Rosa Montero az egyik legsikeresebb spanyol írónő december 4-én Budapestre látogat, hogy DIÁLOGOS: Spanyol-magyar irodalmi találkozások rendezvény keretén belül Szécsi Noémivel beszélgetnek arról, hogy van-e az irodalomnak neme, létezik-e női irodalom.

A több díjnyertes könyv szerzőjét a hazai közönség A diktátorok és asszonyaik című műve kapcsán ismerhetik, amelyet a Holnap Kiadó adott ki pár éve. Rosa Montero műveiben előszeretettel ábrázolja a nőket a függetlenségért vívott harcaikban. Az írónővel a budapesti látogatása előtt készítettünk interjút:

- Néhány éve a The Guardiennek írt cikkében pozitív tekintett vissza azokra a változásokra, amelyek Spanyolországban zajlottak, és pozitív példaként emelte ki a bevándorlást. Manapság sok európai politikus, vezető másként látja a bevándorlás kérdését, hogyan vélekedik a jelenlegi politikai klímáról?

- Az átmenet és a spanyolországi modernizációs folyamat, amelyről ha jól emlékszem a The Guardian-ben beszéltem, nagyon rövid idő alatt zajlott le és a spanyol társadalom hatalmas vívmányának tekintem. Összekuszálhattuk volna a szálakat és elmerülhettünk volna a társadalmi viszályokban, mint a régi Jugoszlávia, de sikerült megvalósítanunk a demokratikus stabilizációt és bebiztosítani a saját jövőnket. Jelenleg az egész világ aggasztó időkkel kénytelen szembesülni. Felerősödnek a szélsőséges fanatista csoportok, mind a bal-, mind a jobboldalon (Európa a neofasizmus felé tendál); teljes és szégyenletes kudarcot vallottunk a menekültek, a gazdasági bevándorlók és belső vándorlók borzalmas problémájával szemben; és mindehhez társul a súlyos és roppant sürgető klímaválság. És Spanyolország sem menekülhet a világon jelen lévő tendenciák elől.


- Ugyanitt említette, hogy a Franco-éra macsó társadalmát is maga mögött hagyta Spanyolország. Az utóbbi évek #metoo mozgalma mennyire érintette a hazáját?

-A férfi sovinizmus továbbra is jelen van a világban és folytatni kell a szexizmus lerombolására irányuló harcot. Az utóbbi két-három évben, a #metoo mozgalom óta, ez a küzdelem hatalmasat lendült előre, egy fokkal feljebb léphettünk. Ami a legérdekesebb és a feminista harc ezen időszakának meghatározó jelensége, hogy most először férfiak is igen nagy számban csatlakoztak a mozgalomhoz. Ez azt jelenti, hogy megértették, hogy a feminizmus nem kizárólag a nők ügye, hanem a nők és férfiak közös ügye, egy mindannyiunkat érintő követelés. És ez a lépés nagy reményekre adhat okot. Úgy gondolom, hogy Spanyolországban a feminista tudatosság jelentősen fejlett a társadalom nagy részében. Például az elmúlt két év március 8-án két feminista általános sztrájkot szerveztünk, hatalmas részvétellel. Idén március 8-án Madridban, a világtörténelem eddigi legnagyobb feminista megmozdulására került sor, a hivatalos adatok szerint 375.000 résztvevővel, amelynek nagyjából 40%-a férfi volt. Őszintén úgy gondolom, hogy Spanyolországban a mozgalom élvonalában járunk. Természetesen továbbra is létezik a férfidominancia, a megmagyarázhatatlan bírói ítéletek, a családon belüli erőszak és egyéb problémák, mint mindenhol a világban. Ráadásul a spanyol szélsőjobb újra kész lenne a konyhába zárni a nőket. Ezt nem fogjuk hagyni.



- Milyen fontos történetet van a szexizmussal, női jogokkal kapcsolatban, ami hatással volt önre?

- Ha egy szexizmusellenes nő történetét szeretnéd megismerni, akkor érdemes elolvasni Marie Curie élettörténetét. Írtam egy könyvet, “Nevetséges öltet, hogy nem látlak viszont” címmel, amelyben, többek között, róla, az életéről is mesélek.

Rosa Montero: Diktátorok és asszonyaik, Holnap, 2900 FT


- Úgy tudom, hogy a nyolcvanas évek elején írt egy sci-fit, amely a 2000-es években játszódott. Egészen máshogyan képzelte akkoriban a XXI. századot?

- Hahaha, a második regényem volt, az 1981-ben publikált Delta függvény. Egy 2010-ben Madridban élő 59 éves nő történetét beszéli el, aki 2010-ben életének egy 1980-ban megélt nagyon fontos hetére emlékszik vissza, amikor 29 éves volt. Valóban libabőrt okoz túlélni az elképzelt jövőd dátumát, így van, hahaha. Nem olvastam újra a regényt, soha nem olvasom vissza őket, de úgy emlékszem, hogy eléggé célba találtam. Például, a 2010-es világomban már kizárólag a szabadban lehetett dohányozni, ami nem tudom, hogy juthatott eszembe, hiszen 1980-ban még a repülőgépeken, éttermekben, buszokon, mozikban is dohányoztak… dohányoztak mindenhol. Arra is emlékeszem, hogy az EGK (az Európai Uniót megelőző Európai Gazdasági Közösség) egy tanulmányára támaszkodtam az elektronikus forradalom hatásáról, ami akkoriban élte hajnalát a munka világában és már az automatizálásról, a munkahelyek megszűnéséről, stb. tett említést. Az igaz, hogy az internetet viszont nem jósoltam meg.

- Mit gondol, mik a legnagyobb kihívásaink a következő 10 évre?

- Amint a korábbiakban is kifejtettem: meg kell védenünk kivívott jogainkat a szélsőjobb konzervatív nyomásával szemben; továbbá, mindenek felett megoldást kell találnunk a bevándorlási válság kezelésére, és a globális felmelegedés lassítására is.

A szervezésben nyújtott segítségért köszönet illeti Beatrix Roca-Garciarenát, a fordítást Bogár Orsolya készítette.