Harmadjára fogja Magyarországot nő önálló kiállítással képviselni a Velencei Biennálé bő 100 éves története során
A velencei képzőművészeti biennále az észak-olasz város kétévente megrendezett óriáskiállítása. A több, mint 100 éves múltra visszatekintő esemény során napjainkban városszerte és a két fő helyszínen - egy hajójavító hangárban létrehozott kiállítótérben és a Giardini nevű parkban - kortárs művészeti tárlatokat nézhetünk. Utóbbiban állnak az országok pavilonjai, így a magyar is, amiben 2022-ben Keresztes Zsófia fog kiállítani. A képzőművésszel az elnyert lehetőségről, az előkészületekről és munkáiról, inspirációjáról beszélgettünk.
Ezeket láttad már?
Mutatkozz be röviden, mik a legfontosabb tudnivalók rólad?
2010-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő szakán. A festészet mellett már az egyetem alatt is foglalkoztatott a háromdimenziós térbe való kilépés, és a diploma óta is főként szobrok és különféle térbeli installációk megvalósításán dolgozom. Az utóbbi öt évben rendszeresen szerepeltem nemzetközi kiállításokon és művészeti vásárokon. Továbbá lassan négy éve, hogy szoros együttműködésben dolgozunk a Gianni Manhattan nevű bécsi kereskedelmi galériával. 2020. december 8-án pedig a Ludwig Múzeum által az 59. Velencei Képzőművészeti Biennále pályázati felhívására beérkező 15 érvényes pályázat közül a Zsikla Mónika kurátorral közösen kidolgozott, "Az álmok után: merek dacolni a károkkal" című pályázatunkat nyilvánította a zsűri a nyertes pályázatnak. A projekttel Magyarországot fogjuk képviselni a 2022-ben megrendezendő Velencei Biennálén.
Mi késztet alkotásra, művészetcsinálásra?
Az alkotás számomra sokrétű elköteleződés. Egyrészt valahogy természetesen vitt erre az utam. Számomra soha nem volt problémás kérdés, hogy mivel szeretnék foglalkozni, mert a döntés már azelőtt megszületett bennem, mielőtt bárki rákérdezett volna. A középiskolában kerámia szakon tanultam, de ott főként a funkcionális tárgyak készítésére helyezték a hangsúlyt, miközben én sokkal inkább a képzőművészet felé kacsingattam, és végül így kerültem az egyetemen a festő szakra. A váltás ellenére a kerámia szakon tanult anyag-és térismeret a mai napig beépül a tárgyaimba és a szemléletmódomba, ahogyan a munka iránti elkötelezettségem is, ami szintén a középiskolai években gyökerezik. Ez az energia segített túlélni az egyetemet és azt a diplomázás utáni magányosabb pár évet, amikor még nem volt semmilyen szakmai háló, ami bármiféle biztonságot adhatott volna. A magam mögött tudott kudarcok, sikerek, ismeretségek, pozitív és negatív tapasztalatok már egy olyan sűrűn rétegzett és stabil alapot biztosítanak, amiről már nem tudnék leválni. Azt érzem, hogy ha már felépítettem ezt az építményt, akkor nem hagyhatom azt magára. Másrészt ebben a közegben érzem magamat a leghasznosabbnak, így a tenni akarás adja a legnagyobb hajtóerőt.
Milyen témák, területek érdekelnek művészként? Mit jársz körül, mutatsz be, elemzel alkotásaiddal?
Legfőképp a testek egymásra hatása, emberi kapcsolataink és az identitáskeresés problematikái foglalkoztatnak az aktuális és a virtuális térben egyaránt.
Sok munkád amorf, emberszerű figura. Mit kell tudni erről?
Igen, a munkáimnak van egy jellegzetesen organikus formaképzése, ami leginkább testekre hajaz. Olyan illúziót kelthetnek, mintha a felületükön megjelenő hullámzás bármelyik pillanatban más és más alakot ölthetne, így a formázhatóság és a változás lehetőségével kecsegtetnek. Van bennük egyfajta folytonosság, mintha egy körkörös pályán önmagukban hömpölygő testek lennének, amelyek egyik pillanatban elpusztítják, a másik pillanatban pedig újrateremtik önmagukat.
Színek, formák, érdekes felületek - a munkáidon mindhárom hangsúlyos. Melyiket érzed leginkább fontosnak számodra, ami nélkül nem tudnád kifejezni magad?
Egyértelműen a formák a legfontosabbak számomra. Hiszen mindig a forma adja a kiindulópontot, amire aztán a felületek és a színek bőrként húzódnak rá. Dolgoztam már textillel, papírral, és mindig hasonló formák köszöntek vissza, csak az alapanyag és a technika változott. Ez talán azért is lehet, mert a forma kialakítása a munkafolyamatnak azon része, ami a legösztönösebben működik. Munka közben sokszor azt érzem mintha az alapanyagok alapvetően tartalmaznának egy eleve elrendelt formát, amit hagyok kibontakozni a kezeim alatt.
A 2022-es Velencei Biennálé magyar pavilonjában a Te kiállításodat lehet majd megtekinteni. Mit állítasz ki?
A pavilon koncepcióját Zsikla Mónika kurátorral közösen dolgoztuk ki. A kiállítás az identitás keresésének problematikájával foglalkozik, és ennek a feltáró útnak a lehetséges stációit jelenítik meg a szoboregyüttesek a magyar pavilon tereiben. A szobrokat installáció-szerűen egy láncokkal határolt út köti össze egymással, amely a függetlenségre vágyó, de mégis egymásra utalt figurák csoportjából verődik össze. Az egyes szobrok pedig éppúgy szövetségesei, mint ahogyan ellenségei is egymásnak.
Elkezdődtek már az előkészületek? Egy, a közegben nem járatos érdeklődőnek hogyan írnád le azt a munkafolyamatot, aminek az eredménye a biennálés kiállításod lesz? Mi minden történik a színfalak mögött?
Igen, már január első napjai óta folyamatosan dolgozunk. Egyrészről a műteremben folyik a mindennapos munka, ezt többnyire magányosan csinálom, de majd egy ponton szeretnék több embert is bevonni, hogy a kivitelezésben a segítségemre legyenek. A vázlataim alapján elkezdtem kifaragni a szobrok alapformáit, és ha kell változtatásokat is eszközölök az eredeti tervhez képest, azért hogy minél izgalmasabb legyen a végeredmény. Eközben Mónival folyamatos intenzíven tartjuk a kapcsolatot, minden kérdést megvitatunk a következő lépésekről. A háttérben nem csak műtermi munka folyik, hanem próbálunk további szponzorokat is bevonni annak érdekében, hogy a kész munkák minél közelebb álljanak majd az eredeti elképzeléseinkhez.
Eddig mindössze kétszer volt nő alkotónak önálló kiállítása a pavilonban több, mint 100 év alatt. Mit gondolsz erről? Hozzáad az alapvető örömödhöz, büszkeségedhez, hogy nőként sikerült megnyerned a pályázatot?
Szomorúnak tartom, hogy a XXI. században arra kell büszkének lennem, hogy nőként értem el valamit. Csak reménykedni tudok abban, hogy afelé haladunk, hogy a következő 100 évben ez a mérleg már az egyensúly felé közelít és több nő kap majd ehhez hasonló lehetőséget. Egyébként valahogy véletlenszerűen alakult úgy a felkészülés, hogy a pályázati anyagunkat egy nőkből álló csapattal raktuk össze. A DE_FORM grafikai stúdió tervezte a pályázatunk arculatát, a 3D-s látványterveket pedig Horváth Orsolya készítette.
Vannak elvárásaid, elképzeléseid a biennálés kiállításoddal kapcsolatban? Számítasz bizonyosfajta visszajelzésekre, vagy, hogy a karriered egy adott irányt vesz majd a tárlatot követően?
Zsikla Mónikával mindketten azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből a lehetőségből, így természetesen ha sikerül megvalósítanunk az önmagunknak kitűzött célt, akkor abban is reménykedhetünk, hogy ezt mások is értékelni fogják majd.
Interjú: Dózsa Kamilla
