28 év lustaság kontra 3 hét edzés – Mégis hogyan lehet elkezdeni sportolni?
Kétféle ember van: aki rajong a testmozgásért, és akit teljesen hidegen hagy a téma. Én világ életemben az utóbbi táborhoz tartoztam, ha véletlenül szembejött valamilyen tartalom az életmódváltásról, a lehető legnagyobb lendülettel pörgettem tovább. Mostanáig. Huszonnyolc év punnyadás után elkezdtem személyi edzőhöz járni.
Ezeket láttad már?
A testem és én. Vajon jóban vagyunk egymással?
Nem fogok senkit térítő mondatokkal bombázni, szerintem mindenki pontosan tudja, hogyan kéne jól élni és ehhez milyen döntéseket kell meghoznia. Éppen ezért őszintén vállalom, hogy nekem a lustálkodás idáig mindig jobb ötletnek tűnt, mint belevágni valamilyen sportágba. Persze próbálkoztam időről-időre, de hamar kiderült, hogy muszájból nem lehet sem maratont futni sem pedig testet építeni. Hogy mi változott? A testtudatom mostanra ébredt fel, akár fogalmazhatnék így is: fejben megértem a sportolásra.
Vegyük az alapcsomagot. Beleszületünk egy testbe, bizonyos adottságokkal. Szeretjük és utáljuk egyes részeit, bíráljuk magunkat a tükörbe nézve, korlátok közé tesszük, mire képes és mire nem… Arra senki nem gondol, hogy ez a test mennyit dolgozik értünk, hogy mi aztán lustálkodva utálhassuk őt. Aztán van egy pont, amikor érzékelni kezdjük, hogy mennyire is erős ez a kötelék a testünk és a tudatunk között.
Test és tudat
Sokévnyi mérlegen állás, rettenetes testtartás, stressz okozta gyomorrontás, szánalmas állóképesség, sorakozó ráncok és folyamatos kialvatlanság kellett ahhoz, hogy észrevegyem az összefüggéseket. Egy kis gondoskodás saját magam irányába milyen mértékben hálálja meg magát. Mennyire rémisztően függünk a testünk működésétől és milyen hatalma van mégis felette az agyunknak. Hoztam hát egy döntést. Nem azért, mert olvastam róla egy cikket, lett egy kedvenc fitness influencerem vagy mert annyit nyaggattak vele a barátaim, hanem mert én szerettem volna. A terv egyszerű volt és biztos mindenki száját elhagyta már ez a mondat: A következő héttől eljárok mozogni! Másnap leült mellém egy lány, beszélgetni kezdtünk és kiderült, hogy személyi edző.
Igenis lehet változni
Továbbra sem érdekel különösebben a sport. Nem ez éltet, nem ez teszi ki a napomat, nem ez lett az életformám. De három hete járok edzeni, itt van mellettem a kinyomtatott étrendem és folyamatos izomláztól nyöszörgök. Sőt, a derekam is fáj, mert annyira izomhiányos, hogy még mindig nem szokta meg a terhelést. Mégis egészen új éntapasztalások dobják fel a hangulatomat. Például, hogy végre belevágtam és tényleg csinálom. Hogy alkalomról alkalomra mennyivel többre képes a testem. Hogy jobban eszem és alszom, szebb lett a bőröm és a hajam, máris látszik az alakomon, hogy foglalkozom vele. A legjobban mégis azt élvezem, hogy abban a heti pár órában nagyon fókuszáltan magammal töltök időt. És ami még fontosabb, magamért.
Szóval azt hiszem a rendszeres sport titka a saját motivációd. Az őszinte motivációd, amit nem más miatt vettél a nyakadba. Egyébként mindenkit megnyugtatok, azért, mert egy picit jobban foglalkozom a magammal, ugyanúgy lecsúszik egy pohár bor, simán alszom délig és nassolni is szoktam. Csak egy boldogabb testben.
Te is igyekszel beiktatni a rendszeres mozgást az életedbe? Hallgasd meg a Púdermentes erről szóló epizódját, ahol Nagy-Kovács Ramónával beszélgettünk:
Szerző: Havasi Virág
