Dickpic, drog és erőszak - brutálisan indult az Eufória
Alig pár nappal a hivatalos premier előtt azzal srófolták még feljebb a várakozást a sorozat készítői, hogy elmesélték, hogy nem kevesebb, mint 80 falloszt kellett kivágni a sorozatból, mert a végén ők is érezni kezdték, hogy túllőttek a célon. Az HBO új coming of age drámája így is bőven 18-as karikát kapott, maradt még benne pénisz elég.
Ezeket láttad már?
Az egy izraeli sorozat után készített amerikai verzió azzal biztosan nem vádolható, hogy túlságosan meg akarta volna a nyesni az állítólag helyenként igencsak mellbevágó eredetit. Az első részben minden volt, szexuális erőszak, bosszúszex, rengeteg drog, hallucinációk, önvagdosás. Az Eufória alkotói részéről hatalmas volt az igyekezet, hogy lerántsák a leplet a kiüresedett, céltalan életében bukdácsoló amerikai középosztály tinédzsereinek romlott, pokoli életéről. A világukban az intimitás nem létezik, ribancnak lenni oké, a lányokat tárgyként kezelni oké, mert ők maguk is szexuális tárgyként tekintenek magukra. Ahol a drog olyan természetes, mint a lélegzetvétel, és az egymás érzelmi és fizikai bántalmazása mindennapos.
Itt a legszabadabb nyár kelléke: a július-augusztusi GLAMOUR magazin és Fesztivál kisokos
Itt a legszabadabb nyár kelléke: a július-augusztusi GLAMOUR magazin és Fesztivál kisokos
A történet a középiskola harmadik évfolyama előtt álló fiatalok mindennapjaiba kalauzol. Éppen egy héttel vagyunk a suli kezdete előtt a nyári szünetben, amikor a politoxikomán Rue (Zendaya) hazaérkezik a rehabilitációs intézetből, elméletileg gyógyultan, bár eszében sincs tisztának maradni. Eközben új transznemű lány érkezik a városkába, aki már megjelenésével is teljesen különc. Igazi csillámpóni csajnak tűnik, aki szívesen kínálja fel magát idősebb férfiak játszerének. Persze elmaradhatatlanok a tipikus mellékszereplők: a helyi focicsapat vezérbika sztárja, az önbizalomhiányos haverjai, a díszcsajok, a romlottságban felzárkózni igyekvő bénák, az iskolából kibukott jószívű drogosok, az aggódó, de tehetetlen szülők. Az első rész eseményei természetesen egy házi buliban kulminálódnak, ahol a történet két főszereplője Rue és a transznemű Jules összeismerkednek.
Az Eufória tehát kegyetlenül őszintén akarja szembesíteni a fiatalokat és nyilván a szüleiket, hogy mi is történik a bezárt tiniszobák ajtaja mögött. De mindez csak attól, hogy a díler immár nem egy benzinkúton kallódó iskolaelhagyó, hanem egy a kapitalizmusra az anyatejjel és az okostelefonnal együtt rákattanó nagycsoportos óvodás, vagy attól, hogy időnként a képernyőről ránk mered egy-két pénisz, még nem lesz sokkoló. Az Eufória az első rész alapján nem jut túl a közhelyek puffogtatásán. Amikor a hetvenes évek végén, a nyolcvanas években a film a tinik felé kezdett fordulni, és meg akarta érteni a fiatalok kultúráját, akkor egyszerre készen is lettek a sztereotípiák. A Forró rágógumi, Az utolsó szűz Amerikában ugyanilyen sémák alapján ábrázolta a korosztályt, aztán jött az Amerikai pite, ami persze a kilencvenes évek végén nóvumnak látszott, holott lerágott csont volt már az is. Közben persze történtek mélyebbre ásó kísérletek, Gus Van Sant és a kompromisszumot még nála is kevésbé ismerő Larry Clark filmjei szakítottak a kiszámítható karakterekkel, megpróbáltak a kívül példamutatóra polírozott, belül rohadó középosztály helyett a valódi leszakadók, az igazi kívülállók világában elmerülni. A tévében a kétezres évek végén a Skins próbált, meg, talán nem is eredménytelenül (kezdetedben mindenképpen) valódi képet festeni a magukra hagyott tinikről. Az Eufória első része alapján mindent szeretne, összegyúrni ezeket a tapasztalatokat, de nem túl sokat képes markolni. A dolog már ott elcsúszik, hogy az ezredforduló után született főhős világra jövetelét hozzákötik a 2001-es terrortámadáshoz, miszerint az újszülött gyermeküket szorongató szülők három napig zokogtak a WTC leomlását szüntelenül ismétlő tévé előtt. Mit akar ez üzenni? Hogy Rue sorsa már ezzel eldőlt, hogy mindez magyarázza a későbbi eltévelyedéseit? Nem, ez csak blöff. Egyébként már az első részből kiderül, hogy Rue akkor kapott rá a drogokra, amikor kiderült, hogy az apukája vélhetően rákos lett, majd nem sokkal később meg is halt. Íme, egy pofonegyszerű magyarázat: a csonka családban felnövő gyermek, aki ráadásul a terrortámadások, az összedőlő épületek robajában jött a világra, egyenesen menetel a drog poklába. Vajon Jules-nak, a szintén egyszülős családból érkező transznemű lánynak a terrortámadás mellett milyen életesemény magyarázza majd a nemi útkeresését?
Az Eufória ugyan az első rész alapján nagyon kiszámíthatónak tűnik, de ez még nem jelenti azt, hogy ne arathatna sikert, már csak a csecsemőnek minden vicc új-elv alapján is. Persze, ki tudja, lehet, hogy tud még meglepetést okozni, igaz egyelőre úgy tűnik, mintha egy olyan Amerikai pite lenne, amiben a poénok helyett dickpic és dizájnerdrog lesz. Ráadásul egyelőre kicsit zavarba ejtő, hogy dráma mintha a kíméletlenül őszinte ábrázolás kívánalma helyett kicsit megbicsaklott volna: időnként könnyen lehet az az érzésünk, hogy valójában nem ábrázolja, hanem egyenesen népszerűsíti a droghasználatot, vagy a daddypornó-kultúrát; hopp egy nemi erőszak, mit számít, ideje csapatni az éjszakában. Egy sorozatnál persze a tétek még kialakulhatnak, de kezdésnek kellemetlen. Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy Zendaya az egykori szupercuki Disney-üdvöske totálisan szétcsúszott Rue-ja egészen kiváló alakítás eddig. Illetve a transznemű barátnő, Jules szerepében, a felkapott transznemű művész, és a divatvilág aktuális liebling modellje, Hunter Schafer is nagyon meggyőző. Gyönyörűen fotózott sorozat, a képi világa helyenként tényleg szemet gyönyörködtető, egyelőre csak a történet nem tudott felnőni a többi alkotó mellé.
