A Csernobil legszimpatikusabb szereplője igazából csak kitalált karakter volt

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tegnap az utolsó részét is láthattuk a csupán öt részből sikersorozatnak, melyet egyenesen a világ legjobbjának kiáltottak ki, nem is véletlenül. Bár csak öt részt láthattunk a történet feldolgozása annál sokatmondóbb és magával ragadóbb, sok helyen egyenesen sokkoló.

A Csernobil legszimpatikusabb szereplője igazából csak kitalált karakter volt
Fotó: HBO

Ahogy arról már beszámoltunk, mi is egyetértünk az elismerő szavakkal, hiszen nem találkoztunk még olyan lebilincselő sorozattal, mint Csernobil.

Az utolsó rész után vegyes érzelmeink vannak, hiszen a befejezés tökéletes volt, rengeteg érzést váltott ki bennünk, de igazából nagyon sajnáljuk, hogy nem nézhettük tovább, mi történik a karakterekkel, még akkor is, ha a lényeget megtudtuk. Egyszerűen hiányérzetet okoz, hogy csak ennyit kaptunk ebből a tökéletes produkcióból.

Most pedig, hogy már az elejétől a végéig ismerjük a sztorit, természetesen még többet szeretnénk tudni. Többek között felmerült bennünk az a kérdés is, hogy mi minden volt igaz a karakterekkel kapcsolatban és mi volt csupán az alkotók eszmefuttatása.

Akik a valóságban is léteztek

Valerij Legaszov

Fotó: HBO

A Kurchatov Atomenergia Intézet első igazgatóhelyettese, a katasztrófát vizsgáló bizottság vezetője volt a valóságban is. A sorozatban akárcsak a valóságban, Valerij nagymértékű sugárzásnak volt kitéve, ami kihatott az egészségére, de végül nem várta meg a sugárzás általi halált, hanem két évvel a robbanás után felakasztotta magát. A valóságban is magnetofonra vett mindent, amit a katasztrófáról tudott, hogy kicselezze a rendszert és kiderüljön az igazság.

Borisz Scserbina

Fotó: HBO

Legaszov mellett a másik főszereplő, aki a szovjet kormányt képviseli a sorozatban, de ennek ellenére végül emberségről tett tanúbizonyságot és nem engedett a kormány általi nyomásnak. A sorozatban Legaszov megjósolta neki, hogy a sugárzás kb. 5 éven belül végez majd vele is. Ez sajnos a valóságban is beigazolódott, hiszen a robbanás után 4 évvel belehalt a sugárzás szövődményeibe.

Anatolij Gyatlov

Fotó: HBO

Gyatlov karaktere volt a legellenszenvesebb a sorozatban és ez a valóságban sem volt máshogy. Csernobil helyettes főmérnöke a valóságban sem hitte el még a tárgyaláson sem, hogy az erőmű tényleg felrobbant. Ahogy a sorozatban is láthattuk, valóban 10 év munkatáborra ítélték, de rövid időn belül felmentették súlyos egészségügyi problémái miatt. Végül 1997-ben szívelégtelenségben halt meg.

Vaszilij Ignatyenko tűzoltó és felesége Ludmilla Ignatyenko

Fotó: HBO

A legnagyobb kérdőjel Vaszilij és Ludmilla karaktere volt, hiszen szinte lehetetlen volt eldönteni, hogy valóban léteztek-e. Azonban 1997-ben Szvetlana Alekszijevics könyvében (Voices from Chernobyl: The Oral History of a Nuclear Disaster) Ludmilla beszámolt az őt ért borzalmakról. Azt is megosztotta a világgal, milyen kínok között halt meg a férje, majd mi történt pontosan kislányával, aki születése után csupán 4 órát élt.

A kitalált karakter

Számunkra az egyik legszimpatikusabb karakter Uljana Komjuk volt, aki miután értesült a robbanásról, azonnal Csernobilba utazott nem törődve azzal, hogy halálos sugárzásnak van kitéve.

Fotó: HBO

Mint kiderült, Uljana a valóságban nem létezett, viszont a sorozat készítői rajta keresztül szerették volna szemléltetni a tudós nők helyzetét a Szovjetunióban. Komjuk feladata volt, hogy kiderítse, mi történt pontosan a robbanás estéjén. Meg is tette ezt és szinte másodpercre pontosan rekonstruálta a történteket, így az ő tudásának és munkájának köszönhetően tudták bebizonyítani, hogy nem csupán mulasztás történt, hanem van egy óriási hibája az összes szovjet atomerőműnek, ami miatt bármikor bekövetkezhet egy újabb robbanás. Uljana nem létezett, de karakterét több bátor tudós személyéből gyúrták össze.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mennyire ismered György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget? Teszteld le!

Mennyire ismered György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget? Teszteld le!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője