Giccs, hatalom és a Jóisten - Az ifjú pápa sorozat

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Miközben egyértelműen érdekelt, előzetes fenntartásaim erősebbek voltak annál, hogy belekezdjek Az ifjú pápa című sorozatba. Négy év után azonban a folytatás, Az új pápa, és a zseniális John Malkovich végül csak rábírt arra, hogy belekezdjek. Hogy lehettem éveken át ilyen hitetlen!?

Jude Law Az ifjú pápa sorozatban
Fotó: HBO

Eretnek gondolat, én tudom, de megvallom őszintén, én nem hittem annyira Jude Law-ban. Nem mintha rossz színésznek tartanám, igazából több jó filmjére is emlékszem, bár az is igaz, hogy egyikben sem ő vitte a hátán a történeteket, mondjuk egyikben sem ez a szerepe. Én nem láttam a pápát sehogy sem benne. És aztán tessék, pontosan valami ilyesmi a központi probléma a sorozatban, hogy akkor most itt van ez a túl jóképű, túlságosan fiatal pápa, vajon alkalmas-e arra, hogy az egyház feje legyen? Erre mondják, hogy tökéletes szereplőválasztás, igaz, a sorozat alkotói vélhetően nem arra apelláltak, hogy lesz aki négy teljesen éven át kételkedik a főszereplőben. Természetesen tévedtem, a sorozat egyik nagy tanulsága, hogy Jude Law fantasztikusan beválik pápának, igaz éppen egy olyan pápának, akivel nem igazán tud mit kezdeni a Vatikán zárt világa, és később aztán már a hívők sem.

Ezek voltak a 2010-es évek legjobb sorozatai

Ezek voltak a 2010-es évek legjobb sorozatai

Az egész sorozat lényege, hogy mindenki: a hívők, a püspökök, a Vatikán intrikusai, politikusai, sőt még a legközelebbi támogatói, barátai sem tudják sem kiköpni, sem lenyelni a XIII. Piusz néven pápává előlépő Lenny Belardo személyét. Legfőképpen azért, mert a pápa alkalmatlan arra, hogy kompromisszumot teremtsen a liberálisabb elveket valló egyházi csoportok, és a konzervatívabb papok, püspökök között. Mert ez a kérdés egyszerűen nem érdekli, misztikus hős akar lenni, olyan láthatatlan és megközelíthetetlen sztár, mint a művészetben Banksy. Úgy tűnik, hogy inkább az Ószövetség haragvó Istenének a földi helytartója kíván lenni, és nem megbocsátó Jézusé. Ebből aztán sok-sok bonyodalom adódik.

A pápa, akivel nem lehet mit kezdeni, Jude Law lubickol a szerepben:

Az ifjú pápa, Jude Law, mint XIII. Piusz
Fotó: HBO

Az ifjú pápa egyáltalán nem izgalmas sorozat, de ha egyszer elkap a hangulata, akkor aligha tudod abbahagyni. Akik látták már az alkotó, Paolo Sorrentino akármelyik filmjét, azoknak lehet fogalma arról, hogy miért lehet egy kevéssé izgalmas, helyenként kifejezetten eseménytelen sorozatot tátott szájjal, lenyűgözve bámulni. Az író-rendező olyan atmoszférát tud teremteni, amire csak nagyon kevesen képesek, és tökéletes karaktereket talál ki, vagy éppen talál meg. Ebben a sorozatban nem csupán Jude Law alakít hatalmasat, hanem például a dörzsölt vatikáni politikus, Voiello szerepében Silvio Orlando is. De valójában minden karakter, figura elképesztően találó. Ráadásul Sorrentino imád tobzódni a meghökkentő, váratlan nézőpontokban, vagy az olyan apróságokban, amiknek semmi különös funkciójuk nincs azon kívül, hogy fantasztikusan néznek ki. A focizó apácákról közbeiktatott icipici jelenetsor semmit nem ad hozzá a történethez, de annyira furcsa, kedves, vicces de egy picit erotikus mozzanat, ami egyszerűen feledhetetlen. És a csodálatos az, hogy Sorrentino részenként három-négy ilyen kis szösszenettel ajándékozza meg a nézőit.

Silvio Orlando Voiello püspök szerepében brillírozik:

Silvio Orlando
Fotó: HBO

A rendező imádja az ellentétes hangulatokat, ha valami egészen mást mutat elsőre, mint közelebb lépve, és ez igaz a karaktereire is, akik sosem egydimenziós figurák. A vizualitása, a bravúros képei, néhol álomszerű víziói lefegyverzők. Gyakran persze túl is feszíti a húrt, tobzódik a vizuális szépségben, de bőven-bőven giccses is néhány jelenete, vagy nagyon is banális, közhelyszerű. Nehéz megállni a rendezővel kapcsolatban, hogy ne kezdjük Fellinit emlegetni, hiszen Sorrentino is tele van bujasággal, túlzásokkal, pompával, ürességgel és néha meglepő mélységgel, tele van élettel, ahogy a nagy olasz elődjének filmjei is. Az ifjú pápa történetében pedig a legjobb formájában van az író-rendező, és minden csillogó fegyverét beveti, hogy lenyűgözze a nézőit, és nyer, engem legalábbis meggyőzött.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője