Luxusdivat a szocializmusban? Nem ellentmondás, Rotschild Klára megcsinálta
Simonovics Ildikó divattörténésszel erről az elképesztő nőről írt könyveiről és kiállításáról beszélgettünk.
Ezeket láttad már?
A múzeumok zárva, nem lehet kiállításokra menni, a kijárási korlátozás miatt otthon kell tölteni az estéket és a vendéglátó helyeken üldögélés is tilos; ebben a helyzetben az olvasás remek időtöltés lehet a felsoroltak hiányában felszabadult időben. Simonovics Ildikó könyveivel több legyet is üthetsz egy csapásra: papíron ugyan, de átélhetsz egy izgalmas tárlatot a nemrég megjelent kiállításkatalógusával– ami mindenképp ajánlott, ha tavasszal nem jutottál el a Magyar Nemzeti Múzeum CLARA című kiállítására annak járvány miatti, korai bezárása okán –, valamint, ha a képes kiadványt nézegetve téged is magával ragad Rotschild Klára elképesztő alakja, akkor elolvashatod az életrajzát is.
Ildikót erről a két könyvről, Rotschild alakjáról, a munkájáról és a jelenlegi, hasonlóan izgalmas kutatásáról kérdeztük.
Mesélj kicsit magadról, hogyan lettél divattörténész?
Kislány koromban nem igazán érdekelt a divat és az öltözködés, kamasz koromban pedig inkább divatellenes, lázadó voltam. A divat iránti érdeklődésem az egyetem után kezdődött. Az ELTE bölcsészkarán művészettörténetet végeztem, ott nem igazán találtam meg a helyemet, mikor végeztem nem is akartam művészettörténészként dolgozni, tévés kulturális műsorok készítésével kezdtem foglalkozni.
Akkor kerültem múzeumhoz, amikor F. Dózsa Katalin viselettörténész egy nyárra keresett jelentkezőt a Kiscelli Múzeumba a Magyar Divat Intézet anyagát rendezni. A múzeumban dolgozva ez a gyűjtemény azért megmozgatta a fantáziámat, aminek hatására barátokkal közösen csináltunk egy 70-es évek divatbemutatót a Fiatal Művészek Klubjában, amit több másik is követett.
Ezután a Kiscelli Múzeumban elvállaltam, hogy Blaha Lujza életéről kiállítást szervezek és ezzel ott is ragadtam a múzeumban. Megkaptam a textilgyűjtemény kezelését, együtt kezdtem dolgozni Katalinnal, aki a mentorommá vált.
Katalin írt egy könyvet Letűnt idők, eltűnt divatok címmel, ami az 1867-1945 közötti időszakot foglalja össze, így ő terelt engem az 1945 utáni divat felé, mondván, hogy ő foglalkozik az azt megelőző időszakkal, ahogy korábban is, én pedig vágjak bele a második világháború utáni évek kutatásába. Először húztam a számat, jobban megfogott a két világháború közötti időszak, elsősorban a '20-as évek, de elfogadtam a javaslatát, amiért azóta is hálás vagyok.
Mióta foglalkoztat Rotschild Klára? Hogy találtál rá?
Az 1945 utáni időszak dokumentumai, emlékei nem kerültek levéltárba, viszont csomó élő megszólaló van, volt még, így a beszélgetés, mint kutatási módszer adta magát. Elkezdtem interjúzni és kiderült, hogy ha az ember ezzel a korszakkal foglalkozik, akkor megkerülhetetlen Rotschild Klára személye. Az 50-es évektől ugyanis Rotschild Klára meghatározó alakja volt a magyar divatvilágnak, az ő szalonja volt a vezető a haute couture szalonok, a méretes szabóságok között.
A doktori disszertációmban egy fejezetet szenteltem Rotschildnak, ennek a megírásával kezdtem. Két hónapig csak vele foglalkoztam, nagyon izgatott, de aztán elengedtem azzal, hogy megérne még több kutatást. Ezután a #moszkvater című kiállításon dolgoztam, de vissza akartam térni hozzá. 2017-ben kezdtem el a Nemzeti Múzeumban dolgozni, már a megérkezésemkor mondtam, hogy Rotschild kiállítást szeretnék rendezni.
Kérlek mutasd be Rotschild Klárát röviden, hogy azok is megismerjék, akik nem látták a kiállítást.
Elképesztően sikeres nő volt egy politikailag és történelmileg eléggé terhelt időszakban: végigélt két világháborút, a karrierje ezek között, a gazdasági világválságot követően, 1934-ben indult, azonnal berobbant. Hamarosan nehéz helyzetbe került zsidó származása miatt, de sikerült befolyásos hölgyeket találnia, akik megvédték. Így még 1944-ben is dolgozott, '45 nyarán pedig már újra divatbemutató jellegű rendezvényt tartott.
A Különlegességi Női Ruhaszalon vezetője lett az '50-es években, a Rákosi-korszak végén, ettől kezdve utazhatott ismét Párizsba divatbemutatókra. Ez óriási dolog volt az imperializmus-, divat- és mindenellenes közegben. Kiharcolta, hogy a divat igen is fontos és erre az elvtársaknak is áldozni kell. Egyértelmű lett, hogy az elvtársak feleségeinek is kell szép ruha, hogy ne maradjanak alul a fogadásokon, ahol ott voltak a nyugati politikusok nejei is. Többek között öltöztette Kádár (a Magyar Szocialista Munkás Párt első embere) és Tito (jugoszláv államfő) feleségét is.
Abban, hogy a második világháború után több szalonos közül ő került kivételes helyzetbe, szerintem az is benne volt, hogy a nevéről úgy gondolták, hogy jól fog csengeni a nemzetközi divat világában is.
1956 után, a Kádar-korban szinte egyeduralkodóvá vált, nevével jelenhettek meg a ruhái, a cimkéken a Clara Rothschild felirat állt. Ez egyedülálló volt az antikapitalista közegben. Szalonként viszont még anonim volt 1969-ig, az üzletét akkor Különlegességi Női Ruhaszalonról nevezték át Clarara.
Mindezek miatt szinte változtatás nélkül vihette tovább a két világháború között kialakult szokást: párizsi divatházak modelljeit hozta haza az itthoni klienseknek, az eredetikkel sokszor tökéletesen megegyező ruhákat készített nekik, vagy azok adaptációit kínálta. A szocialista hiánygazdálkodás miatt nem kellett találkoznia a versenyszférával, a nemzetközi versenybe bekapcsolódnia. Ellenkező esetben rég nem haute couture szalont vitt volna, hanem a konfekció felé kacsingatott volna, sokkal előbb megcsinálva a butik részt vagy akár butik-láncot, de erre a szocializmusban nem volt igény. Elég volt, hogy a politikai szereplőket és a kiépülő gazdasági elitet kiszolgálta, készített feltehetőleg évi 1-2 ezer ruhát.
Ha kiszámoljuk, hogy '34-ben kezdte az önálló pályafutását es '76-ban fejezte be, akkor az 42 év, amiből körülbelül 2 olyan év volt, amikor nem volt a pályán az államosításokat követően. A maradék 40 évben a csúcson volt, 120-130 darabos kollekciókat mutatott be a korabeli luxus étterem, a Gundel, majd az elit szállodák kifutóján.
Mesélj kicsit a kutatómunkádról, hogy jött létre a kiállítás?
A #moszkvater-es kiállításhoz hasonlóan a Rotschild esetében is sokat interjúztam, közel áll hozzám ez a kutatási forma. Egyik interjúalany adott a másiknak, egymást ajánlották. Ezeket a felvételeket három részre osztottam: Rotschild Klára személyére; a műhelymunkára, a hajdani dolgozók visszaemlékezései alapján és a szalon életére, amiről a direktriszek (akik a vásárlókat kalauzolták a szalonba érkezéstől a ruhájuk átvételéig), a kliensek, és a manökenek meséltek. Ezt a hármas bontást a helyszín adottságai is meghatározták.
A kutatás során több médiumban megjelent, hogy kiállítást rendezek Rotschild Kláráról, emiatt sokan megkerestek, akiknek voltak hozzá köthető tárgyai, emlékei. Ezek között nagy számban voltak menyasszonyi ruhák, amik a kiállításon a három fő témától függetlenül jelentek meg.
A beérkezett tárgyaknak hála például be tudtam mutatni, hogy hogyan adaptálta, tehát nem másolta a párizsi modelleket: egy korábbi kiállítás kapcsán kaptam egy ruhát a szalonjából, ehhez előkerült a divatrajz egy hajdani munkatárstól, amin az eredeti francia változat, valószínűleg egy Balmain modell volt. Egy központi motívumot, egy hasítottbőr betétet kicsinyített le és duplázott meg Rotschild a saját darabjára. Így egy teljesen más ruha született. Ezeken kívül egy fotót is találtam, amin ugyanez a dupla motívum egy kabáton látható. Ez a három tárgy jól megmutatja a munkamódszerét.
Mi volt a legemlékezetesebb része a munkának?
A legnagyobb megtalálás-élmény a karkötőhöz kapcsolódik. Ez egy személyes és ikonikus tárgy volt Rotschild Klára életében, ami köré egy legendát is gyártott – ami akár igaz is lehet. Több visszaemlékező mesélte, illetve újságcikkekben is megjelent, hogy volt egy karkötője, amit mindig viselt a bal csuklóján. Azt mesélte róla, hogy Faruk egyiptomi királytól kapta, amiért gyönyörű menyasszonyi ruhát készített a feleségének. Ezzel szemben egyes újságcikkek szerint nem a menyasszonyt öltöztette, hanem a násznépet. A kutatás során az hamar kiderült, hogy nem Rotschild Klára tervezte a menyasszonyi ruhát, hanem a francia Worth divatház, illetve biztos vagyok benne, hogy a korabeli sajtóban nyoma lenne, ha Rotschild kiment volna Egyiptomba erre az alkalomra. Az viszont benne van a szalon vendégkönyvében, hogy járt ott az egyiptomi anyakirályné, Faruk anyja és lányai, rendeltek is teljes őszi gardróbot maguknak. Tehát az biztos, hogy Rotschildnak kapcsolata volt a családdal.
Ennél tovább akkor jutott a kutatás, amikor a karkötő tulajdonosai megkerestek, hogy, van egy tárgyuk, ami lehet, hogy érdekelne. Nem tudtam, hogy mit fognak mutatni, be kellett csuknom a szemem es belerakták a tenyerembe. Nagyon boldog voltam, kölcsön is kaptuk a kiállításra.
A karkötőben találtunk egy mesterjegyegyet, ami alapján kiderült, hogy Törökországban készült 1939 és '43 között. Elképzelhető, hogy onnan Egyiptomba került, viszont azt kizárhattuk, hogy Rotschild az esküvőkor kapta, mivel az korábban, 1938-ban volt. Az nem derült ki végül, hogy vette-e vagy csakugyan a királytól kapta valamikor később.
Két könyvet is írtál Rotschild Klára életével és a kiállítással kapcsolatban, ezekről mit érdemes tudni?
Az egyik már egy éve megjelent Rotschild Klára a vörös divatdiktátor címmel, a másik pedig nemrég, a kiállítás egyéves, Rotschild Klára halálának pedig a 44. évfordulóján, Clara - Rotschild Klára divatkirálynő a vasfüggöny mögött címmel.
Előbbi egy életrajz, amiből megismerhető az élete és a munkássága, valamint a divat és az elit világába is bepillantást ad. Hiteles, tényszerű, de azt mondják, hogy olvasmányos, magával ragadó. A visszajelzések alapján elsősorban fiatal lányok olvassák, de férfiak is, mivel nem csak divatról szól, hanem a sikerről is.
A most megjelent könyv pedig a kiállítás katalógusa, az ott kiállított interjúk, fotók, képes összeállítások kerültek bele, minden, ami szerepelt a tárlaton, kivéve a videókat. Ez gyakorlatilag a kiállítás papíron, többek között a ruhákról is vannak benne fényképek és a hozzájuk köthető személyek történetei is olvashatók.
Min dolgozol most? Mi a következő projekted?
Mikor a Nemzeti Múzeumhoz kerültem, a másik kutatás és kiállítás, amit mindenképp meg szerettem volna csinálni, a magyar menyasszony volt, ezzel kezdtem foglalkozni. Első lepésként létrehoztam egy azonos nevű Facebook csoportot, ahova bárki feltöltheti a családi esküvői fotóit és a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Ez egyszerre egy közösségépítő kampány és lehetséges interjúalanyokat is keresek a csoporton keresztül.
Ez az esküvős téma óriási, egyedül kevés vagyok hozzá. Például népviseletekből is be szeretném mutatni az esküvőieket, ehhez néprajzos kollégával dolgoznék, illetve olyan szakember is kellene, aki az ékszerekhez ért.
Ezúttal is kiállításban gondolkozom két könyvvel: egy kiállítás katalógusban, kiegészülve egy tanulmány kötet résszel és egy másikban, amibe kerülhetnének az összegyűjtött történetek és fényképek. Remélem sikerül mindezt megvalósítani 2022-re.
Szöveg: Dózsa Kamilla
