Csillagjegyek, akik egyszerűen képtelenek beleállni egy konfliktusba, ne is várd tőlük, hogy őszintén kiálljanak a véleményük mellett

2025. január 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Vannak tipikus csillagjegyek, akik inkább kerülik a konfliktust, és nem állnak bele a vitákba. Nem feltétlenül rossz ez, talán csak fontosabb számukra a belső béke, és a lelki nyugalom.

Ezek a csillagjegyek inkább kerülik a konfliktust
Ezek a csillagjegyek inkább kerülik a konfliktust
Fotó: Getty Images/Olga Rolenko

Itt és most leszögezném, hogy ebben a gondolatmenetben nem a csillagjegyünk a legfontosabb tényező, ugyanis a leszálló holdcsomó mutatja meg, hogy hogyan viselkedik a lélek, ha sarokba van szorítva, és vizsgálandó még a holdjegyünk, a lelkiségünk, ami azt mutatja meg, hogyan reagálunk vitás helyzetekben, és csak ezek után nézzük meg a csillagjegyet.

Mérleg

A Mérleg az egyik legkevésbé valószínű, hogy valaha is vitába szálljon indokolatlanul, és ha vitás helyzetbe kerül, akkor is a békére és a harmóniára törekszik. Kerüli a konfliktust, nem szereti az agressziót. Természetesen ennek megvan a hátránya is, mind párkapcsolatban, mind baráti körben, ugyanis nagyon nehéz megítélni, hogy mit is érez valójában. Minden esetben objektív tud maradni, hiszen nem az érzelmei, hanem az észérvek alapján dönt, és éppen ezzel tud másokat vérig sérteni, hogy igazságos akar maradni.

Ikrek

Tulajdonképpen itt nem igaz, hogy nem állnak bele vitába, inkább úgy mondanám, hogy szóváltásba kerülnek. Mert szavakkal azért igenis nagyon meg tudja magát védeni, és minden esetben elmondja a véleményét. Ha azonban valódi vitára kerül sor, szinte megdöbbentően agresszív módon tudnak viselkedni. Ettől függetlenül az egyik legrugalmasabb jegy, és semmiképp nem haragtartó. Változó jegye miatt hamar megváltoztatja véleményét, ami zavarhat másokat.

Halak

A Halak csillagjegy nem akar vitatkozni senkivel, de annyira érzékeny, hogy eluralkodhatnak rajta az érzelmei, és sok esetben megsértve érzi magát. Ha a Halak dühös, annak jó oka van, és elmondja, mit érez, majd gyorsan tovább is lép. Álmodozó típus, romantikus engedékeny és rugalmas. Életfeladata a tisztánlátás, a médiumi képességek és a feltétel nélküli szeretetet. Mivel antennaként fogja a külvilág ingereit, könnyedén magára veszi mások gondjait és fájdalmait, de inkább segít, mint támad.

3 csillagjegy, akivel soha ne vitatkozz, mert úgysem nyerhetsz

3 csillagjegy, akivel soha ne vitatkozz, mert úgysem nyerhetsz

Egy-egy szóban a többi csillagjegyről - Tudnak-e harcolni vagy nem?

  • Kos – szeret harcolni, és tud is
  • Bika – ha meg van győződve, hogy igaza van, nem hagyja magát
  • Rák – inkább békés természetű, maximum sértődékeny
  • Oroszlán – az igazáért bármikor kiáll
  • Szűz – jobb, ha nem keveredsz vitába vele, mindenre van egy kritikus válasza
  • Skorpió – a vérbeli vitatkozó
  • Nyilas – van, hogy beleáll a vitába, és van, hogy zsebre dugott kézzel elsétál
  • Bak – veszélyes vitatkozni vele, mivel nem mutat ki érzelmet közben
  • Vízöntő – káosz és anarchia
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Te meddig használsz egy törölközőt? A bőrgyógyászok válasza valószínűleg ijesztő, de annál tanulságosabb lesz számodra

Te meddig használsz egy törölközőt? A bőrgyógyászok válasza valószínűleg ijesztő, de annál tanulságosabb lesz számodra

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Nőgyógyászati diagnosztika: mit vizsgál az orvos, és mit jelent az eredmény? (x)

Nőgyógyászati diagnosztika: mit vizsgál az orvos, és mit jelent az eredmény? (x)

Ezt nem fogod elhinni: a vashiány a még a libidóra is hatással lehet (x)

Ezt nem fogod elhinni: a vashiány a még a libidóra is hatással lehet (x)

Ezért változik olyan gyorsan a nők hangulata (x)

Ezért változik olyan gyorsan a nők hangulata (x)

Tudtad? A hajad árulkodik az egészségedről: innen veheted észre, hogy valami nincs rendben (x)

Tudtad? A hajad árulkodik az egészségedről: innen veheted észre, hogy valami nincs rendben (x)