Magyar Oscar: a Vígszínházból a legjobb férfi alakításig jutó színésztől a látványtervezők 5 díjáig

2016.február.28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A legjobb forgatókönyvért például három hollywoodi magyar, Herczeg Géza (1937-ben), John S. Toldy (1940-ben) és Robert Pirosh (1950-ben), valamint egy Angliában élő újságíró/író, Emeric Pressburger, vagyis Pressburger Imre (1942-ben) kapott Oscart. Toldy eredeti neve egyébként Székely János volt, de három különböző írói álnevet is használt.

Lukács Pál és filmbéli partnere, a legendás Bette Davis

Paul Lucas, vagyis Lukács Pál (aki a Vígszínházban kezdte színészi karrierjét) 1943-ban kapta meg a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart az Őrség a Rajnán című, ma már elfeledett filmjéért. Lukács annyira meggyőzően játszott, hogy olyan sztárokat utasított maga mögé, mint Humphrey Bogart, Gary Cooper és Mickey Rooney.

casablanca, kertész mihály, michael curtiz, oscar

Kis képen a rendező, aki még Magyarországon készítette első filmjeit, és a Casablanca egy jelenete

Szintén 1943-ban a Michael Curtiz néven híres rendezővé lett Kertész Mihály vihette haza a rendezői Oscart az ikonikus, ma is jól ismert és sokszor idézett Casablancáért.

legénylakás, magyar oscar, látványtervező, alexender trauner

Trauner és Legénylakás egy kockája

A látványtervezőkkel különösen jól állunk: köztük 5 Oscar-díjas magyar akad. Alexander Trauner vagyis Trauner Sándor a Jack Lemmon főszereplésével készült, legendás Legénylakás című filmért kapta meg a díjat 1961-ben.

Az első egyébként Sándorházi Vilmos Béla (William S. Darling néven ismerte meg a szakma) volt, aki ma már teljesen ismeretlen filmekért három Oscart is begyűjtött 1933-ban, 1943-ban és 1946-ban.

A bagdadi tolvaj díszletei

Kellner Vincét (Vincent Korda) 1941-ben A bagdadi tolvaj látványtervezéséért díjazták egy szobrocskával. A dzsinn, a repülő szőnyeg, Bagdad mesés megjelenítése – ráadásul színesben – tényleg nem szokványos élményt nyújtott, és akkoriban ugye még nem voltak számítógépes trükkök, csak bluebox technikát és kreatív vágást alkalmaztak. Vértes Marcell (Marcel Vertès) A Moulin Rouge-ért kapta meg a díjat 1952-ben (ő jelmeztervezőként is bezsebelhetett egy Oscart ugyanezért a filmért).

Joseph Kish pedig 1965-ben a Bolondok hajójáért nyerte el a díjat. Itt kell megjegyezni, hogy a film operatőre, László Ernő (Ernest Laszlo) is Oscar-díjas lett.
Életműdíjat két magyar kapott az Oscar-gálákon: a producer Zukor Adolf (Adolph Zukor) 1949-ben, előtte pedig az animációs filmrendező George Pal (eredeti nevén Marczincsák György Pál) 1944-ben.

george pal, animáció, sci fi, életműdíjas, oscar

George Pal, aki igazi vizuális újító volt Hollywoodban

George Palnál érdemes megállni egy pillanatra, mert ő dolgozta ki az animációt megújító, sokféle bábuval dolgozó, "három dimenziós rajzfilmet" eredményező Puppetoon technológiát, ez alapozta meg a karrierjét. A sci-fi filmek világában is fontosat alkotott, így 1951-ben a Végállomás a Hold, majd 1952-ben a Világok összeütközése a legjobb vizuális/speciális effektusok kategóriájában hozott egy-egy Oscart a George Paul vezette stábnak.

rózsa miklós, zeneszerző, oscar, magyar oscar, ben hur

Rózsa Miklós és a Ben Hur híres jelenete

Meg kell említenünk Rózsa Miklós zeneszerzőt is, ő három szobrocskát nyert el az idők során. Az utolsó a legemlékezetesebb, a Ben Hur zenéjéért kapta 1960-ban. Persze, mindenki a kocsiversenyes jelentre emlékszik a híres filmből és nem a zenére, de a muzsika harmonikusan alátámasztotta filmben a látványt. Rózsa minden idők legsikeresebb hollywoodi filmzeneszerzője.

george cukor, my fair lady, magyar oscar, rendező

A My Fair Lady egyik jelenete, a kis képen a rendező

George Cukor Amerikában született ugyan, de magyar családban. Ő 1965-ben kapta meg a legjobb rendezőnek járó Oscart, de már a 30-as évektől kezdve többször jelölték. Az Audrey Hepburn főszereplésével készült ikonikus zenés filmért, a My Fair Lady-ért érdemelte ki a díjat.

zsigmond vilmos, harmadik típusú találkozások

Zsigmond Vilmos, és az emlékezetes képek egyike

Kortársaink között is vannak Oscar-díjasok. A nemrégiben elhunyt Zsigmond Vilmos operatőr Spielberg Harmadik típusú találkozások című sci-fi filmjéért kapta meg a szobrot 1978-ban. A későbbiekben még háromszor jelölték: A szarvasvadász (1979), A folyó (1985) és a Fekete Dália (2007) operatőri munkájáért.

Rófusz Ferenc alkotása a legjobb animációs rövidfilm Oscar-díját nyerte el 1981-ben. A légy című film jelentős újdonsága az volt, hogy a történetet egy légy szemszögéből láthatta a néző. Rófusz nem vehetett részt a gálán, mert kiutazását a magyar hatóságok nem engedélyezték. A díjat a Hungarofilm vezérigazgatója vette át a színpadon, Rófusz Ferencként. Az esetből botrány lett, a rendőrség szerezte vissza a szobrot az ál-Rófusztól. A rendező hónapokkal később jutott csak ki az Egyesült Államokba, ekkor vehette át ténylegesen a díját. A légy volt az első magyar film, amely Oscar-díjat kapott.

szabó istván, mephisto, oscar díj, magyar oscar, 1982

Amiről már biztos mindenki hallott: Szabó István filmje, a Mephisto 1982-ben nyerte el a legjobb idegen nyelvű film Oscarját. Szabó munkái közül egyébként összesen négyet jelöltek Oscar-díjra: Bizalom (1981), Mephisto (1982), Redl ezredes (1986), Hanussen (1989).

Oscar-díjas magyar származású sminkesünk is van, Elek Zoltán a Maszk című filmért vehette át a szobrocskát 1986-ban.
1991-ben Böszörményi Zsuzsa diák-Oscart nyert Egyszer volt, hol nem volt... című filmjével.

Nemcsak a művészetet, de a technikai teljesítményt is díjazzák, is itt is van mit felmutatnunk. 1996-ban Szalay Attila operatőr technikai Oscar-díjat (Scientific and Engineering Award) kapott a giroszkóp-stabilizátoros SpaceCam kamerarendszer kifejlesztéséért. Ugyanilyen díjjal jutalmazták 2010-ben Jászberényi Márk, Perlaki Tamás és Priskin Gyula a Lustre színkorrekciós eljárás kifejlesztéséért.

Fotók: Northfoto, PuzzlePix/Rex, Wikimedia Commons, GLAMOUR-archívum

R. Kovács Anna

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője