Mi az az alvásparalízis? 8 tény erről a jelenségről

2020.március.13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ébredéskor a saját tested fogságában lenni maga a horror, pedig az alvási bénulásban szenvedők pontosan ezt élik át, és ez a jelenség jóval elterjedtebb, mint gondolnád.

Mi az az alvásparalízis? 8 tény erről a jelenségről
Fotó: Shutterstock

Nézzük tehát a pontos, érzékletes leírást. A madarak csicseregnek odakinn, a reggeli hűs szellő libbengeti a függönyt, a nap beragyogja a szoba egy részét, vagyis teljesen idilli és csodálatos kép tárul elénk, mint egy regényben, de egy nem épp kellemes csavar belerondít. Néhány ijesztő pillanatig ugyanis képtelenek vagyunk megmozdulni. A szemed tárva nyitva, az agyad akcióra kész, a tested azonban még alszik. Ez a bénulás állapota, és az emberek nagyjából 40 százaléka élte már át élete során legalább egy alkalommal.
Íme néhány plusz információ, mi is zajlik le ilyenkor a testedben, és pár megelőző tanács.

1. Akkor történik, mikor felébredsz, vagy elalszol

Fotó: giphy

Az alvásparalízis azon a hajszál vékony határmezsgyén zajlik, ami az éberség, és az alvás állapotát választja el, vagy köti össze. A kutatások sem teljesen értik, ilyenkor mi okozza az ideiglenes kontrollvesztést a teljes izomzat felett. A REM alvásnak is nevezett állapot során a szem nagyon gyorsan mozog, ám a test bénult. Ilyenkor az ember lebénul. Feltételezik, hogy egy evolúciós fejlődési szakasz azon mechanizmusa, ami megvéd minket, nehogy kárt tegyünk magunkban, míg álmodunk.

2. A hallucináció is színre lép

Fotó: giphy

A rémálmok eleve nagyon ijesztőek, pedig csak az agyunk fantazmagóriája, hát még képzeld el, ha éber állapotban éled át mindezt. Az alvási bénulásban szenvedők háromnegyedére ez is kihatással van. Ilyenkor bármi megtörténhet velünk, amit csak a para horrorfilmek alapján el tudunk képzelni. Érintések a bőrön, látsz valamit, hallasz valamit, vagy a szokásos "valaki van a szobában rajtam kívül" dolog. Kirázott a hideg igaz?

3. Nem tart sokáig

Nagy szerencse, hogy ez a jelenség nem tart sokáig, mindössze néhány másodpercig, vagy percekig, de valljuk be, sokkal többnek érződik.

4. Bárkivel megtörténhet

Nem nemhez kötött, ha viszont kor szerint kellene behatárolni, akkor tinik és fiatal felnőttek körében bukkan fel először, de sajnos a későbbiekben is folytatódhat. Ugyanannyira megvan az esélye, hogy magunk mögött hagyjuk, mint annak, hogy sokáig elkísér minket.

5 ok, amiért felébredsz az éjszaka közepén

5 ok, amiért felébredsz az éjszaka közepén

5. Az alvásspórolás plusz kockázat

Az alvási bénulás inkább azokat érinti, akik megfosztják magukat az elegendő mennyiségű, nyugodt alvástól. Sok a munka, társasági életet is kellene élni, vagyis annyi feladatunk van, hogy végül az alvás mellékes szerepet kap majd, pedig egy átlagos felnőttnek 7 és fél-8 óra alvásra van szüksége. Életünk során megdöbbentően 24 évet alszunk, de bármennyire is sokkolónak tűnik ez a nagy szám, szükségszerű, máskülönben hatással lehet az egészségünkre is.

6. Stresszfaktor

Rengetegszer szajkózott tanács, hogy "kerüld a stresszt", "minimalizáld a stresszt okozó dolgokat az életedben", és valóban nem lehet elégszer elismételni ezeket. Ha ideges és feszült vagy, kattog az agyad, nem fogsz tudni úgy aludni, ahogyan azt a szervezeted megérdemelné.

7. Talán egy másik alvászavar előjele

Fotó: giphy

Az alvásparalízis a narkolepszia tünete is lehet, ami folyamatos napközbeni álmosságot okoz, mivel az agy képtelen megfelelően és rendszeresen kontrollálni, vagy ha úgy tetszik szabályozni az alvási ciklusokat. Annak jele is lehet, hogy légzéskimaradással küszködsz, vagy másik tünet, ha a lábaid rángatóznak alvás közben. Kicsit a paranormális jelenségre hajaz, de nem kell megijedni, csak keressünk fel egy szakértőt.

8. Alvásspecialista

Ezt a kifejezést nem azokra az emberekre használjuk, akik 12 órát durmolnak egy nap. Sokkal inkább azt a személyt takarja, aki segítségedre lesz, ha alvási bénulásban szenvedsz. Ha tapasztalod a fent leírtak közül bármelyiket többször egy évben, vagy egymáshoz közelebb eső időpontokban, akkor mindenképp keress fel egy orvost.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Rák bánjon óvatosabban a pénzzel, a Bak forrósítsa fel a hálószobát - április 18.

Napi horoszkóp: A Rák bánjon óvatosabban a pénzzel, a Bak forrósítsa fel a hálószobát - április 18.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője