5 érv, hogy elhidd, neked is látnod kell Portugáliát és Portót

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindig is a bakancslistám élén állt Portugália, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy valóban ennyire a szívemhez nő majd az ország. Ha pedig egy helyet kellene kiemelnem egyhetes kalandomból, az csakis Porto lenne, ugyanis ez a 270 000-es kisváros lazán maga mögé utasította még Lisszabont is. (Legalábbis számomra.) Összegyűjtöttem néhány szempontot - a teljesség igénye nélkül - ami miatt úgy gondolom, mindenkinek látnia kell egyszer ezt a várost.

A klasszikus mediterrán hangulatot csempeborítású, színes házsorok teszik igazán egyedülállóvá, ugyanis a helyiek ezzel a dekorációval védik házaikat az óceáni levegővel szemben. Az apró sikátorokban kiteregetett ruha, az utcákon macskák és zenészek, és persze minden ablakban dzsungelszerű növények: a Ribeira óvárosi része olyan, akár egy mesekönyv, ha az utazásod alatt valahol eltévednél, próbáld meg itt megtenni.

Holott ez az ország második legkedveltebb városa, nem kell minden lépésednél attól tartanod, hogy leüt a szelfibotjával egy arra tévedő kínai turistacsoport. Sőt, mivel itt elsősorban a városka hangulata az izgalmas, nem pedig a múzeumok, valószínűleg a 30 km-es sorbanállást is megúszod, ha mégiscsak benéznél pár templomba. (Kivéve az 5. pontban leírtak esetében.)

Igaz, Portót és Gaiát egy folyó választja el egymástól, buszra ülve körülbelül fél óra alatt kijuthatunk az óceánhoz. Homokos és sziklás part váltogatja egymást, így a szörfösök, a strandolók és a búvárkodás szerelmesei egyaránt megtalálhatják a számításaikat. Pro tipp: itt KÖTELEZŐ kipróbálni a frissen facsart narancslevelet és a croissant.

Fotó: Springmann Bernadett

Ha nyugati nyaralást tervezünk, általában száraz kenyéren és vízen kell élni utána pár hétig, azonban Porto ebből a szempontból is kivételt képez. Mivel gyalog bejárható, megspórolhatod a tömegközlekedés árát, és a vendéglátóegységek 90%-ában bőségesen megebédelhetsz 10 euró alatt. Apropó, gasztronómia: okvetlenül kóstold meg a francesinhát, a pasta de natat és a portói bort. (Ne kérj szárazat, ugyanis ők csak édes borokat fogyasztanak, és hülyének néznek.)

Fotó: Sipos Nóra

J.K. Rowling egy portói iskolában tanított a Harry Potter megálmodása előtt, és a helyi egyetem uniformisa, valamint Lello könyvesboltja inspirálta őt az első rész megírására. A belvárosban mindkettőt megnézheted, de sajnos a boltnál kígyózó sorokra kell számítani.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rúzsa Magdi: „Nem tudtam élvezni a babázós időszakot”

Rúzsa Magdi: „Nem tudtam élvezni a babázós időszakot”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője