Miskolcról indult, ma Los Angelesben dolgozik a legnagyobbakkal - interjú Czomba Imre filmzeneszerzővel
Itthon a legnagyobb zenészekkel dolgozott együtt, számtalan színházi darab és két tűzijáték zeneszerzése is köthető a nevéhez. Mindent elért, amit zeneszerzőként itthon el lehetett. Karrierjének csúcsán hirtelen mindennek hátat fordítva úgy döntött, Hollywoodba költözik. Még szerinte is merész lépés volt.
Ezeket láttad már?
Úgy tűnik, Hollywoodba tényleg kell egy amerikai álom. Még akkor is, ha az ember nem színész szeretne lenni, hanem filmzeneszerző. Czomba Imre tanulni ment Los Angelesbe, majd néhány véletlen találkozásnak – és persze szakmai tehetségnek – köszönhetően ott is maradt. Családjával csak ritkán, egy-másfél évente jönnek Budapestre, úgyhogy a mi személyes találkozunk is véletlennek mondható.
Konkrét cél, a véletlen műve, esetleg egy felkérés vezetett Hollywoodba?
Egy nagy hibám, hogy soha nem terveztem igazából előre, valahogy csak szerencsés voltam. Miskolcról érkeztem Budapestre, mérnöknek és jazz zongoristának tanultam a kilencvenes évek elején, majd színházakban kezdtem dolgozni, mindenféle zenekarban játszottam, hirtelen csöppentem a zenei világ közepébe. Eleinte blues zenét játszottam, majd jött a popzene, később a színház és film. Hamar el tudtam jutni egy olyan szintre, amikor már csak a zenéből éltem.
Elképesztően színes karriert sikerült Magyarországon kiépítenem. Azt tapasztaltam, hogy kevés olyan, negyvenes pályatársam volt, akiknek ennyiféle stílusú zenei kreditje lett volna, mint nekem. Hollywoodban viszont döntenem kellett, és természetesen csak egy dologra koncentráltam, a filmzeneszerzésre. Kínkeserves történet, de ez ilyen. Meglehetősen szisztematikusan próbáltam építeni a karrieremet. Sokan mondják, hogy igazán büszke lehetek az eredményeimre. Egyébként egyedül nem lettem volna ennyire bátor, LA-be a feleségem támogatásával költöztünk ki.
Pálmai Anna: „Most igazán jól vagyok”
Tehát, ha jól értem, volt egy ajánlat és vonakodtál, elvállald-e, mire a feleséged azt tanácsolta, csináld?
Egy huszárvágással, 2012 körül találtam ki, hogy Amerikába megyek tanulni. Mindig is rajongtam a hollywoodi zenei profizmusért. Mi lehet a titok? Itthon rengeteget dolgoztam színházi, filmes projekteken, sokat koncerteztem magyar sztárokkal, mint zenei vezető és zongorista, de amikor felvettek a UCLA-re, már úgy mentem ki, mint filmzeneszerző. Abban az időben kizárólag színpadi és filmzenékkel foglalkoztam, így adta is magát, hogy próbára tegyem magamat Hollywoodban. Mára a műfaji besorolás egy kicsit lazult, ismét foglalkozom popzenével is, de nagyrészt televíziós sorozatokhoz, filmes produkciókhoz írok zenét.
Egy dolog kint tanulni, és egy másik karriert építeni. Hogyan emlékszel vissza a kezdeti időszakra?
Azért ehhez kell egyfajta őrültség, hogy magad mögött hagyj egy karriert. Plusz nem úgy van, ha kimész, “jaj de jó, hogy itt van Imre” és azonnal sikeres leszel. De ha egy művészeti egyetemre jársz Los Angelesben, lesz néhány érdekes találkozásod, meghívnak ide-oda, bemutatnak valakinek. Így nekem is néhány véletlenszerű találkozás formálta a kinti jövőmet. Például, igazi hollywoodi sztori, hogy egy parkolóházban találkoztam egy gyerekkori kedvenc zenei produceremmel, zeneszerzőmmel, Walter Afanasieff-vel, aki például Mariah Carrey All I Want For Christmas című dalát írta, illetve Celine Dion My Heart Will Go On dalának producere.
Beszélgettünk egy kicsit, meghívott a stúdiójába és azóta is együtt dolgozunk. A legutóbbi közös munkánk a Muzsika hangja remake-je, amit Bécsben vettünk fel, és aminek karmestere és hangszerelője is voltam. Szerintem tényleg ettől függ kint minden, a találkozásoktól, hogy kinek leszel szimpatikus.
Az Instagramodat görgetve csupa olyan fotót láttam, amelyeken világsztárokkal fényképezkedsz, Billie Eilish, Robbie Williams, Ricky Martin és sorolhatnám még.
Elég sok kreditem lett az első kint töltött évektől, bekerültem a Televíziós Akadémiára, Grammy tag vagyok, valamilyen szinten a Filmakadémia tagjaként is tevékenykedem. Az Emmy és Grammy rendezvények miatt sokat posztolok az Instagramra, sok hírességet mondhatok a barátomnak, akiket teljességgel lehetetlen lett volna innen elérni. Például nagyon sok koncertjén voltam, de érdekes módon Robbie Williamset itt ismertem meg személyesen. Furcsa, hogy őt például a mai napig nem igazán ismerik Amerikában, viszont a világ minden részén nagy sztár.
Hogyan látod a filmzenekészítés jövőjét? Manapság minden attól hangos, hogy a mesterséges intelligencia már a színészek munkáját is veszélyeztetni, de vajon a zenével is hasonló a helyzet?
Eleve szerintem onnan indul a történet, hogy Hollywood már nem a nyolcvanas-kilencvenes évek, picit elveszítette az ívét. Onnan nézve már jobban lehet látni a végét, ha teljesen őszinte szeretnék lenni. Los Angelesbe jön mindenki, aki tehetségesnek érzi magát, emiatt a tehetséges zeneszerzők száma elképesztő. Magyarországon még mindig van egy burok, mert kis ország vagyunk, kevesebb zeneszerzővel és lehetőséggel. Amerikában csak a helyi televíziós csatornákból van kétszáz darab, itt meg három vagy négy?
Hollywoodban kitűnni és nagy sztárokkal játszani szinte a lottó nyereménnyel egyenrangú. Az elmúlt tíz évben sok minden megváltozott. A popzene székhelye ma már nem csak LA-ben van. A zeneszerzés, azt gondolom, már régen nem a tápláléklánc teteje, mert nagyon egyszerűen lehet szinte mindenkinek valamilyen módon zenét szerezni, és a mesterséges intelligenciáról ne is beszéljünk. Eddig is sok produkció Library zenéből dolgozott, amit persze emberek írtak, de nem foglalkoztatnak közvetlen zeneszerzőket. Én tényleg azt gondolom, hogy az egész iparágnak a mesterséges intelligencia jelenti majd a végét.
12 évesen vette élete első YSL rúzsát, ma ő a márka sminknagykövete - Sam Visser felemelkedése
Én ebből annyit veszek észre, hogy már nem tudok filmhez kötni zenéket, dallamokat. Nekem a kedvenc hollywoodi zeneszerzőm például James Horner, aki sajnos már nem él. A Rettenthetetlen című film a legkedvesebb számomra, sokszor hallgatom a mai napig. De 1994-ben készült.
Nagyon sok kedvenc zeneszerzőm van a 90-es évekből, sokukkal baráti kapcsolatban is vagyok, de sajnos, mint minden, itt is folyamatosan változik. Minden kortárs filmzeneszerző rajtuk nőtt fel és miattuk csinálja azt, amit csinál, de sajnos már ma is sokszor azt gondolhatja a néző, hogy szinte mindegy, ki írja a zenét a sorozatokhoz. Nagyon hasonló minden, igen, ebben van valami.
Tisztelet a kivételnek, de az ő idejükben sokkal karakteresebb zenékre volt igény. Divatosan a rendezők és a producerek nem szeretik a dallamokat, inkább effekt szerű zajokat kedvelnek, amik minél kevésbé veszik el a figyelmet a cselekményről. Ezzel nincs is semmi probléma, de tulajdonképpen sokszor a filmzene akkor jó, ha nem zavar semmit. Egyébként ebből a helyzetből az igazán művészet átvinni az ötleteket.
Akkor mi ad motivációt számodra mostanában a zeneiparban? Mit látsz benne manapság szépnek?
Még van azért élőzene és szinte mi vagyunk az utolsó Mohikánok, akik szimfonikus zenekart használnak, és nagy közönséget tudunk elérni a zenénkkel. Ez csodálatos dolog. Mostanában a koncertezésre próbálok összpontosítani, nagy sztárokkal szeretnék koncertturnékat csinálni szerte a világban. Talán ez az egyik legerősebb szegmens, amit az AI nem fog érinteni egyhamar. Inspiráló kollégákkal találkozom nap mint nap a világ minden tájáról, és ez ad motivációt számomra.
