5 dolog, amit nem tudtál Adele-ról

2018.május.5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Felsorolni szinte lehetetlen, hogy mennyi elismerést zsebelt be pályafutásának első évtizedében az énekesnő. Alighanem csak nagyon kevés zenész dicsekedhet azzal, hogy olyan rövid idő alatt ennyi díjat zsebelt be.

Adele
Fotó: Getty Images

Adele három stúdióalbumára jutott 15 Grammy-díj, de nyert popsztárok körében viszonylag unikálisnak mondható Golden Golbe- és Oscar-díjat is. A többi, bár köztük sok nagyon rangos elismerés is van, nem is soroljuk. Annak ellenére, hogy igyekszik távol tartani a médiát a magánéletéről, szinte nyitott könyv az élete, amióta híres lett. Időközben anyuka és feleség lett, hallottunk a depressziójáról, a szívszorító slágerei mellett ezeket a nagyon is emberi mozzanatok teszik igazán szerethető előadóvá, összeszedtünk néhány tényt az életéből, amiről talán még nem hallottál:

Tíz éves volt, amikor meghalt a nagyapja, ugyan Adele már egészen kislánykorától énekesnő szeretett volna lenni, ekkor azonban úgy döntött, hogy orvos szeretne lenni. Fejébe vette, hogy szívspecialista lesz, hogy segíteni tudjon olyan embereken, akik abban a betegségben szenvednek, amibe a nagyapja belehalt. Mindezt annyira komolyan vette, hogy biológia fakultációra is járt még a középiskolában is. Mint tudjuk, nem lett orvos, bár ahogy anyukája egyszer nyilatkozta, a terve mégiscsak sikerült, hiszen a dalaival rengeteg ember szívet gyógyította már meg.

Már 18 évesen lemezszerződést kapott, és debütáló lemeze a 19 még a 20. szülinapja előtt megjelent, ekkoriban rengeteg koncertfellépése volt. Az első koncertje azonban saját emléke szerint 10 évvel korábban volt, ahol fizetővendégek is volt. Adele egyszer elmesélte, hogy Spice Girls koncertet tartott az anyukája nappalijában. Öt fontot kért a saját fellépésének megtekintéséért anyukája barátaitól, emlékei szerint Adele már akkor is elsöprő sikert aratott. Egyébként a lánybandát imádta, és többször is elmondta, hogy mindig is Geri volt a példaképe, akiről a mai napig úgy tartja, hogy segített neki elfogadnia saját magát.

Adele ugyan nagyon büszke arra, hogy kivívta magának, hogy a saját karrierjében a saját maga ura, és ő hozza meg a végső döntést, viszont kifejezetten nem szereti, ha sztárként kezelik. Utálja, ha vörös szőnyeges partikra kell mennie, éppen ezért nem igényel külön elbánásmódot semmilyen helyzetben. Ezt remekül példázza, hogy milyen ´speciális´ kívánságai vannak az öltözőjének szervizével kapcsolatban. Nos, Adele-t a fellépések előtt és után az öltözőjében gyümölcs várja, amit azonban ő maga, mivel jobban szereti a zöldségféléket, nem eszik, ezt a stábtagjai fogyasztják. Állandó kérése, hogy legyen vörös bor az öltözőjében, de mivel nagyon ritkán iszik alkoholt, valójában ezt a stábtagoknak kéri. Ezeken felül méz, illetve víz van még bekészítve csupán az öltözőjébe, és valójában csak ez a két dolog, amit önmagának kér.

Annak ellenére, hogy az egyik legkarizmatikusabb előadóként ismerjük, aki rendkívül szuggesztív a színpadon, talán kevesen gondolják, de rendkívül izgulós. Hiába van már több turnén, saját bevallás szerint a tapasztalattal ebből a szempontból nem sokkal jutott előrébb. Ma is gyakran pánik fogja el mielőtt színpadra lép. A legnagyobb félelme, hogy elfelejti, hogy dalainak a szövegét. Valójában erre már többször is volt példa, furcsa módon éppen a legnagyobb slágerébe, a Hellóba sült már bele a színpadon a legtöbbször a saját emlékei szerint.

Hallanod kell Adele Hello című dalát játékhangszerekkel előadva!

Hallanod kell Adele Hello című dalát játékhangszerekkel előadva!

Adele a legjobb tudásunk szerint legalább nyolc tetoválással rendelkezik. A kezén az Angelo és a Paradise szavak olvashatóak, melynek csupán annyi az üzenet, hogy fia, Angelo jelenti számár a mennyországot. Ugyancsak a fiára utal a füle mögötti A betű. A csuklóján egy 1 penny-s érme látható, melynek a közepén egy szív látható, ez édesanyjára utal, akit Pennynek hívnak. Ez alatt a tetoválás alatt három pont látható, aminek a jelentéséről semmi biztosabbat nem tudunk. Ez a tetováláscsoport bővül az évek során, mert ma már az egy penny-s érme belsejében egy évszám, 1921 szerepel, ami valójában az első két albumának a címe. A hátán látható a legnagyobb tetoválás egy madár. Az egyik ujján pedig egy 5-ös szám látható, melynek jelentéséről szintén nem tudunk.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője