A spanyolnátha és a COVID járvány közti félelmetes párhuzam bemutatása egy szülőszoba árnyékából - A hét könyve: Hívnak a csillagok

Egyáltalán nem azért kezdtem el olvasni ezt a könyvet, mert nem volt elég az életemben a clickbait cikkek által okozott stressz, a járvány központi témává válása és a tudat alatti rettegés, hogy mind meghalunk. (Nyugi, csak pozitívan.)

Azért kezdtem el olvasni, mert egy rövid összefoglalóból megtudtam, hogy 1918-ban egy szülészeten játszódik. Az pedig régóta foglalkoztat, hogy mennyit változott a szülés folyamata az évek során. És nem az orvostudomány fejlődése mentén, hanem akár kommunikáció, akár alá-fölé rendeltségi viszonyokat tekintve. Mennyi beleszólása volt egy nőnek abba, mi történik vele a szülészeten 1918-ban ahhoz képest, amennyi beleszólása most van. Ugyanúgy beavatták a nőket, hogy éppen mit tesznek a testükkel egy-egy eljárás során, mint most, vagy ugyanúgy nem?

Végül Emma Donoghue sokkal több információval gazdagított, mint azt reméltem és korántsem annyiból áll a regény, hogy végig követhettük néhány kismama vajúdását. Egy könyv akkor jó, ha elgondolkodtat és még napok múlva is egész gondolatmeneteket indít el a fejedben. Elmondom, én milyen dolgokról elmélkedtem utána, hátha te is kedvet kapsz hozzá.

Járvány, mint kollektív teher

Ha otthon ülsz és attól félsz, elszaladnak a hetek, hónapok, nyugalom, hiába van kamu FOMO (fear of missing out: félelem attól, hogy kimaradsz valamiből) érzésed, az ég világon nem történik semmi. Máshol sem, nem csak nálad. Leállt a világ, nem maradsz le semmiről. Egy járvány kollektív teher, nem te cipeled egyedül a hátadon. Ezen a gondolatmeneten elindulva értettem meg azt, hogy ugyanezért akarja mindenki megfejteni ezt a dolgot. És ez 1918-ban, a spanyolnátha idején sem volt máshogy. Szinte hihetetlen, hogy több mint 100 év telt el, de az emberek viselkedésmintái globálisan semmit sem változtak. Kell egy bűnbak. Ki legyen? A kínaiak? A kormány? Bill Gates? Putyin? Csak, hogy érezd az iróniát elmondanám, hogy 1918-ban a katonákat jelölték ki bűnbaknak, hiszen úgy vélték a spanyolnátha valami úton-módon a háborús területeken jött létre, szerencsétlen katonák pedig haza hozták a frontról. Nyilván ennek semmi alapja nem volt, de őket is ugyanolyan egyszerű volt okolni, mint a csillagokat a szerencsétlenségünkért vagy a fejfájásunkért.

Egyszerű az elmélet, nincs értelme bűnösöket keresni. Nem visz előre. Ha megoldásokat keresel, gondolkozz inkább azon, hogyan lehet segíteni másokon ebben a szar helyzetben.

Romboló beavatkozások

Azután, hogy a könyv első néhány oldala után olyan precíz társadalomképet kapunk, hogy gyorsan rá lehet jönni, 1918-ban is ugyanúgy reagáltak a járványra az emberek, a ˝lázasszülészet˝ szürke falai között találjuk magunkat. Azért mondom, hogy szürke, mert csak így tudtam elképzelni a leírás alapján. (Vagy, mert itthon is 10-ből 9 kórterem szürke és rideg.) 14 éve nézem a Grace klinikát, elméletben meg tudnálak műteni is, de még az én gyomromnak is sok volt néha az a részletes leírás, amit Emma Donoghue belevitt egy-egy kismama szüléstörténetébe. Célja mégsem az elrettentés, hanem például az, hogy szemléltesse, minden szülés egyedi, nehezen megjósolható a pontos kimenetele, ezért sokszor az orvos döntésein múlik, hogyan alakul a kismama sorsa. És miért nem mindegy, hogy istennek képzeli magát az orvos és egóból hoz döntéseket vagy szívvel-lélekkel küzd, hogy a legjobb legyen a betegnek? A regényben számos példán keresztül láthatjuk. Én pedig csak annyit mondok, hogy a szimfioziotómiát (a szeméremcsontokat egyben tartó ínszalagok átvágását) és a pubiotómiát (az egyik szeméremcsont átfűrészelése) leggyakrabban 1940-es és 60-as években alkalmazták, de 1906-tól 1984-ig vannak feljegyzések az eljárásokról. A 2000-es években rengeteg jogi csata tárgyát képezték az eljárások, hiszen egy életre megnyomorították a nőket és gyakran nem csak életmentő beavatkozásként alkalmazták, hanem egyszerűen nem tartották szem előtt a nők épségét, így gyorsabb, könnyebb módszerként alkalmazták. Nem törődve azzal, hogy a legtöbb nő sosem épült fel a beavatkozásokat követően. A felesleges beavatkozások pedig sajnos még ma is jelen vannak.

Társadalomkritika, érinthetetlen társaságok

A film erős karakterei egy 2021-ben játszódó regényben is helytállnának, ami pedig szomorú, hogy a történeteik is. Az odaadó orvos, aki nem ért egyet a rendszerrel, ezért ellehetetlenítik az életét és kiemelkedő szakmai teljesítménye ellenére a munkáját is. Ismerős?

A feddhetetlen egyházi társaságok, melyek bűnt bűnre halmoznak, mindenki pusmog róluk, mégsem történik semmi. Ismerős? Az érinthetetlen ˝társaságok˝, melyek minden törvényhozó szerv felett - vagy éppen védelmező árnyékában – állnak, talán több ember életét keserítik meg, mint a járvány.

Talán még szülés részleteitől is felkavaróbbak azok az információk, melyeket az ír bentlakásos intézményekről tudhatunk meg. Az egyház által üzemeltetett intézmények borzalmait a 2009-es Ryan-jelentés leplezte le. Tehát sajnálatos módon a könyvben szereplő információk igaz történeteken alapszanak. Érzékelhető, hogy mindezek már 1918-ban is elavult világnézetnek számítottak, de 2021-ben még mindig egy helyben toporgunk.

Érinthetetlen, bűnös társaságok, elavult egyházi rendek, melyeknek nincs létjogosultságuk 2021-ben és demokráciát távolról sem ismerő kormányok. Na, meg egy világjárvány. Itt tartunk most. Újabb 100 év múlva is ugyanitt tartunk majd?

Elgondolkodtató, szívből ajánlom: Emma Donoghue: Hívnak a csillagok