Kylie Jenner: így lett belőle szépségikon

2019.január.27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Miután legnagyobb komplexusát, az ajkait egy közel egymilliárddolláros céggé varázsolta, a 21 éves Kylie Jenner bizonyította, hogy sokkal több egy átlagos üzletasszonynál. Közösségimédia-királynő és egy jó arc anyuka, aki egyik szépségrekordot a másik után döntögeti.

Kylie Jenner
Fotó: Thomas Whiteside

Komplexus? Kit érdekel!

"A terhesség teljesen átformálta a testem", vallja be Kylie keresztbe tett lábbal a Los Angeles-i Chateau Marmont egyik ágyán üldögélve, közben kislánya, Stormi Webster születésére gondol. "De abszolút nem érdekel". Isten hozott Kylie Jenner világában, ahol a komplexusok előnnyé válnak és a folyamatos médiafigyelem, kritika könnyedén lerázható. "Annyi negatív dolog jön felém állandóan, persze hogy hatással van rám, de a bőröd idővel megvastagszik. Semmi nem tartott olyan sokáig, hogy ne tudtam volna túllenni rajta, úgyhogy ha egy újabb rossz sztori vagy pletyka világot lát, tudom, hogy ez is el fog múlni. Minden múlandó az életben". Ahogy a világ figyeli minden egyes sminkelését, úgy csüngök én is a szavain. Árad belőle a barátnős melegség, erő és figyelem, de ami a leginkább meglep a szépségikonnal kapcsolatban – a GLAMOUR címlapfotózásra alig pár hónappal a szülés után került sor – az a normalitás, ha mondhatok ilyet. Mindenféle hűhó nélkül érkezett a fotózásra, időben, egy sima fehér pólóban és farmerben, smink nélkül. Anyukája, Kris Jenner azonban igazi, fegyelmet parancsoló Kardashian módjára jelent meg: egy kétrészes monokróm összeállításban, amit Fendi logók díszítenek, óriási anyatigris napszemüvegben és természetesen a Kris-frizurában, ami újra divatossá tette a pixie vágást. De pontosan ez az a pompom-lány szett, amit elvárnál egy olyan családtól, akik a "legnagyobb támogatóid", ahogy Kylie kedvesen jellemzi a "hátországát". A hatalmas franciaágy-felhőnkön Kylie aranyosan ringatózik az interjúnk alatt, telefonja elhagyatottan fekszik. Igen, ő az a Kylie, akinek több mint 116 millió követője van Instagramon, és aki mesteri szintre emelte a manapság ritkaságszámba menő jelenben való létezést. "Ahogy egy megbeszélésen vagyok, leteszem a telefonom és nem tudsz elérni akár nyolc órán át. Fáj az agyam a végére, de szenvedélyes vagyok a munkámban, és minden figyelmemet rászentelem, amikor épp benne vagyok".

Kylie Jenner Glamour
Fotó: Thomas Whiteside

Mindent el tud adni

Aranyos visszagondolni rá, hogy ez az ambíciós, belevaló üzletasszony egykor egy kilenc éves kislány volt, amikor először feltűnt a Kardashian sztoriban (Keeping Up with the Kardashians). De miután sikerült ügyesen áteveznie ezeken a nehéz tiniéveken a nyilvánosság előtt, olyan hírnévvel emelkedett ki a sorozatból, amivel kétségtelenül a közösségi média korának a legkiválóbb arcává vált. Nem nagyon érdekli a világra gyakorolt hatása, üdítően megjegyzi, "tudom, hogy nem vagyok normális, de sosem élem úgy az életem, mintha nem így lenne". Mindeközben felfuttat és ugyanúgy tönkre is tesz közösségimédia-felületeket. Februárban megkérdezte a 25,7 milliós Twitter-követőtáborától, hogy "van-e még rajta kívül más, aki már nem is nyitja ki a Snapchatet? Vagy ez csak ő…" – és lazán lefaragott több mint 1 milliárd dollárt a cég részvényeiből egy éjszaka alatt. Befolyásos online jelenléte, a Kendall nővérével közös ruhamárkája és egyéb jövedelmező együttműködések ellenére (köztük az Adidas Originals új márkanagykövetsége, aminek a kampánya találóan erőteljes nők köré épül), a legnagyobb sikert egy valós probléma hozta meg számára. "Nagyon zavart az ajkam", mondja. De azok a termékek, amiket használt, hogy dúsabbá tegye velük a száját, nem ragadtak meg a sminkesdobozában. Így a saját csatornáján népszerűsítette azt a Kylie Lip Kitet, amit 15000 nude, rózsaszín és barna árnyalatból készíttetett önerőből 2015 novemberében. "Mindent eladtunk az webshopomon három másodperc alatt, mielőtt frissíteni tudtam volna az oldalt", mondja büszkeségtől ragyogóan. Majd 2016 februárjában a Kylie Cosmetics megszületett.

Ha így halad, egy év múlva Kylie lesz a legfiatalabb milliárdos a világon, beárnyékolva a Facebook alapítóját, Mark Zuckerberget.

Laza 250 ezres táskával játszanak a Kardashian babák

Laza 250 ezres táskával játszanak a Kardashian babák

Csak gyűlnek a milliárdok

A rajongó hadserege a szépség-vloggerekkel és újságírókkal karöltve istenítették mindenfelé a márka képességét, amivel trendi színeket készít Insta-gyorsasággal egy nonstop működő gyárban, hogy lépést tartson a vásárlási szokásokkal. Most már családi együttműködéssé vált a márka, melybe bevonta az anyukáját, Krist, nővéreit, Kimet, Kourtneyt és Khloét is. Ami Kylie egyik legnagyobb komplexusa volt egykor, immár közel 1 milliárd dollárt érő márka lett. Miután kevesebb mint három év alatt 800 millió dolláros profitot termelt, Kylie nettó értéke jelenleg körülbelül 900 millió dollár. Hogy más elképesztő szögből is megvizsgáljuk, egy év múlva (a Forbes szerint) Kylie lesz a legfiatalabb milliárdos a világon, beárnyékolva a Facebook alapítóját, Mark Zuckerberget, aki 23 éves korára érte el ezt. Illik Kylie-hoz, hogy modernkori szépségikonnak tartják, ahogy az is, hogy a vörös rúzs már a védjegyének számít. Ennek említésére elpirulva annyit mond, "megtisztelő, de nem ez a célom, nem tűnik valódinak számomra!". Talán ott, a pixelek mögött rejlik a milliárd dolláros sikerének a titka: ő még mindig csak a kis Kylie. A pénzcsináló ajkakat félretéve, visszatérve a kőkemény valósághoz, nyilvánvaló, hogy Kylie életében most a legfontosabb az új családja, Travis Scott és a 10 hónapos Stormi. Annyira nagy volt a fanatikus érdeklődés a titokban tartott terhessége iránt, hogy Stormi Instagram-rekordot is döntött a begyűjtött likejaival (18 millió), amikor februárban debütált a világhálón. Anyja lánya, nem igaz? De miután Stormi hatalmas vihart kavart a közösségi médiában, Kylie a nyilvánosságtól távol nevelgeti. Leszedte róla az összes képet is a felületeiről (azóta kikerültek ugyan már újak). Teljesen jogosan, biztonságban szeretné tudni kislányát. "Szükségem volt egy kis szünetre. Nagyon védem őt". De nyugi, a cukiságot csak parkolópályára állította! Apropó család, ekkor bejön az édesanyja a szobába és FaceTime-olunk két nővérével, Khloéval és Kourtney-val, hogy levezessük, miként vált Kylie egy huszonéves sminkmogullá, aki a szépségipar alaprajzát is teljesen átírta. És mivel ők a világ legtöbbet fotózott családja, lehetne jobb módja áttekinteni Kylie milliárddolláros receptjét, mint képeken keresztül? Induljon hát a képnézegetés!

