Harry herceg elárulta, hogy hány gyereket terveznek Meghan Markle-lel közösen

2019.július.30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minden évben a Vogue kiadásai közül a szeptemberi szám a legfontosabb, amit hatalmas műgonddal már hónapokkal korábban elkezdenek szerkeszteni. Így van ez az angol kiadvány esetében is, ami ráadásul történelmi kiadást hozott össze idénre, Meghan sussexi hercegné volt a vendégszerkesztője a lapnak, és azt ahogy tőle elvárjuk igazán fontos, nőket, a környezetet, a világot érintő problémákra hívja fel a figyelmet, és olyan rendkívüli ikonokat mutat be a magazin hasábjain, akikre mindannyian nyugodtan példaképekként tekinthetünk.

Meghan Markle Harry Archie
Fotó: Getty Images

Meghan Markle a Vogue szerkesztője lett és a legcsodálatosabb címlapot álmodta meg

Meghan Markle a Vogue szerkesztője lett és a legcsodálatosabb címlapot álmodta meg

Többek között a híres antropológussal, környezetvédő aktivistával és csimpánzkutatóval, Dr. Jane Goodallal is készült egy interjú, amiben nem mással mint a hercegné férjével, Harryvel beszélget. Az interjúban természetesen kitérnek olyan problémákra, mint a rasszizmus, a környezetvédelem, a természetes erőforrások és még sok más érdekesség és fontos ügy. Azonban egy nagyon fontos mondat is elhangzik Harry szájából az interjúban.

Ed Sheeranon és a Foo Fighters-en túl: Ma jelentett be a Sziget két világszenzációt a sajtótájékoztatóján

Ed Sheeranon és a Foo Fighters-en túl: Ma jelentett be a Sziget két világszenzációt a sajtótájékoztatóján

A herceg kijelentette, hogy a gyerekvállalásban is fontos szerepet töltött be számukra a környezet és az, hogy milyen világban fog majd felnőni a gyermekük, ezért is nem akarnak több gyereket Meghannel kettőnél.

Jane Goodall Harry herceg Vogue
Fotó: CHRIS ALLERTON / British Vogue

Nos, tessék, most már ezt is tudjuk, hogy Meghan Markle és Harry herceg maximum két gyereket terveznek, úgyhogy a kis Archie reméljük kap majd egy kisöcsit vagy egy kishugit.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője