Kusovszky Bea festőművész: „Bármilyen apróság elindíthat bennem egy gondolatot az alkotáshoz”

Jó pár évvel ezelőtt a barátnőm születésnapját ünnepeltük egy élményfestésen, és annyira magával ragadott a hangulat, hogy azóta is folyamatosan keresem az alkotás ezirányú lehetőségét. Kusovszky Bea festőművésszel is így találkoztam először, egy hagyományosnak semmiképpen nem nevezhető workshopon.

Gyerekként szinte mindenki fest, rajzol, te azonban ennél jóval tovább fejlesztetted ezt a készséget. Hogyan kezdődött, mi fogott meg az alkotásban?

Az apukám foglalkozott képzőművészettel, tipográfusként dolgozott, nagyon kreatív munkákat csinált, arculatokat tervezett, szitanyomatokat készített, volt egy szitaműhelye is. A sportnak és a művészetnek mindig fontos szerepe volt a családunk életében, és ez nekem nagyon tetszett.

Miért pont a festészetet választottad?

Amikor nézegettem albumokat, vagy egyáltalán foglalkoztam azzal, hogy ki mit csinált a világban, vagy elmentünk egy kiállításra, akkor mindig a festészet volt az, ami a legjobban megfogott. Úgy is gondoltam rá, mintha az lenne a csúcsa az alkotásnak, ezért egyértelmű volt, hogy én is festeni akarok.

Kusovszky Bea festőművész igyekszik több lábon állni, hogy soha ne kerüljön kiszolgáltatott helyzetbe

Fotó: Pék Dani

Sodró Eliza: „Nekem fontos, hogy ő van mellettem a legkiszolgáltatottabb pillanataimban”

Mikor lett egyértelmű, hogy ez jóval több, mint szimpla szabadidős tevékenység?

Az elég hamar egyértelmű lett számomra, hogy ebben az irányban szeretnék tanulni. A gimnáziumban elméletileg volt rajzspecifikáció, nem volt nagyon komolyan véve, de volt egy rajzóránk, ahol óriási örömöt okozott nekem, hogy sikerült valamit megoldanom - akkor döntöttem el, hogy jelentkezek a Képzőre. Célirányosan elmentem egy rajziskolába, és két évig intenzíven készültem a felvételire. Ott megtanultam rendesen rajzolni, de festeni igazából magamtól.

Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ez a te utad?

Nem, szerintem ez soha nem volt kérdés. A gimnáziumban még volt egy időszak, amikor felmerült bennem, hogy talán inkább pszichológus leszek, ami egy kicsit egzaktabb tevékenység, de közben mindig rajzoltam, festettem otthon, csak úgy magamnak. Valahogy nem is tudtam magamra másként gondolni, mint festőként.

Könnyen vetted a felvételin az akadályokat?

Igen, de először a textil szakra jelentkeztem, mert a rajziskolában, ahova jártam, ugyan nagyon gyorsan megtanultam rajzolni, de úgy éreztem, hogy sehol sem vagyok a többiekhez képest, akik elképesztően jól rajzoltak. Arra jutottam, hogy valamelyik design szakot fogom megpróbálni, és a textilen belül volt egy nyomott anyag tervező, oda jelentkeztem elsőre. Közben otthon pedig egyedül készültem a festő szakra, és a következő évben sikerült is. Párhuzamosan végeztem a festő és a képzőművész-tanár szakot, és egy évet töltöttem Valenciában is.

Kik voltak rád a legnagyobb hatással?

Az első, ami nagyon élesen megmaradt bennem egy Birkás Ákos kiállítás volt a Ludwig Múzeumban, ő nagyon nagy hatással volt rám, de Fehér László is, és tetszett, amit Nagy Kriszta Tereskova csinál, egészen egyedülálló a kreativitása, és az életstílusa is. Nagyon inspirált a saját mesterem, Drozdik Orsolya is, de ő is inkább az életmódjával.

Hogyan alakult ki a saját stílusod?

Ez apránként, nagyon fokozatosan alakult ki az évek alatt. Figuratív irányvonallal kezdtem, amelyen fotó realisztikus részek is voltak, vagy gyakran akár az egész kép ilyen lett. Tetszett, hogy kollázsszerűen is fel lehet építeni képeket, hogy össze is lehet a stílusokat keverni, és abból egy képet létrehozni. Aztán kicsit a képregényi világból és a pop-artból is beemeltem részleteket, így jött a raszterpontos ábrázolás, abból következtek az optikailag stimuláló felületek, és elment az egész egy nonfiguratív irányba.

Mi a legfontosabb inspirációd, vagy a fő ihletforrásod az alkotás során?

Ez bármilyen apróság lehet, csak mozdítson meg bennem annyira valamit, hogy érdekelni kezdjen. Ha érdekel, akkor abból kiindulva bele tudok kezdeni az alkotásba.

Borsi Flóra: „Mindenáron nyomot akartam hagyni a világban"

Hogyan születik meg egy kép? Megvan a fejedben egy kiinduló gondolat, és azon elindulsz?

Akár így is, de mostanában főleg kiállításokra dolgozom. A VILTIN Galériában június 4-én nyílik a következő kiállításom, ami egy kisebb tér, ott hat-hét kép fog elférni, most éppen arra készülök. Mindig vannak olyan képek, amelyek a fejemben már megvannak, ezekről szoktam jegyzeteket is összeírni, vagy vázlatot készítek hozzájuk, és amikor szükséges, akkor „előveszem” őket.

Mennyi idő alatt készül el egy kép?

Ez nagyon változó, de egyébként én tervezek hozzá sablonokat is, tehát mindennel együtt nagyjából egy hónap. De főleg sorozaton szoktam egyszerre dolgozni, emiatt ez jóval hosszabb idő.

Elvonulsz valahova nyugodtan alkotni, vagy nem kell ezt ennyire túlmisztifikálni?

Van otthon műtermem, de gyakran festek a szüleimnél a kertben is. A telefont nem kapcsolom ki, ha erre gondolsz, de arra figyelek, hogy ne legyen a kezem ügyében folyamatosan, mert az ki tud zökkenteni a folyamatból.

Sóvári-Fehér Anna, a Pokoli rokonok színésznője: „Elfogadom magam a hibáimmal együtt, és ettől minden a helyére kerül”

Az élményfestő kurzusodon találkoztunk először, ahol nagyon tetszett, hogy nem egy vezetett festés volt, mint a legtöbb helyen, ahol korábban voltam, hanem mindenki saját magából merített ihletett egy kiválasztott festmény alapján. Ez a te ötleted volt?

A Képezőben teljesen szabad kezet kaptam, hogy bármilyen workshopot csinálhatok a festészettel kapcsolatosan. Arra gondoltam, hogy legyen egy kicsit szabadabb az alkotás, ne „lemásoljuk” az adott művet, hanem egy művész életéből, munkásságából inspirálódjunk. Ezeken a kurzusokon beszélek a művész életéről, hogy milyen technikával alkotott, és nagyon jó látni, hogy ez minden résztvevőből más érzéseket, ötleteket, elképzeléseket vált ki.

Ahogy te is láttad, a kész alkotásoknak sok közük nem volt egymáshoz, miközben mindenkinek ugyanaz volt az inspirációs forrása. Szerintem ez óriási szabadság! Sokan jönnek úgy a kurzusokra, hogy az általános iskolában volt utoljára ecset a kezükben. De ők is ki tudnak bontakozni, mert azt festik, ami nekik a képről eszükbe jut, vagy amit abba belelátnak. Nincs összehasonlítgatás sem, hogy melyik kép sikerült jobban, vagy kevésbé, mert minden kép egyedi. Én pont ennek a kreatív szabadságnak az élményét szeretném adni a résztvevőknek, hiszen a művészet maga a szabadság!

Ráadásul még a zene is összekapcsolódott a festészettel, ami egészen különleges élmény volt!

Igyekszem minden workshophoz valami plusz adni, s mivel Kandinszkij munkásságához számomra nagyon erősen kapcsolódott a zene, és az órákra járt egy hegedűművész hölgy, így jött az ötlet, hogy kössük össze a kettőt. Azt láttam, hogy nagyon tetszett mindenkinek, és egy kicsit elindultunk más irányba is, mert a zene hatására sikerült jobban befelé fordulnia minden résztvevőnek. Ezt nem lehet minden alkalomnál, vagy minden művészhez kivitelezni, de biztos, hogy lesz még ilyen lehetőség, mert tényleg rengeteg pluszt adott az alkotáshoz.

Pálmai Anna: „Most igazán jól vagyok”

Egy festőművész barátnőm Barcelonában él, és azért tette át oda a székhelyét, hogy tudjon csak a művészetből élni. Nem szeretnék a pénztárcádban kutakodni, de a kultúra itthon elég mostoha terület, meg lehet ebből élni?

Valóban nem egyszerű a helyzet itthon, de szerencsére nincs okom panaszra. Az utóbbi években beérett a sok munkám, és galériáknál is vagyok, akik foglalkoznak az eladással. Igyekszem több lábon állni, hogy ne kerüljek soha kiszolgáltatott helyzetbe.

Tudod, hogy kik veszik a képeidet? Illetve kell a lelkednek, hogy tudd?

Nagyjából tudom, és igen, szeretem tudni, hogy hova kerül egy-egy képem. Itthon elég belterjes ez a világ, de a külföldi vásárlóktól is szoktam kapni visszajelzéseket.

Hány képed van kint otthon?

Úgy nincs egy sem, hogy állandó helye lenne. Azért szoktam néha kitenni, hogy több perspektívából rálássak, és lássam, hogy esetleg mit változtassak rajta. Ha elkészülök eggyel, az többnyire valamelyik galériába kerül.