Karády Anna: „Ha túl sok az akadály, akkor érdemes elgondolkodni, hogy nem a saját utunkat járjuk”
Idén kétszáz éves az Anna-bál: Balatonfüred egyik legrégebbi hagyománya a mai napig őrzi az értékeket. A jeles alkalomból az Anna Grand Hotel Annák éve névvel hirdetett eseménysorozatot, melynek vendégeit az ország híres Annái közül választják ki. Legutóbb Karády Anna írónő mesélt a nyilvánosságnak, valamint exkluzív interjút adott a GLAMOUR-nak az évforduló kapcsán.
Ezeket láttad már?
Az Anna-bál már több mint kétszáz éve része Balatonfüred kulturális örökségének, ennek apropóján idén különleges eseménysorozattal ünneplik az évfordulót. Karády Anna exkluzív interjú keretein belül osztja meg gondolatait az Anna-bál jelentőségéről és az Anna Grand Hotel történelmi szerepéről. Anna azt is elárulta, készülő regénye visszavezeti az olvasókat a Balaton partjára, ahol a szerelem és az érzelmek kerülnek a középpontba, valamint az írással kapcsolatos tanácsait is megosztja, remélve, hogy inspirálhatja a jövőbeli írókat.
Mesélj a pályafutásod kezdetéről és arról, hogyan lettél író! Ha jól tudom, Balatonfüreden nőttél fel, majd Budapestre mentél egyetemre.
Igen, Füreden nőttem fel, és Tihanyban töltöttem a kezdeti éveket. Csak az egyetem miatt költöztem Budapestre, ahol jogot tanultam. Mindig is szerettem a jogot, és sokáig jogászként dolgoztam, amit ma is értékesnek tartok. Bár jelenleg háttérbe szorult, továbbra is aktívan követem a jogszabályokat, és örömmel segítek a kollégáimnak, amikor megkérnek A jogi munka során szerzett írási tapasztalat és munkabírás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy íróvá válhassak, hiszen ez a strukturált gondolkodás mai napig segít a regényírásban is. Az írás számomra hatalmas szabadságot jelentett, amit az elmúlt 20 évben nem tapasztaltam meg.
Milyen inspirációk befolyásolták leginkább az írásodat és történeteidet?
A legnagyobb inspiráció számomra a teremtett világ. Gyakran gondolkodom a természeti környezetről, például a Balaton kékjéről a náddal együtt, ami a harmóniát és szépséget jelenti számomra. A napfelkelték, naplementék és a régi fák látványa mélyen megérintenek. Nagyapám állatorvos volt, talán az állatok szeretetét tőle örököltem. A természet közelsége segít észrevenni a nagy dolgokat és elkalauzol a zajos, városi környezet kis problémáiból. Fontosnak tartom, hogy a csend és a természet közelsége lehetővé teszi, hogy bennünk szülessen meg valami több.
Az irritáció valóban tehet jót a bőrünkkel? Meglepő választ adott a szakértő
Hogyan jött az ihlet a Füredi Lányhoz, és mi a történet fő üzenete?
Az ihlet a helyi felfedezéseimből és azokból az élményekből származik, amit a járvány idején – szinte turistaként – újra meglátva Füredet tapasztaltam. A történet fő üzenete abban rejlik, hogy a díszletek változnak, de az emberi lélek ugyanaz marad. A 18. századi földesúr és a 21. századi felvilágosult nő találkozása drámai helyzeteket szül, miközben azt mutatja be, hogy a motivációink nem változnak. 300 évvel ezelőtt is ugyanazokat az alapvető vágyakat és célokat követték az emberek, mint most. Az ipari forradalom nem változtatott a lélek alapvető igényein, és a technikai fejlődés közepette is ugyanolyan biztonságra, szeretetre és családi boldogságra vágyunk. Az üzenet az, hogy mindenki álljon meg egy pillanatra, nézzen maga felé, és értékelje az örök emberi érzéseket és vágyakat.
Eddig hány művet tarthatsz magadénak és melyik a kedvenced közülük?
A kedvenc könyvem A füredi lány, ami az első regényem, egy trilógia része. Emellett írtam még a Zserbó-sorozatot, ami két kötetes, valamint egy mesekönyvet. További történelmi regényem A kegyúr és a legutóbbi – Bán Mórral közösen írt – a Lillafüredi karácsony. Így jelenleg hat regényem van, és már dolgozom a hetedik könyvemen.
Milyen tanácsot adnál azoknak, akik írói pályára szeretnének lépni?
Az első tanácsom, hogy ne féljenek semmitől, és ne hasonlítsák magukat senkihez. Bár már rengeteg történetet írtak meg, mindenkinek egyedi hangja van, amit fontos megtalálni és használni. Az írói vágyat és elhatározást követően az út formálódik, miközben haladnak előre. Hiszem, hogy ha valaki odateszi a szívét és lelkét egy cél eléréséhez, az megtörténik. Az írás iránti vágyra hallgatni kell, és ha valami mélyen bele van pecsételve a lelkedbe, könnyebb lesz az utat követni és elérni az álmaidat. Másrészről, ha túl sok az akadály, akkor érdemes elgondolkodni, hogy nem a saját utunkat járjuk.
Az Anna-bál egyértelműen Balatonfüredhez kötődik. Mi a jelentősége ennek az eseménynek és a hozzá kapcsolható helyszíneknek?
Idén van az Anna-bál kétszázadik évfordulója, ami nagyon nagy jelentőségű esemény Füreden, az idők során sikerült szépen megőriznie az értékét. Az Anna-bálokat az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton szervezik, és ez tényleg csodálatos, mintha egy időutazás lenne a régi nagy ruhák között. Az Anna Grand Hotel több szempontból jelentős helyszín: a hotel és a hozzá kapcsolódó helyek, ahol kialakult a fürdőélet, fontos szerepet játszanak a regényemben is.
Találó ide is a mondás: „Ha nem játszol, akkor nem is látszol”. Balatonfüred mindig is az előkelőségek találkozóhelye volt, és ez a mai napig így van. Az Anna-bál hagyománya elválaszthatatlan a várostól: az esemény során a kert átalakul, színpadot építenek és bálozókkal telik meg a táncparkett.
Pálmai Anna: „Most igazán jól vagyok”
Milyen érzés, hogy ennek apropóján részese lehetsz az Annák éve eseménysorozatnak, ráadásul itthoni terepen?
Az Annák éve programsorozat az Anna-bálok előtt tiszteleg, ahol a múlt és a jelen találkozik – megtisztelő, hogy jelen lehetek és részese lehetek. Az események során különféle művészeket, írókat, színészeket hívtak meg azok közül, akik az Anna nevet viselik, ami egy új és színes eleme Balatonfüred programjának. Fontosnak tartom, hogy a kultúrát és a művészeteket széles körben közvetítsük, és az Annák éve rendezvénysorozat erre lehetőséget biztosít. Ezzel az akcióval a hotel gazdagítja Füred kulturális kínálatát és programját.
Elárulod, milyen újdonsággal készülsz a közeljövőben?
Jelenleg egy új könyvön dolgozom, amely visszakalauzolja az olvasókat oda, ahonnan indultam: a Balaton partjára. Ezúttal azonban a történet inkább a romantikára és szerelemre koncentrál, ami nagyon hiányzott nekem az utóbbi időben. Az előző munkám, A kegyúr egy történelmi regény volt, kevesebb romantikával és férfi szemszögből mesélve. Most viszont újra romantikus elbeszélésekre tértem vissza, ami azoknak szól, akik a szívüknek kedves történeteket keresik.
Kedvet kaptál? Légy részese a következő Annák éve powered by GLAMOUR beszélgetésnek. Látogass el május 24-én, 18:00-kor Balatonfüredre az Anna Grand Hotel mellett található Anna Café teraszára, és találkozz személyesen Daubner Anna divattervezővel.