Cecelia Ahern csupaszívvel ír női történeteket, és végre a férfiak is kezdik felfedezni zsenialitását
A dublini születésű Cecelia Ahern neve főként a női olvasók körében vált ismerté a 2004-es kiadású Utóirat: Szeretlek! című könyvének köszönhetően, a belőle készült 2007-es film Hilary Swankkel és Gerard Butlerrel a főszerepben pedig az egyik legnépszerűbb romantikus dráma a mai napig. 2018-as regényének, a Lantmadárnak a kiadása kapcsán találkoztunk a rendkívül kedves, nyitott és ragyogó kétgyerekes írónővel Budapesten, aki azóta már a harmadik babáját várja.
Ezeket láttad már?
Abszolút a topon kezdted, az első regényed a mai napig talán a leghíresebb a tizenhat könyved közül, valószínűleg a belőle készült film miatt is. Milyen volt a karrieredet egy nagy durranással kezdeni? Hogyan élted meg ezt a hirtelen jött sikert?
Hihetetlen volt, és nem is terveztem előre semmit. Amikor leültem megírni az Utóirat: Szeretlek!-et, akkor fejeztem be az egyetemet, pont abban a stádiumában voltam az életemnek, amikor el kellett döntenem, mihez kezdek magammal. Ekkor jött a történet ötlete, egyszerűen csak leültem az íróasztalomhoz és elkezdtem leírni. Abszolút nem terveztem azt, hogy majd kiadom, vagy egyáltalán, hogy regényíró legyek. Az egész nagyon természetesen alakult, csak úgy jött minden magától, lett egy ügynököm és az életem innentől kezdve rendkívül gyorsan megváltozott. A lehető legjobb kezdet volt ez egy 21 évesnek, olyan sok önbizalmat, elismerést adott, hogy utána sokkal magabiztosabban tudtam már megírni az összes többi könyvemet.
Rendkívül termékeny vagy, honnan jön ez a sok ötlet, ihlet?
Évente egy regényt írok, néha kettőt, de mindig azt szoktam mondani, hogy képzelet, megfigyelés és tapasztalat a titka. A fejemben élek, mindenre figyelek, ami körülöttem történik, és mindig azon gondolkodom, mi lenne, ha... Rengeteg ötletem van, és tulajdonképpen nagyon szeretek írni, ilyen egyszerű az egész. Késztetést érzek magamban arra, hogy mindent leírjak abból a sok gondolatból, ami a fejemben kavarog, mert nagyon sok van belőle, és addig nem nyugszom, ameddig nem vetem papírra. Terápia, munka és hobbi egyszerre.
Szerinted miért olyan népszerűek az írásaid, főleg a nők körében?
Azt hiszem azért, mert tudnak hozzá kötődni, át tudják élni. A történeteim nagyon érzelmesek, az élet minden területét feldolgozom a könyveimben, így mindenki meg tudja találni magát bennük. De a másik fontos dolog, hogy abszolút átérzem azt, amit leírok, őszinte vagyok, és hiszek benne. Ha nem sírom el magam, ha nem nevetek én is, amikor valami vicces, akkor nem is éri meg kiadni, mert az olvasó sem fogja átérezni. Próbálom minden érzésemet beletenni, és ezzel lehet azonosulni, főleg azért, mert olyan emberekről írok, akik teljesen hétköznapiak, és teljesen hétköznapi helyzetekbe kerülnek. Az egész a kapcsolódáson múlik, sok levelet kapok az olvasóktól, amiben arról számolnak be, hogy épp nehéz perióduson mennek keresztül, de a könyveim segítettek rajtuk, mert reményteljesek. Nem tündérmesésen reményteljesek, hanem normális, emberi módon, annak ellenére, hogy mindegyikben van veszteség és sötétség.
Tehát a veszteség egy visszatérő motívum minden regényedben?
Azt mondanám, ez az első, hiszen mindegyik főhősöm átél valamilyen veszteséget, és ezáltal magából is elveszít egy darabkát, a történet során pedig sikerül ismét megtalálnia önmagát valamilyen formában. Nap mint nap kerülünk olyan helyzetbe, amikor nem tudjuk, hogy mitévők legyünk, hogy hogyan tovább, és valaminek változnia kell. Regényíróként pedig ez konfliktust generál, és így tudom a leginkább elmesélni mindazt, amin a főhős keresztül megy. Egy művészi fogás, technika, ha úgy tetszik. De mindegyik regényben másképp jelenik meg: az egyik szereplő kiszeret az életből, a másik egy munkamániás, aki elveszíti a munkáját. Veszteségről szól, de nem az a lényeg, hogy mit veszítettek el, hanem hogy ezt hogyan élik meg. Izgalmasnak tartom, hogyan változunk. Klisé, de nagyon igaz, hogy az egyetlen dolog, ami nem változik, az az, hogy mindig változunk. Amikor leülsz a barátnőiddel is beszélgetni, általában egymás problémáit vitatjátok meg, nem? Hiszen ez az, ami érdekes. A regényeimnek a szeretet is fontos motívuma, de nem a romantikus szerelem. Sokszor tévesen feltételezik rólam, hogy romantikus regényíró vagyok, mert ez nem igaz. Az eddig kiadott könyveimnek körülbelül csak a felében volt szó szerelemről. Elbűvöl a szeretet, az emberi lélek, a bennünk rejlő erő, ami segít túlélni a nehéz pillanatokat – ez által válunk erősebbekké. Természetesen más témákat is érintek a könyveimben, de az egyik legerősebb visszatérő motívum, aminek a segítségével elmesélem a történetet.
Mesélj a legújabb könyvedről!
Az ötlet David Attenborough egyik madarakról szóló dokumentumfilmjéből jött, a lantmadár visszaadta a hangokat, amiket hallott, de nemcsak az erdőét, hanem a mobiltelefon vagy a kamera, a fókusz, a zár hangját is. Egy nagyon vicces kis madár, megmutattam a kislányomnak is, aki akkor hatéves volt, és elkezdte utánozni a madár utánzó hangját. És ebben a pillanatban született meg a történet alapötlete: mi lenne, ha kreálnék egy karaktert, akinek olyan képességei vannak, mint egy lantmadárnak? És mi itt a történet? Kihívás volt számomra egy madár tulajdonságaival felruházni egy karaktert, még sosem csináltam ilyet, és éppen ezért a főszereplő is nagyon szégyenlős, légies, természetközeli. Olyan hangokat is hall, amit az emberek többsége már nem, a felgyorsult technológiának köszönhetően, ő pedig így kommunikál. Nagyon remélem, hogy ezzel a kötettel egy szélesebb közönséget is sikerül elérnem. Talán a borítója miatt is egyre több férfiolvasója van, és úgy örülök ennek, mert erről beszélek már tizenöt éve, hogy nem csak nőknek írok.
8+1 magyar könyv, amit a külföldiek szerint is kötelező elolvasnod
8+1 magyar könyv, amit a külföldiek szerint is kötelező elolvasnod
Amikor megszületik egy regény ötlete, akkor már nagyjából mindent tudsz előre, vagy írás közben alakul ki a történet?
Igen is, meg nem is. A Lantmadár esetében a karakter tulajdonságai alkotják a történetet és annak hatására változik ő is, de általában a végét mindig tudom előre. De az a legjobb, amikor olyan részeket írok le, amiket nem is terveztem eleinte. Tehát sok a tervezés, de sok a történettel való sodródás is.
Van két gyereked is, otthonról dolgozol?
Van egy irodám, ott írok reggel 9-től délután 5-ig januártól júniusig. Nyáron szerkesztek, és ősszel jelennek meg a könyveim. Tudom, egyáltalán nem hangzik kreatívnak, az emberek azt szokták gondolni, hogy otthonról írogatok össze-vissza, amikor épp időm engedi, vagy ha jön egy gondolat, de így senki sem tud dolgozni. Koncentrálnom kell, szükségem van a fegyelmezett munkakörnyezetre. Ugyanakkor ez egy rendes munka, sok megbeszélésem van, utazom, interjúkat adok, sok olyan dolgot csinálok, amit nem akarok hazavinni. Be tudom zárni az irodát, és vissza tudok menni az életemhez.
Min dolgozol jelenleg?
Ősszel jelenik meg az első novelláskötetem Írországban, ami nagyon más, mint eddig bármi, amit csináltam. Hóbortos, vicces, meghökkentő sztorik, amin már öt éve dolgozom. A regények írása között dolgoztam rajta, ez egy szerelemprojekt volt, úgyhogy nagyon izgatott vagyok, hogy végre megjelenik.
Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR 2018. szeptemberi számában jelent meg.
