Farkas Franciska az Audiopoeta felkavaró új klipjének a főszereplője

2020.december.4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A színésznő új oldalát mutatja meg, hiszen most egy videoklip főszerepében tündököl. A sokoldalú Farkas Franciska az Audiopoeta klipjében egy rendkívül komoly tartalommal bíró dal kedvéért vállalta a szerepet.

Az Audiopoeta név alatt alkotó polihisztor Belényi Mihály nem aprózta el az év végét, hiszen idei utolsó klipjében Magyarország egyik legnépszerűbb és legtehetségesebb színésznőjével forgatta le vadonatúj szerzeményét.

Számít a történeted! - Tabudöntögető történetek az előítéletek elengedéséért

Számít a történeted! - Tabudöntögető történetek az előítéletek elengedéséért

"Franciskával nagyon jó volt forgatni. Emlékszem, miután elhangzott a rendezői `ennyi`, azonnal megöleltük egymást és megállapítottuk, hogy egy szakítást még eljátszani is borzalmas. Elmondtuk Franciskának, hogy milyen jeleneteket szeretnénk, és gyakorlatilag abban a pillanatban megteremtette azt a légkört, azt a hangulatot, ami ehhez szükséges volt. Bár alapvetően én nem vagyok színész, abszolút nem kellett megjátszanom semmit. Franciska megteremtette a szituációt és nekem már csak el kellett helyezkednem benne. Zseniális volt"- meséli a dalszerző, aki azért azt is bevallja, hogy régebben voltak színészi ambíciói is.

A látványos videó zenekari jeleneteiért a stáb egészen Pilisborosjenőig ment, ahol a Teve-sziklát egy rögtönzött mini koncerttel hódították meg, a közönség legnagyobb örömére.

Te mit csinálnál, ha mindent lehetne? Az Audiopoeta új klipjében kaphatsz pár vad tippet

Te mit csinálnál, ha mindent lehetne? Az Audiopoeta új klipjében kaphatsz pár vad tippet

"Egy vasárnapi napon forgattunk, rengetegen voltak aznap ott. Szabadba vágyók, drónozók, túrázók, esküvői- és babafotósok. Az elején izgultam, hogy ez így sikerülhet-e, de az emberek nagyon kedvesek és toleránsak voltak" - kezd bele Misi. "Emlékszem, még egy `Nem zavarja a babát, hogy hangoskodunk?` kérdés is elhagyta aznap a számat, amire az volt a válasz, hogy `Dehogyis! Imádja!`. Szóval ott adtuk elő ugyanazt a számot újra és újra, majd szépen lassan egyre több ember gyűlt körénk, mert azt hitték koncertet adunk. Aznap kétszer is megtapsoltak minket egy sziklaszirten. Egészen érdekes érzés volt, tekintve, hogy az idei évben a koncertek nagy része elmaradt".

A dalszöveget ezúttal is Belényi Misi alkotta meg, aki most igazán merész vizekre evezett. A szerző tabudöntögető dalokkal jelentkezett eddig is, a mostani azonban minden témáját felülmúlja. Saját életéből merít, a párkapcsolaton belüli verbális és fizikai abúzusról énekel. "Volt egy pontja az életemnek amikor rájöttem, hogy én magam is elvesztem és nem tudok visszatalálni. Minden komoly vagy komolytalan próbálkozásom egy kapcsolatban katasztrófával zárult. Kerestem a megoldást a gyerekkori énem és az anyám közti kapcsolatban" - árulja el az énekes-dalszerző. "Kerestem a választ ott, hogy vajon milyen hegeket hagyott maga után egy hosszan tartó testi abúzus. Mert ilyen bizony nem csak a nőket érhet. Persze én is hibás voltam, hagytam és nem léptem ki azonnal" - vallja be, miközben most először mesél magánéletéről.

A segítségkérés egyik legnagyobb gátja az áldozathibáztatástól való félelem

A segítségkérés egyik legnagyobb gátja az áldozathibáztatástól való félelem

Az énekes nem titkolt célja, hogy ilyen módon is felhívja a figyelmet arra, hogy lássunk, támogassunk, merjünk lépni és segítséget kérni, hiszen a szeretet nem bánt. "Azóta sokszor voltam szakembernél ezzel, nagyon sokat segített, és egyúttal azt is szeretném kifejezni ezzel a dallal, hogy egy szorult helyzetben merjünk segítséget kérni"- hangsúlyozza.

A kapcsolat mindig két emberen múlik. Hallom újra és újra ezt a mondatot. Milyen igaz. Ám, amikor az egyik fél igazából ott sincs, valójában már nem tud két emberen múlni, mert nincs kapcsolat. Csak eljátszuk, hogy kapcsolódunk, de a színfalak mögött mindenki a saját drámája szereplője. A mély és kegyetlenül őszinte kommunikáció hiánya önmagunkkal, vagy társunkkal, vezet minket mindig ugyanoda. Azt kellett elfogadnom, hogy 11 évesen nem feltétlenül az lett volna az ideális, hogy édesanyámat fürdetem és pelenkázom. Ebből két dolog következik: hogy nem igazán voltam gyerek és, hogy örökre az fogok maradni. Ez áldás és csapás. A csapás részét nem rég kezdtem megérteni. Az jó, hogy egy gyerek minden áron meg akar szerezni egy játékot. Toporzékol, kapálózik, amíg meg nem szerzi. Majd, ha megvan, játszik vele 3 napot, megunja és eldobja... Ez vezet a bajhoz. Fiatalabb koromban folyton hozzá akartam érni mindenkihez, puszilgatni, ölelgetni, kapcsolódni hozzá. Ám az említett pont után ez elmúlt. Olyannyira elmúlt, hogy a visszájára fordult... És ez gond. Pláne egy olyan helyzetben, mint akár a mostani is. Van egy személy, akihez egy-egy kitekintő sor szól. Ő is bántott engem, én is bántottam Őt, de valahogy mindig ott voltunk. A dalban a vívódás, hogy vajon ennyi hibával/sérüléssel, `bajjal`, amit az út során szereztem, vajon kellhetek-e még neki? Illetve én is tudnám-e szeretni őt...? - Misi gondolatai a dalban megfogalmazott érzésekkel kapcsolatban.

Itt pedig a dalszerző Belényi Mihály pár exkluzív kérdésre is válaszolt a párkapcsolaton belüli erőszakról:

Miért tartottad fontosnak ezt éppen most megírni?

Az első hullám vége felé sokat utaztam kocsival a városban. A pontos számra nem emlékszem, de kb. 4 helyen láttam a város különböző pontjain,

hogy az úttest közepén komplett ruhás szettek hevernek. Elgondolkodtatott egy ideig, hogy ez vajon hogy lehetséges. Arra kellett rájönnöm, hogy mind a 4 esetben, ezek ablakból kidobált ruhaneműk voltak. Azt gondolom, hogy egy ilyen globális nyomás alatt, a kapcsolatbeli problémák sokkal könnyebben eszkalálódhatnak, mint ahogy arra egyébként reagálnánk. Fontos, hogy megtartsuk a józan érzelmi intelligenciánkat.

Mi segített abban, hogy lépni merj abból a bizonyos kapcsolatból?

Csak azt kezdtem el látni magam előtt, hogy így nem fogok elérni semmit, ez nem fog sehova sem vezetni. Hatalmas spirál ez, ha valaha belekerül ilyenbe az ember. Aztán már azt se tudja, hogy kéne megtalálni az elejét vagy a végét. Abban az időszakban egy jóval gyengébb, önszeretet-mentesebb Belényi Mihályról beszélhettünk. Az önszeretet megismerése volt, ami segített kilépni, hogy ne bántassam magam tovább valakivel.

Nézd meg itt a klipet:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Schoblocher Barbara: „Énekesnő vagyok, és nem egy celeb”

Schoblocher Barbara: „Énekesnő vagyok, és nem egy celeb”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője