Egy egész világ rajong Sapszon Bálint magyar filmzeneszerző munkájáért: Squid Game, Wednesday, soroljuk még?
Zeneszerző, hangszerelő, zenei rendező. Sapszon Bálint, a Budapest Scoring alapítójának nevéhez olyan világhírű produkciók zenéi kapcsolódnak, mint a Wednesday vagy épp a Squid Game. Másfél-kéthavonta jön Magyarországra, hogy személyesen is jelen legyen a zenészekkel való közös munkában.
Ezeket láttad már?
Hollywoodi szemüvegen, gyakran távkapcsolaton keresztül követi a budapesti székhelyű zenestúdióban zajló felvételeket. Sapszon Bálint tudja, mi kell a sikerhez, és a folyamatos fejlődéshez, azonban szerinte a gépezet igazi kulcsa az, hogy kiváló magyar zenészekkel dolgozhat együtt, akik közül sokat még az iskolai évek alatt ismerhetett meg.
Még nem volt szerencsém hangszigetelt stúdióban interjút rögzíteni, ez minden újságíró álma. Többször elmentem már az épület előtt, de nem tudtam, mi van idebent.
Az épület maga 1895-ben épült, eleinte gyerekszínházként működött, majd a húszas években az Orion mozinak adott otthont. Az ötvenes években pedig Kodály Zoltán kezdeményezésére stúdióvá alakították, és innentől kezdve a Hungaroton lemezkiadó működtette. Kodály innen pár saroknyira, a ma már róla elnevezett Kodály köröndön lakott. Egészen a kilencvenes évekig itt készítették a legtöbb magyar komoly- és könnyűzenei lemezfelvételt a Hungaroton kiadásában.
Egy zenei birodalmat hoztál itt létre, te alapítottad a Budapest Scoring stúdiózenekart, akikkel többek között hollywoodi filmeknek és sorozatoknak készítetek zenei felvételeket. És most ugyan személyesen beszélgetünk itt, a stúdióban, Hollywoodban élsz a családoddal. Milyen meghatározó pontjai vannak a karrierednek, amelyek lehetővé tették az amerikai álmot?
Mindenképpen fontos volt a zenei hagyomány, a nagypapám, Sapszon Ferenc a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója volt közel negyven éven keresztül, egyébként Kodály tanítványa. Ő is készített itt zenei felvételeket annak idején. A zenei közeg már gyerekként is természetes volt számomra. Meghatározó állomás volt a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolába járni, amely intézményt a nagybátyám alapított. A következő fontos műhely a Bartók Konzervatórium volt, ahol szintén sokan fejlődtem, és olyan barátokra tettem szert, akikkel ma is együtt dolgozom.
Bata Éva: „Tudatosan figyelek arra, hogy a jelenben legyek”
Hány fős a Budapest Scoring csapata?
Több mint ezer fős bázisunk van. Itt, a stúdióban hetente körülbelül kétszáz zenész fordul meg.
Gondolom, egy ekkora zenekar irányításához elengedhetetlen a bizalom, és valóban nagyon hasznosak lehetnek azok a régi baráti szálak is.
Olyan kiváló zenészekkel ismerkedtem meg akkoriban a konzervatóriumban és a Zeneakadémián, akikre szakmailag is fel tudtam építeni a zenekart, és igen, komoly barátságok is szövődtek közöttünk.
Mesélj még a tanulmányaidról.
A konzervatórium után a Kőbányai Zenei Stúdióban tanultam, majd a Zeneakadémia jazz tanszékén folytattam az utamat, mint jazz zeneszerző, hangszerelő és zongorista. A jazz és a könnyűzene irányába fordultam, 2006-ban már tíz tagú jazz zenekarommal koncerteztem a világban. Majd 2007-ben megkaptam a Fulbright-ösztöndíjat és felvételt nyertem a UCLA-re, ami mindent megváltoztatott.
Mennyire bizonyult nehéz döntésnek, hogy Los Angelesbe költözz? Hiszen akkorra már egy jól felépített karrier volt a hátad mögött.
2006-ban épp Kínában turnéztam a zenekarommal, és jött a levél, hogy mehetek Los Angelesbe. Hagyjak itt mindent és kezdjek egy teljesen új életet, vagy maradjak és folytassam onnan, ahova már eljutottam? Nem volt egyszerű a döntés, de végül a filmzene irányába mentem.
Hogyan jött az életedbe a filmzene?
Már gyerekkoromban is érdekelt, csodálattal hallgattam Ennio Morricone, John Williams, Alan Silverstri zenéit. Maga a filmzeneszerzés komplex zeneszerzőt kíván, akinek szinte minden műfajban tudnia kell alkotni. Engem kifejezetten izgatott, hogy minél több stílusban komponálhatok. Az első nagyobb filmemhez például írtam jazz big band műveket, gregoriánt, gyerekdalt, sőt klezmer darabot is a hagyományos szimfonikus zenekari filmzene mellett.
Miskolcról indult, ma Los Angelesben dolgozik a legnagyobbakkal - interjú Czomba Imre filmzeneszerzővel
Végül Los Angeles mellett döntöttél, a családod is ott él veled. De akkor miért Budapesten van a stúdió?
Itt születtem Budapesten, itt vannak a gyökereim. A barátaim, akiket már említettem, szintén itt élnek. Amikor elkezdtem megírni a saját filmzenéimet, nem volt kérdés számomra, hogy azokkal a zenészekkel vegyem fel, akikről tudtam, hogy egyrészt kiválóak szakmailag, másrészről közel állnak a szívemhez. Mindemellett ennek van egy olyan oldala is természetesen, hogy Magyarországon kedvezőbb árakon tudunk dolgozni, mint nyugati versenytársaink.
Mindkét kultúrát látod és mindkettőben élsz. Milyen tapasztalataid vannak a magyar zenészek munkabírásáról?
A munkabírásuk nagyon jó, de azt meg kellett tanulniuk, hogy fegyelmezetten és professzionálisan dolgozzanak. A hazai stúdiókban és szimfonikus zenekari szcénában sajnos nem mindig a fegyelmezett munkavégzés a jellemző. Nálunk ezt sikerült megváltoztatni, és munkamorál tekintetében is fel tudtunk nőni London vagy Los Angeles szintjére, ami nagyban hozzájárul a sikereinkhez.
Nagyon elfoglaltak vagyunk, talán éppen az egyetlen szabadnapunkon jöttél el ma a stúdióba, ami az ünnepeken kívül esik. Kaptunk már olyan visszajelzést amerikai zeneszerzőktől is, hogy a mi zenészeink valahogy jobban beleteszik magukat az előadásmódba, mint a Los Angeles-i kollégáik, ami nagy elismerés.
Haumann Petra: „A szerepálmokkal vigyázni kell – van, amikor jobb, ha megmaradnak álomnak”
Mennyivel kötöttebb műfaj a filmzeneszerzés a jazz világához képest?
A jazz világában az ember általában kötöttség nélkül azt ír, amit akar. A filmzeneszerzés is alapvetően egy szabad műfaj, a kötöttséget inkább az okozza, hogy a zenének együtt kell lennie a képpel, van hogy tizedmásodperc pontossággal, gondoljunk a Tom & Jerry rajzfilmre például, ahol minden mozzanat szinkronban van a zenével.
Sok minden függ attól is, hogy a rendezőnek mennyire van határozott elképzelése a zenei iránnyal kapcsolatban. Egy adott jelenetet sokféleképpen meg lehet zenésíteni, nem csak egy jó út van. Minden megoldás más-más érzelmi reakciót képes kiváltani. A filmzeneszerző az, aki megmondja a közönségnek, hogy mit kell éreznie.
Próbáltam az interjúra tartva visszaemlékezni, melyik volt az utolsó film, aminek a zenéjét dúdolni tudom. A Csillagok között, 2014-ből. Lehet, rossz meglátás, de mintha régebben több olyan filmzene készült volna, amit ha meghallunk, tudjuk, melyik filmről van szó.
Alapvetően megfigyelhető jelenség, hogy a mainstream, mind a filmzenében, mind a popzenében nem felfelé, hanem inkább lefelé tart színvonal és igényesség tekintetében, bár ez lehet, hogy csak az én véleményem. Régen nagyobb szerepe volt a dallamoknak, a nagy zenei témáknak, gondolok itt például a Star Wars vagy az E.T. zenéire, de nem csak John Williams esetében volt ez elmondható.
Boda-Novy Emília: „Megtanultam előnyömre fordítani a sanyarú gyerekkoromat”
Minden egyes zenei témának volt jelentése, kötődött szereplőkhöz, ez a zenei összefüggésrendszer ma már ritkábban figyelhető meg. Annak idején ahhoz, hogy valaki filmzeneszerző lehessen, először koncert zeneszerzőnek kellett lennie, ma már ez nem feltétel. A modern technológia világában kottát se kell tudni olvasni ahhoz, hogy valaki filmzeneszerzőnek mondhassa magát.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kottaolvasás nélkül ne lehetne jó zenét alkotni, megvannak azok a műfajok is, ahol ez nem is feltétlenül szükséges. A mai filmzeneszerzők között is kiválóak vannak, és sok új érdekes elemmel is gazdagodott a műfaj a filmzeneszerzés „aranykora” óta.
Bár pont egy olyan hivatásról beszélünk, ahol nincs korhatár, egy ekkora zenekarnál, feltételezem, az utánpótlással is foglalkozni kell.
Szeretnénk partnerkapcsolatot kialakítani a Zeneakadémiával, amelynek keretein belül az ott tanuló diákok átjárhatnának a stúdióba, gyakorlatot szerezhetnének a stúdiózenei munkában. Ma már az előadóművészi és a tanári pálya mellett a stúdiózenei munka is egy perspektíva, ami megélhetést tud biztosítani sok tehetséges művész számára. Nekünk is szükségünk lesz utánpótlásra, így a felsőoktatással való kapcsolat úgy gondolom mindenki számára gyümölcsöző lenne.
