Így változtak meg a Trónok harca sztárjai a kezdetek óta

2017.július.26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minden bizonnyal korunk legfontosabb televíziós sorozata a Trónok harca, ezt nem is igazán szükséges különösebben magyarázni, hiszen a számok önmagukért beszélnek. A hetedik évad szezonnyitó epizódját júliusban több, mint 10 millió ember nézte Amerikában, amivel saját korábbi rekordját döntötte meg, már 38 Emmy-díjat zsebelt be, amivel szintén csúcstartó.

A sorozat első részeit még 2010-ben kezdték el forgatni, azóta eltelt 7 év, ami egy felnőtt színész esetében talán nem is olyan borzasztóan nagy idő, de a szereplők között jócskán voltak olyanok, akik még alig tinédzserek voltak ekkor, így aztán Maisie Williams, vagy Sophie Turner bizony a szemünk előtt nőtt fel, és vált sztárrá. Most összeszedtük a Trónok harca női szereplőit, és megmutatjuk, hogyan változtak meg az évek során.

Sophie Turner

Az angol színésznő már nem volt tapasztalatlan kezdő, amikor 24 évesen kiválasztották a Viharbanszületett Daenerys Targaryen szerepére. Az igazi áttörés persze számára is a Trónok harca volt. Úgy hírlik, hamarosan egy Star Wars-filmben is láthatjuk majd. Emilia éppen abban az időszakban szerepel a sorozatban, amikor a legtöbb fiatallal megáll az idő, már ami a megjelenését illeti, sokan állítják, hogy a színésznő nemrég plasztikáztatott, de ez nem látszik a legújabb utcai fotóján:

Emilia Clarke

Olvastad már? 7 titok a Trónok harca 7. évadjáról

Lena Headey

Ő volt a legfiatalabb a Trónok harca szereplőgárdájából, hiszen mindössze 13 éves volt, amikor forgatni kezdték a sorozatot. Egyértelműen ő változott a legtöbbet, de ez nem is csoda. Arya Stark szerepével azonosítja mindenki, pedig fiatal kora ellenére rengeteget forgat, és bizony mindent elkövet, hogy a karrierje ne rekedjen meg a sorozat lezárultával:

Maisie Williams

Olvastad már? Gyönyörű Trónok harca inspirálta fonatok

Natalie Dormer
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mennyire ismered György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget? Teszteld le!

Mennyire ismered György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget? Teszteld le!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője