Austin Butler sírva ment haza az Elvis forgatásáról, miután csoportosan megalázták

2022. július 28.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hiába fejlődött sokat, Hollywood még mindig az a hely, ami fűkaszával simogat, ha ahhoz van kedve. Most például az Elvis című film színészéről, Austin Butlerről derült ki, hogy kórházban kötött ki a forgatás után, ahol egy alkalommal olyan szinten megalázták, hogy sírva ment haza.

Austin Butler a forgatást követő napon kórházba is került még 2021 márciusában, ahol egy hétig feküdt
Austin Butler a forgatást követő napon kórházba is került még 2021 márciusában, ahol egy hétig feküdt
Fotó: Getty Images /Dave J Hogan

Kevés színész van, aki osztaná Austin Butler véleményét a koronavírus-járvány okozta posztapokaliptikus hangulat és lezárások kapcsán. A színész viszont úgy érzi, kifejezetten jól jött neki, hogy két évig húzódott az Elvis című film forgatása, így ugyanis kapott egy 6 hónapos szünetet, hogy a lehető legjobban beleássa magát a legenda életébe. Elmondása szerint egyedül élt ebben az időszakban, és a szobája úgy nézett ki, mint valami Elvis-bűntény helyszíne.

A befektetett munka pedig már most meghozta a gyümölcsét: Cannes-ban 12 perces álló ováció kísérte a mozi végét, a kritikusok imádták Butlert, Elvis lánya, Lisa Marie Presley pedig egyenesen odáig ment Tweetjében, „ha ezért nem nyer Oscart, megeszem a kalapomat.”

Nagy árat fizetett érte - Austin Butler még kórházban is feküdt a forgatás után

Bár a díjszezon még odébb van, és ezzel együtt egy sor erős film bemutatója is várat magára, tény, hogy Austin Butler keményen megdolgozott a sikerért. És amikor azt mondjuk, keményen, azt szorozd meg néhánnyal. A színész a forgatást követő napon, 2021 márciusában kórházba került, ahol egy teljes héten át feküdt, miután vakbélgyulladás tüneteire emlékeztető vírus támadta meg a legyengült szervezetét. „Könnyen elveszítheted az önmagaddal való kapcsolatodat, és ez nálam határozottan így történt, amikor befejeztem az Elvis-t. Elviselhetetlen fájdalommal ébredtem hajnali négykor, és azonnal kórházba szállítottak.” – mesélte a színész a GQ-nak adott interjújában. Úgy írja le azt a napot, mintha a teste még megvárta volna, hogy befejezzék a filmet, majd elkezdte feladni.

Elvis él, és Pradát visel - jön az év legdivatosabb filmje

Elvis él, és Pradát visel - jön az év legdivatosabb filmje

A rendező sem kímélte

Nem könnyítette meg az életét a film rendezője, Baz Luhrmann sem, akinek a kemény rendezői stílusára már akkor felhívta a fiatal színész figyelmét Leonardo DiCaprio, miután megkapta a szerepet. A forgatás első napja után például sírva ment haza, olyan szinten kimerítette és megviselte az Elvis-élmény, miután Luhrmann és egy sor alkalmazott megalázta és kinevette őt a stúdióban.

A színész sírva ment haza az Elvis című film első forgatási napjáról
Fotó: Profimedia

Butler úgy érzi, mindez segített neki átszellemülni és megérteni, mit érezhetett Elvis, amikor először lépett közönség elé. Az összes jelenlévő vezető és alkalmazott azt a feladatot kapta, hogy viselkedjen vele kifejezetten megalázóan a közönség soraiban, míg ő énekel. „Így aztán gúnyolódtak velem, meg hasonlók, miközben előadtam a dalt” – idézte fel a színész. Amikor azt a pillanatot forgattuk, amikor Elvis először lépett színpadra, és a közönség hergelni kezdte, pontosan tudtam, milyen érzés. Aznap sírva mentem haza. A rendező egyébként később elmondta, szerinte Butler erre a szerepre született, és sokszor ő maga sem tudta eldönteni, mikor él és mozog a karakterben, és mikor tér vissza önmagához.

Forrás: buzzfeednews.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

glamour plusz ikon Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)