Az a szomorú tapasztalatom, hogy a január a legnyomasztóbb. Nem tudom persze, hogy csak én vagyok-e érzékenyebb, vagy ilyenkor valóban megszaporodnak a családon belüli erőszakról szóló hírek. Mindig valami újat, jobbat várunk az új évtől, de közben az ünnepek utáni időszak az egyik legnehezebb szakasza az évnek. Már elmúlt az ünnepek varázsa, - már ha létezik ilyesféle varázs ott, ahol bántalmazás van -, és januárban még szürkébbnek tűnnek a hétköznapok. Talán ez a magyarázat, talán nem.
Ugyanakkor bevallom, hogy nem csupán a hírek gyakran brutális tényei viselnek meg, hanem az is, hogy ezek a híradások eseménnyé teszik a családon belüli erőszakot. Egy borzalmai miatt kitüntetett pillanatban rögzítik az eseményt; újságírói fordulattal élve, akkor irányítják a figyelmet egy-egy történetre, amikor “a tragédia már megtörtént”. A családon belüli erőszak óhatatlanul egy olyan eseményként jelenik meg, amelynek rettenetes fináléja az egyik (jellemzően női) fél halála. Pedig a valóság ezzel szemben az, hogy a családon belüli erőszak nem esemény, hanem történés; jellemzően hónapokon, éveken át tart, néha a legközelebbi hozzátartozók, barátok előtt is rejtetten, vagy félig-meddig tudott, de eltűrt, elhallgatott dologként, máskor idegenek, szomszédok számára is nyíltan, felismerhetően zajlik. Körülöttünk történik nap nap után, ha mi magunk vagyunk is annyira szerencsések, hogy nem kell egy ilyen súlyos tapasztalattal megbirkóznunk, szinte biztos, hogy mindannyian tudnánk a környezetünkből példákat találni, vagy ami még rosszabb, érezhetjük kényelmetlennek a saját cinkos némaságunkat.
Halász Rita első, Mély levegő című regénye elkerüli azt a csapdát, hogy eseményként ábrázolja a családi erőszakot.
Eleve onnan indul a fiatal, kétgyermekes főhősének, Verának a története, hogy már meghozta a döntést, és kilép a bántalmazó házasságából. Ami a tanácsadó cikkek végpontja egy ilyen súlyos élethelyzet megoldásaként, itt kiinduló helyzet: Vera a téli havazásban a két gyermekével szeli át a várost apja kocsijában, felismerte, hogy az érzelmileg és fizikailag bántalmazó kapcsolatban nincs hova hátrálni, csak az a megoldás, ha maga mögött hagyja a házasságát.
A Mély levegő tehát akkor kezdődik, amikor úgy gondolnánk, hogy egy krízis megoldódik, a kilépés nagyon fontos lépés, de önmagában nem megoldás, csak egy lehetőség, és Vera története éppen azt mutatja meg, hogy az igazi munka, az igazi önismereti próba csak ekkor, a szakítás után veszi kezdetét. A regény egyik legnagyobb erénye talán éppen ez, hogy ezt a nagyon nehéz, megterhelő időszakot teszi a témájává. A kilépés után szakad rá az igazi megpróbáltatás a bántalmazottakra kezdve mindjárt az egzisztenciális szorongással, egészen odáig, hogy valamiképpen lelkileg fel kell dolgozni, meg kell érteni, hogy miként lett egy örömteli, boldog, izgalmas távlatokat ígérő kapcsolatból börtön, biztonságból fenyegetettség.
A történet éppen ezért két irányba halad, Vera felidézi a múlt mozaikdarabkáit, hátha sikerül nyomára bukkannia, hogy mikor csúsztak félre a dolgok; a lezáratlan gyerekszerelme, a szülei válása, az anyai szerepének vélt kudarca az ok, vagy eleve Péterrel volt a baj, amire ő kezdettől vak volt, vagy azzal, hogy nem egyforma az értékrendjük. Rengeteg kérdés merül fel úgy, hogy mindezek direkten nem hangzanak el a regényben, de Vera gondolatai állandóan ezek körül forognak, miközben a történet jelenében egy káoszos küzdelmet folytat, hogy megküzdjön az egyedülálló anya szerepével, hogy megküzdjön a bántalmazó férj manipulációival, a jól-rosszul segíteni igyekvő családjával, és azzal, hogy visszaszerezze a nőiségét, vagy a hitét abban, hogy szerethető, ami viszont egy veszélyes függőségbe sodorja.
Vera egyáltalán nem egy olyan karakter, akire talán egy ilyen történetben számítanánk. Sokkal esendőbb, vannak hibái, sőt a férje által felhánytorgatott gyengeségeit, viselkedését talán ő maga sem vitatja igazán, persze az önbecsülés, önértékelés súlyosan sérül egy bántalmazó kapcsolatban. Ki tudja már, hol kezdődik a saját vélemény, és hol veszi át a helyét a másik által sulykolt, torzult énkép!? Vera tehát távolról és közel sem tökéletes, de vajon vannak-e tökéletes férjek, tökéletes párok, társak? A gyengeségeink is mi vagyunk, és senki nem érdemli meg, hogy félelemben, megaláztatásban éljen miattuk. Talán nem minden lépése, reakciója szimpatikus, de Vera története átélhető, vívódásai, ballépései emberiek, hétköznapiak, persze a hétköznapokon inkább nem beszélünk a kétségeinkről, vágyainkról, ő azonban kiesik az időből, és az életének krízisében szembe kell néznie mindezekkel.
Halász Rita első regénye rögtön egy nagyon fontos témával foglalkozik. A családon belüli erőszak erősen tabusított témájáról nem lehet eleget beszélni. A Mély levegő ráadásul egy olyan perspektívát választ azzal, hogy a kapcsolatból való kilépés ijesztően üres terében mutatja be a főhősét, ami elég ritka, és talán még kevésbé kibeszélt. A történet egyik fő motívuma a mesélés, Verát úgy ismerjük meg, mint aki képtelen mesélni a gyerekeinek, majd a motívum többször előbukkan, hogy aztán a végén képes legyen a saját életeseményeit mesévé transzformálni. A történet egy fontos pontján kerül elő A kis hableány eredeti Andersen-féle változata, ami kulcstörténet lesz Vera számára, ráadásul megjeleníti a regény másik fontos motívumát, a vizet, ami egyfelől mint szabadságszimbólum, másfelől a fulladástól való félelem miatt a kapcsolata szimbólumaként is megjelenik. Halász Rita regényének sok erénye van, és vannak igazán emlékezetes momentumai, kifejezetten szép például Vera meséje arról, hogy miként születtek a gyermekei, a jegyzőkönyv szögletes fordulataiból összeollózott beszámoló a válóper tárgyalásáról pedig egyenesen bravúros.
A Mély levegő sok-sok témát villant fel, sok-sok olyan élethelyzetet mutat be viszonylag rövid terjedelemben, amin lehet és kell gondolkodni. A január nagyon nyomasztó, de ez a regény a nehéz és megterhelő témája ellenére is végül azt ígéri, hogy létezhet kiút, és én ennek az ígéretnek is tudtam most örülni.
Halász Rita: Mély levegő, Jelenkor, 2020, 2999 Ft