Kylie Jenner
Fotó: Thomas Whiteside

Nővér, húg

Kylie: "Ezek a képek a Kylie Cosmetics-szes együttműködéseinkből vannak. Senkire sem nézek fel jobban a családomnál. Teljesen más lenne az életem nélkülük. A nővéreim nyújtják számomra a biztonságot. Ahogy valamelyikünk valami nehézségen megy keresztül, támaszként ott vagyunk egymásnak. Most, hogy mindannyian anyák vagyunk, még sokkal jobban számítunk egymásra". Kourtney: "Nagyon védelmezzük egymást. Amikor valaki kritizálja a testvéreimet, rosszabbul esik, mintha nekem szólna. Próbáltam Kylie-t arra nevelni, hogy ne érdekelje, mit mondanak mások, és megértetni vele, hogy az emberek könnyen elítélnek a képernyők mögül. Büszke vagyok rá, hogy tudja kezelni a hírnevét és arra, hogy ilyen erős nő!".
Khloé: "Emlékszem, amikor elkezdtük, az emberek azt kérdezték tőlünk, hogy irigyek vagyunk-e egymásra? Nem hitték el, amikor azt mondtam, hogy cseppet sem. Egymás legnagyobb drukkerei vagyunk. Építjük és támogatjuk egymást mindenben. Ha egyik testvérünk sikeres, akkor a többiek csak még motiváltabbak lesznek.".

Ilyen még nem volt: cuki fotón az összes Kardashian-Jenner csemete

Ilyen még nem volt: cuki fotón az összes Kardashian-Jenner csemete

Kendall: a fő bűntárs

Kylie: Kendall és én mindig is a legnagyobb bűntársak voltunk, együtt turkáltunk anya sminkjei között és nyúltuk le a kedvenceinket. Gyerekként teljesen odáig voltam a kék-rózsaszín csillogó Chanel szemhéjpúderjéért. Kendall vágta a hajam. Mindig azt mondta, megyünk a játszóházba, fogta az ollót, és elkezdte vágni a hajam, én meg persze engedtem, mert a nővérem. A Kendall + Kylie ruhamárkánkat 2015-ben indítottuk és annyira jó volt vele dolgozni, sokkal könnyebbé tette a munkát. De amikor egyre idősebbek lettünk, Kendall gyakorlatilag New Yorkban lakott a modellkedés miatt, és eljött az idő, hogy én is azzal foglalkozzak, ami a szenvedélyem volt: a szépségápolással. Még mindig együtt dolgozunk a márkán, de szeretem, hogy van egy saját cégem, ahol kiélhetem a kreativitásom.
Kris: Kedves emlék. Mindig szépségboltosat játszottak, vagy nézték, ahogy készülődöm. Kylie volt a rúzskirálynő, mindig a rúzsaimmal játszott. Kylie és Kendall mindig annyira izgatottak voltak, ha mentünk valahova.

"Motiváló látni, hogy 21 évesen milyen keményen dolgozik, miközben gyereke van és családja"- Khloé Kardashian

A vörös szőnyeges játékmester

Kylie: Ez a második Met gálámon készült 2017-ben, amikor a Versace vendége voltam. Nem is tudtam, kik vannak a képen, csak később. Annyira kicsi volt és zsúfolt a mosdó, mondtam mindenkinek, álljatok be a képbe! Aztán megnéztem és ott volt Frank Ocean, Diddy és mindenki. A Met gála mindig inspiráló, de határozottan hosszú időbe telik elkészülni. Első alkalmamkor, 2016-ban 8 órát ültem a sminkben! A ruhát csak két nappal előtte próbáltam fel. Balmainben mentem és Olivier Rousteing kreatív igazgatóval repültem New Yorkba. Ez volt a Kylie bubi születésének ideje is. Természetesen nem mi találtuk fel a bubit, de a szépségcsapatommal új jelentést adtunk neki.
Kourtney: A kedvenc Kylie szépségpillanatom a 2017-es szőke Met gálás szettje. Imádom Kylie-t sminktelenül a cuki szeplőivel és a hosszú szempilláival.

Kylie Jenner Glamour
Fotó: Thomas Whiteside

Önbizalomhiányosból dollármilliárdos szépségikon

Kylie: "Ez az All Nighter Matte Lip Kitem, amit a GLAMOUR fotózáson is viseltem. A Kylie Cosmetics ötlete két évvel korábban megszületett, hogy elindítottam volna. Nagyon zavartak az ajkaim, nagyon szerettem volna a vastagabb ajkak illúzióját kelteni, ezért őrülten túlkontúroztam az enyémet, aztán az emberek kezdtek a megszállottjává válni. Még Kimtől is azt kérdezték az interjúkban, hogy milyen rúzst hordok. Minden pénzem, amit a sorozatból és a ruhamárkából kerestem, a szájfényekbe fektettem. Ha nem működött volna, azzal is kibékültem volna. Csak az összetevők és a három tökéletes szín érdekelt. De aztán beindult. A legmegdöbbentőbb pillanat kétségtelenül az indulás volt: folyamatosan újabb szetteket rendeltem, csodálatos élmény volt! Az üzlet céltudatossá tett. Szeretek dolgozni, hiszen Anyu mindannyiunkba rendesen belénk nevelte a szorgalmat. Ha ez nem lenne, nem tudom mit csinálnék. Jó, hogy itt létrehozhatok valamit, dolgoztatja az elmémet és mindig azon gondolkodom, hogyan tehetném jobbá az összevetőt, vagy hogy milyen új termékeket fejlesszek ki".
Kris: "Egyik nap Kylie odajött hozzám és azt mondta: mindent kitaláltam, ez az, amit csinálni akarok. De nem csak egy kollekcióra való ötlettel rukkolt elő, hanem egy teljes marketingtervet adott, ami elképesztő, hiszen csak 16 éves volt. Hihetetlen látása volt. Azt mondtam neki: jobb, ha teljesen biztos vagy ebben, mert a saját pénzedet használod, nincs befektetőd, és ez irtó bátor. Úgyhogy olyan ajakszíneket válassz, amiket tényleg nagyon szeretsz, mert vagy pillanatok alatt felvásárolják, vagy ezt a színt fogod viselni életed végéig!"
Khloé: "Kylie fogta ezt a komplexust és valami pozitívvá változtatta. Nem csak feltette a nevét egy termékre. Motiváló látni, hogy 21 évesen milyen keményen dolgozik, miközben gyereke van és családja. Nem tudtam volna elképzelni, hogy nekem annyi idősen ilyen felelősségtudatom legyen, és ezért is vagyok olyan büszke rá. Egy kellemetlen dologból valami pozitívat alkotni, mindenki számára inspiráló!".

"Kylie volt a rúzskirálynő, mindig a rúzsaimmal játszott."- Kris Jenner

Kylie Jenner babája mini Kylienak öltözött, és elképesztően aranyos lett az eredmény

Kylie Jenner babája mini Kylienak öltözött, és elképesztően aranyos lett az eredmény

Nem átlaganya, hanem jó arc

"Az, hogy anya lettem, nem változtatta meg a szépséghez fűződő viszonyomat, nem csinálok semmit másként. A terhesség viszont meggyötri a tested, nehéz fizikailag, mentálisan és érzelmileg is. Azt hiszem, az emberek úgy gondolták, szuperkönnyű volt nekem, és hogy sokkal hamarabb visszanyertem a formám, mint mások. De semmi nem ugyanolyan, mint előtte. Nem férek bele a régi ruháimba, még egy farmerbe se. De miután megszületik a babád, tiéd egy hihetetlen ajándék és semmi más nem számít. Keményen dolgozom Stormiért, és hogy átadhassam majd neki a Kylie Cosmeticset, ha érdekli. Annyira menő dolog lenne!".

Khloé: "Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Kylie és én egyszerre leszünk várandósak. Annyira különleges volt, és most, hogy a három unokatesó, Chicago, Stormi és True olyan közel állnak egymáshoz korban, ez a világ legvagányabb dolga. Remélem, hogy úgy nőnek fel majd, mintha hármasikrek lennének!". Kourtney: "Fantasztikus látni, hogy ennyire imádja a lányát. Amikor gyereked születik, a legjobbat akarod kihozni magadból".
Kris: "Látni, hogy a gyerekeimnek saját gyerekei vannak, rendkívüli! Csodálatos emberek, jószívűek, türelmesek, megértők, és sok szeretet van bennük. Annyira rövid az élet, és ezek a felbecsülhetetlen családi pillanatok jelentenek számunkra mindent".

A Kylie Cosmetics termékeket megtalálod a www.kyliecosmetics.com oldalon.

Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR 2018. decemberi számában jelent meg.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez tényleg Meghan Markle? Még sosem láttuk ilyen ruhában!

Ez tényleg Meghan Markle? Még sosem láttuk ilyen ruhában!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője