Cél a néző hipnotizálása: Kicsavarodott nőalakok extravagáns ruhákban, divat és képzőművészet határán

2021.január.14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Esther Vörösmarty fotózást tanult Bécsben, fényképezés, video művészet és installáció művészet területein vált sikeressé, illetve alkalmazott területen, divatfotósként is ismert. Kiállítóként és kurátorként is részt vett számos kiállításon világszerte. Esther művein gyakran jelennek meg ruhák és kiegészítők, illetve előszeretettel mutat be női testeket kifacsart, a szokásostól eltérő perspektívában. A divathoz és a képzőművészethez való viszonyáról beszélgettünk vele, valamint a feminista művészetről alkotott gondolatait is megosztotta.

Mutasd be magadat, a munkásságod röviden.
A legfőbb célom az, hogy az emberek figyelmét a nemekhez köthető pszichológiai és fiziológiai vonatkozások felé irányítsam. Ezt az életen töprengve, filozofikus hozzáállással teszem, megmutatva a benne rejlő metaforákat, ellentmondásokat, nem kihagyva a humort sem, hiszen ez a legdrágább ajándék, amivel valaki rendelkezhet.
Nem riadok vissza a tökéletlenségektől, a tabuktól és a kliséktől sem, de inkább az összetettebb dolgok, az érzéki és az eszményi kérdések érdekelnek. Ezeket megszabadítom a sztereotípiáktól, miközben új nézőponton keresztül mutatom meg őket. Igyekszem a sorok között olvasva tekinteni az emberi életre, a társadalmat alternatív perspektíván keresztül a közönség elé tárni. Célom a néző hipnotizálása a valóság és képzelet között lebegő világaimmal.
Vizuális történetmesélőnek tartom magam, aki az ifjúsági kultúrával játszik, a populáris politikát kommentálja.


Mikor, hogyan kezdtél érdeklődni a művészet és a divat iránt?
Gyerekkoromban az első zsebpénzemből vettem egy olasz kiadású Vogue-ot - sajnálom, nem Glamour volt (nevet). Egy apró bécsi könyvesboltban szereztem be, csak ott volt kapható, nagyon örültem neki. Ezután követni kezdtem számos divatmagazint, majd független művészeti-divat kiadványokat is, emellett pedig a 90-es évektől kezdve rengeteg időt töltöttem Bécs művészeti közegében. Mostanra elképesztő magazingyűjteményem lett, az első darabok a 80-as évekből valók.
Édesanyám imádta a divatot, gyerekként gyakran gondoltam, hogy kicsit másképp nézett ki, mint mások. Ő az elsőszámú és legfontosabb inspirációm, ha divatról van szó. Édesapám pedig grafikusnak tanult, neki hála álmodozással teli gyerekkorom volt. Fényképezésre is ő tanított először.
Fiatal szülők voltak, nem túl sok pénzzel, de anyám ízlésének és kreativitásának hála jól öltözött gyerek voltam. Kezdetben iskola előtt a szettjeimet raktam össze, majd kamaszként az első divatmagazinjaimat és kiállításaimat. Mindig is nagyon inspirálónak találtam ezeket a megrendezett divatvilágokat, minél inkább eltértek a valóságtól, annál inkább tetszettek. Érdekelt abban a világban a nők ábrázolása, a legfemininebb formában. A művészetben sokkal szürreálisabb világban találtam magamra.


Mit gondolsz a divatról művészként?
A fényképezéssel vagy videózással való történetmesélés és érzések bemutatása mindig is közel állt a divatvilághoz. Emiatt mindig is érdekelt a divat és a művészet, valamint a kettő kapcsolata, ami kétségkívül létezik, csak oda kell figyelünk rá.
A legrosszabbak szerintem azok a divatanyagok, amik mindenkit el akarnak bűvölni. Ha erre törekszel, akkor nem marad élet az anyagodban, így saját kézjegyet sem alakítasz ki, az hiányozni fog a fotóidból. Néhány nemzetközi divatmagazin már megértette ezt és követi az új trendeket, bátrabbak lettek.
Manapság sok művész dolgozik a divat alakításán is: a munkáimban példákat mutatok a divatvilágnak, bizonyos anyagokat vagy szetteket használok metaforaként számos képekkel elmesélt történetben. Vagy meglevő darabokat alkalmazok, vagy egyre gyakrabban magam készítem az elemeket, tárgyakat az ötleteimhez.
Szeretek együttműködni kivételes divattervezőkkel, 2017-ben például meghívtam két designert az amszterdami Gerrit Rietveld Academie-ről, hogy részt vegyenek egy kiállításon, aminek én voltam a kurátora. A projekt nagy sikert aratott, a bécsi Holland Nagykövetségen és a művészeti akadémián is bemutatásra került a Therapy BlauW. Saját művek létrehozása mellett a jövőben szeretnék több ilyen, kölcsönösen kedvező projekten dolgozni.



És magánemberként mi a véleményed róla?
Inkább extrább cuccokat szeretek viselni, jelenleg például használt designer darabokat a 80-as, 90-es évekből. Ezek nem minden helyzetben alkalmasak, ezért gyakran csak ugyanazt a fekete nadrágot és pólót kapom fel, ha valamit el kell intéznem, vagy ha a műteremben dolgozok. Tehát vagy nagyon egyszerűre fogom az öltözetem, vagy nagyon különös lesz, a köztes megoldások nem igazán érdekelnek.
Értékelem a jó anyagokat és azokat a darabokat, amik nem valamelyik harmadik világbeli ország tömegtermeléséből kerülnek ki, borzasztó körülmények között eljutva Európába. Inkább a minőség híve vagyok, nem a mennyiségé, de persze a megfizethetőség és a fenntarthatóság is fontos. Úgy gondolom, hogy a divatipari verseny miatt nehéz helyzetben vannak azok a designerek, akik etikus körülményekre törekszenek a gyártás során, hiszen az nagyon megemeli a termékek árát. A divatipar előtt még sok feladat áll, át kell gondolni néhány dolgot és felelősséget vállalni.
A divat és a művészet mindig is fontos szerepet töltött be a társadalomban, az életmód kifejezésére szolgáltak, az önkifejezés eszközei lehetnek. Főképp a művészek csinálják ezt jól. Az utcákon szerintem manapság kevés a kreativitás, csak néha látok előremutató szetteket; emögött az emberek kimerültsége is állhat. Ha mindened megvan, akkor kevésbé használod a képzelőerőd, ha nem áll minden rendelkezésedre, akkor kreatívnak kell lenned – ez a divat terén is így van. Sok divatház túlságosan is biztosra akar menni, nem mernek játékosak lenni. De azért vannak páran, akiknek fontosabb az innovatív munka, mint a pénz. A japán és a belga tervezők az élvonalban vannak ebben, illetve a fiatalok is nagyon jók, követek néhány divatiskolát Instagramon, imádom, amiket ott csinálnak!


Az emberi test és átalakítása, módosítása különböző (divathoz köthető) tárgyakkal gyakori a munkáidban. Mit gondolsz a testekről, különböző formákról általánosságban?
Érdekelnek a sziluettek és bizonyos testrészek, amikre érdemes közelebbről rápillantani, tanulmányozni, elemezni őket, akár egy orvos módjára. Úgy képzeld ezt el, mintha szétbontanál vagy átalakítanál egy testet, a különböző részeit külön-külön felfedezve, majd talán ezután újra összerakva az egészet.
Ruhákat tekintve is játszom ezt, különösen figyelek az anyagokra, a színekre, a a mintákra és a szabásokra.
Amikor valaki testét az általam készített tárgyakkal alakítom át, mint például az Oiran cipőimmel, akkor az adott személyt egy utazásra viszem. A japán tradíciók szerint az Oiran és Koma Geta cipőket csak bizonyos szerepet betöltő nők viselték az ország bizonyos részein. Az Oiran nők múzsák voltak, semmi közük nem volt a mai gésákhoz. Azért viselték a nagyon magas fa talpakat, hogy megóvják magukat a kosztól és a víztől és, hogy megmutassák a társadalomban betöltött magasabb szerepüket. A lábbelik extrém magassága miatt nehéz volt a viselésük, sajátos járásstílust követeltek meg. Ezek a nők ez alapján is felismerhetők voltak, ez is jelölte a kivételességüket. Kísérleteztem tehát, hogy mi az a magasság, amivel már nem lehet járni, 60 cm lett az eredmény. A "Try walk in my shoes" ("próbálj az én cipőmben járni") mondás – ami egy Depeche Mode szám címe is – így, ebben a művészeti kontextusban feminista kinyilatkoztatássá vált.
Szeretek testeket és tárgyakat összerakni új kompozíciókba, megváltoztatni az ismerőset, bemutatni őket másfajta vizuális nyelven, mint ahogy korábban tettük, hogy ezzel arra sarkalljak, hogy közelebbről megnézzük őket vagy másképp észleljünk. Stilisztikailag a divat segít ebben, mivel az anyagokkal és formákkal megmagyarázza önmagát, a saját státuszát.



A sztereotípiák szerint a nőket jobban érdekli a divat, mint a férfiakat, a textilekkel és ruhákkal, kiegészítőkkel való művészi alkotás pedig gyakran a feminista vagy a nőművészet címkét kapja. Szembesültél valaha ilyen véleménnyel? Mit gondolsz erről az (olykor előítéletes) elgondolásról?
Szerintem ez inkább pont fordítva van: a nő művészek napjaink feminista megnyilvánulásai során ritkán távolítják el magukat a divattól. Gyakran nem szeretik az általános női szerepeket és azzal szólalnak fel, hogy megtagadják ezeket. A divat különböző elemeit ennek ellenére több művész is használja. De ez nagyon ingoványos terep, okosnak kell lenned és ragaszkodnod a tematikádhoz, máskülönben félrecsúszik az egész és üresnek hat.
A különbség kétség kívül abban rejlik, hogy adott körülmények között, például egy magazin politikájának megfelelve készítesz divatfotókat, vagy, hogy csak használsz divatelemeket a művészetedben. Az én meglátásom szerint ezek az ágazatok végre összeolvadóban vannak, főképp a nemzetközi színtéren, és ezáltal az elismertségük is nő.
A feminista művészetet néha félreértik, véget nem érő tiltakozásnak tartják. Én inkább bátor, erős önkifejezésnek látom egy nő művész részéről. Ugyanakkor van valami, amit nem kedvelek: ha a dolog túlzottan is elmegy férfigyűlölő irányba, azt alantasnak tartom, annak szerintem semmi köze a feminista művészethez.
Az utcán járkáló férfiakat elnézve óriásit változtak: sokkal tudatosabbak divat terén, mint korábban. Ez amiatt is lehet, hogy ma már minden könnyen elérhető online és az üzletekben is, könnyűvé vált divatosan öltözni.



Interjú: Dózsa Kamilla

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Péter Szabó Szilvia: „Nem az a típusú lány voltam, akinek az az álma, hogy fehér ruhába bújjon”

Péter Szabó Szilvia: „Nem az a típusú lány voltam, akinek az az álma, hogy fehér ruhába bújjon”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője