ruháidat?
Nem igazán hiszek ezekben a határokban. Ezek mind általunk kitalált nevek és szabályok, amik segítenek, hogy legyenek viszonyítási pontjaink a saját identitásunkkal kapcsolatban, de nem szabad megkérdőjelezhetetlen törvényekként kezelnünk őket. Mindig is feminin voltam és tudtam, hogy egyáltalán nem érdekelnek a fiús dolgok, ez valamiért nagyon zavarta a környezetemet, de nagyon sokáig nem értettem, hogy miért. Fura belegondolni, hogy mennyire nagy hatalma van felettünk ezeknek a dolgoknak és ez mennyire sok konfliktust tud szülni. A divat jó olyan szempontból, hogy sokszor összemossa ezeket a határokat, de szerintem még mindig nagy hatással van rá a törékeny maszkulinitás. A non-binary vagy transz modellek jelenléte még mindig elég tokenisztikus, vezető pozíciókban pedig nem nagyon lehet látni őket.
Kinek tervezel és miért? Ki az ideális alany számodra?
Az ember, akinek tervezek feminin és ezt büszkén hordozza, valószínűleg egy eklektikus ember, talán egy kicsit neurotikus is. Úgy érzem, elég könnyű beskatulyázni a munkámat, mivel megosztó, de nagyon szeretem látni, amikor más megvilágításba teszi valaki a ruháimat a saját stílusával kombinálva. Az egyik kedvenc érzésem az, amikor olyan munkát látok (legyen az divat, film, fotó stb), amitől izgatott leszek és kicsit gyorsabban kezd verni a szívem. Ugyanezt akarom elérni a saját munkámmal, ez a legfőbb motivációm. Olyan dolgokat csinálni, amikre vágyok, de nem látom máshol, és amik izgalomba hoznak.
Nekem mindig az a meglátásom, hogy a londoni tervezőknek inkluzívabb, szabadabb a kreativitásuk, mint más országokban, neked mi a tapasztalatod erről?
London egy elképesztően diverz hely, aminek nagy hatása van a divatra. A legprogresszívebb és izgalmasabb tervezők mind londoni egyetemekről kerültek ki, ennek a sikernek pedig nagy része a változás, a másság elfogadása és képviselése.
Amerikától Nagy-Britanniáig így vészelték át a járványt a divatmárkák
Amerikától Nagy-Britanniáig így vészelték át a járványt a divatmárkák
Nagyon inspiraló számomra a kreativitásod. Hogy alakul ki egy ötletből a kész ruha?
A kreatív munkafolyamatom sokat változott az elmúlt években. A diploma munkám nagyon konceptuális volt és minden looknak külön neve volt és koncepciója, és minden részletnek és inspiraciónak átgondolt oka volt, például hogy ez miért néz ki úgy, mint egy ballonkabát vagy ez miért egy esküvői ruha. Ez a konceptuális gondolkodás a munkám mögöttes tartalmának, az intellektuális részének a kigondolása nagyon sok figyelmemet és erőmet elvitte, ezért a darabok technikaliag nem voltak annyira kidolgozottak, mint szerettem volna. Mostanában csak elkap egy részlet vagy egy technika, ami érdekel és azzal kísérletezem. Nagyon mélyen beleástam magam abba hogy megértsem ki vagyok, mi érdekel, és mit akarok mondani az egyetemen, és ez adott annyi magabiztosságot, hogy ne érezzek kényszert arra, hogy mindig mindent meg akarjak magyarázni. A kollekcióban, amin most dolgozom az a visszatérő motívum, hogy minél részletgazdagabb és finomabb dolgokat csináljak, amik főleg közelről megvizsgálva lenyűgözőek, de összességében valami familiáris dolognak az újragondolásai, mint például egy csíkos zokni, vagy a sok pazar munka valami teljesen hülye és komolytalan dolgot hoz létre, mint például egy ruhát, ami úgy néz ki, mint egy halloweeni tök.
Nagyon erős technikai tudással rendelkezel, ez egyértelmű a kollekcióidat látva, ami azért jelentős, mert mára sajnos felhígult a szakma, és a gyártásra nem mindig fordítanak akkora figyelmet, mint régen. Mit gondolsz erről?
Érdekes, mert mindig nagyon feszengek és aggódom a munkám minősége miatt, de igazából ez az, ami hajt arra, hogy sok figyelmet és energiát fektessek bele. Szerintem ezt a Kisképző ( épző-és-Iparművészeti Szakközépiskola) ültette el bennem, manapság nagyon ritka olyan erős technikai képzést szerezni, mint amit ott tanítanak. Amikor érettségi után kimentem Londonba, egy évig csak a lábamat lógattam, mert már tisztában voltam a szabás/varrás alapjaival. Nagyon sokat köszönhetek ennek az iskolának, főleg a bőrszakos tanáraimnak! Szerintem egy nagyon fontos (de nem elengedhetetlen) része a tervezésnek az, hogy az emberben legyen kíváncsiság és lelkesedés az anyagok, konstruckció, kreatív probléma megoldás iránt. Mindig azokat a tervezőket tartom a legizgalmasabbnak, akik részt vesznek ezekben a folyamatokban és ők maguk is dolgoznak ruhákon, szabnak-varrnak.
Mi a következő lépés számodra? Mit tartogat a jövő? Hol látod magad 5 év múlva?
Ez egy nagyon nehéz kérdés. Nagyon szeretem, amit csinálok, de nagyon sok gond van a divatiparral és nem szeretném ugyanazt a sémát követni, mint minden más brand és tovább növelni a problémát. Hatalmas túlfogyasztásban élünk és a dolgok kezdik elveszetni az értéküket. Az biztos, hogy a gender és az inkluzivitás mindig nagy része lesz a munkámnak, de remélem 5 éven belül már egy saját modellt fogok követni, ami minden szempontból fentarthatóbb.
Tamás Rita
